Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi
Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének
információs honlapjára látogatott

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségeinek, kulturális szokásainak, történelmi hagyományainak megismertetésére.

Belépési szándéknyilatkozat letöltése:

 

Botka csapatába áll a NYOSZ

,,Orbánra hiába várunk nyolc éve"

Botka László szakértői csapatának tagja lesz a Nyugdíjasok Országos Szövetségének (NyOSZ) elnöke, de a Fidesznek is adna tanácsokat, hogyha kérnék - Némethné Jankovics Györgyi erről a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában beszélt. Az érdekképviselet vezetője azt mondta, nyolc éve kérik hiába a kormánypártot, hogy egy tanácsadói testületben elmondhassák javaslataikat a nyugdíjas korosztály körülményinek javítására. 

Az interjú a képre kattintva hallgatható meg!

 

Nemzedékek találkozója
Rudabánya
2017. szeptember 16.

  

Gvadányi József
Városi Művelődési Ház

A részletek a képre kattintva!

További felvételek, a képre kattintva!
 

2017. szeptember 12-én
a VOKE Vörösmarty Művelődési Házban
Ez évben már második alkalommal volt vendégünk
Moldova György, aki bemutatta és dedikálta
a „Kegyelemkenyér” című könyvének 2. kötetét

 

Sorsdöntő kérdések,
válaszok nélkül...

A csillebérci találkozó, eszmecsere, fórum margójára...

A részletek a képre kattintva!

 

Párbeszédet szeretnének a nyugdíjasok!

Fontos felhívni a nyugdíjas-társadalom figyelmét, hogy ne a politikai ígéreteken múljon az idősek szavazata a választáson – jelentette ki Némethné Jankovics Györgyi, a Hír TV Newsroom című műsorában.
A Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke szerint egyik párt mögé sem fognak beállni a jövő évi voksolás előtt.



Nyugdíjasok üdültetése Hajdúnánáson
2017. augusztus 7-től

Részletek a képre kattintva!

 

 

Tervek, tények, vélemények

Nyugdíjemelés 2017.

Hogyan lett a 0,9 százlékból 1,6?

Ha a képre kattint, időrendi sorrendben láthatja azt a megfeszített munkát, amit pártok, érdekvédelmi szervezetek, aktivisták fejtettek ki, hogy legalább ezt elérhessék a jelenleg regnáló kormányzást végzőknél.

 Ugrás az oldal tetejére!

 

Hírek, aktualitások

Vascsővel verte agyon a feleségét Halmajon egy 76 éves férfi

2015.01.17 19:33
Megölte feleségét egy 76 éves férfi Halmajon, a rendőrök őrizetbe vették az idős férfit, és kezdeményezik előzetes letartóztatását - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság...

Elküldte Orbánnak a nyugdíjemelését

2015.01.17 09:09
Egyenesen Orbán Viktornak postázta el az 1316 forintos nyugdíjemelését Bognár József. Szerinte az összeg megalázó. – Ez az 1,8 százalékos emelés elkeserítő – kezdi. – A nyugdíjam hetvennégyezer...

Az időseknek fájhat - Nagyot vágtak egy fontos szociális juttatáson!

2015.01.17 06:26
Durván megemelte a házi segítségnyújtásra való jogosultság rászorultsági küszöbét az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A szerdai Magyar Közlönyben kihirdetett változás azt jelenti, hogy a...

Népszavazás a vasárnapi nyitvatartásról: Ringbe száll a Liga és a VOSZ

2015.01.17 06:18
Pártokkal nem, csak civil szervezetekkel közösködnek. Ha egy párt kezdeményezését fogadják el, visszavonulnak és tagjaikra bízzák, mit csinálnak. Mint arról már korábban is szó volt, népszavazást...

Jókora drágulás jön: mit adnak nekünk a svájciak?

2015.01.17 06:03
Jókora drágulás is jöhet a magyar boltokban, ha tartósan gyenge marad a forint. A Svájcból importált termékek esetén ugyanis a kereskedők előbb-utóbb kénytelenek lesznek érvényesíteni az...

Vasárnapi zárva tartás - kiderült, mit lép az Auchan

2015.01.16 19:02
Az Auchan Magyarország Kft. 19 áruházat és 16 töltőállomást üzemeltet Magyarországon, bezárást nem tervez - közölte a társaság pénteken az MTI megkeresésére. Dominique Ducoux vezérigazgató írásos...

Köszönet a kétharmadnak! (Vélemény...)

2015.01.16 18:49
Köszönet az 1.8 százalékos nyugdíj emelésért, az amúgy is jól élő vezetők 30 százalékos fizetésemeléséért, a 380 nem mentő, hanem rendőrségi autó átadásáért. A fizetőssé tett utakért, a napközisek...

Hídomlás miatt késések a Budapest-Miskolc vasútvonalon

2015.01.16 18:45
Egy órán keresztül állt a vonatforgalom a Budapest-Miskolc vasútvonalon, mert bontás közben pénteken berogyott a régi közúti felüljáró Hatvanban. Kora délutánig félórás késésekkel kell számolni. A...

676 milliárd forintot buktak volna most a frankhitelesek

2015.01.16 06:12
A piacokon csütörtökön kialakult pánik a hazai fizetőeszközre is különösen rossz hatást gyakorolt, hiszen a frankkal szemben bőven 300 fölé, az euróval szemben pedig történelmi mélypontra esett az...

Árcsökkenés: nem minden nyugdíjas örülhetett

2015.01.16 06:02
Az alacsony infláció miatt a nyugdíj reálértéken 2 százalékkal nőtt. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy az idős könnyebben jött volna ki a járadékából.   A KSH tegnap közzétett adatai...

Szigorúbb szabályok az egészséget veszélyeztető élelmiszerek ellen

2015.01.16 05:54
Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerben (ekáer) az élelmiszerekre szigorúbb szabályok vonatkoznak, amitől a visszaélések hatékonyabb kiszűrésért reméli a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...

Te jó ég! Mi lesz most a hitelemmel?

2015.01.15 18:33
Ma több mint 40 forintot emelkedett a svájci frank árfolyama a forinthoz képest. Ugyan a forintosítás hamarosan megtörténik, de addig is fizetni kell a törlesztőrészleteket. Devizahitelesek százezrei...

Elszállt a forint - megszólalt az MNB

2015.01.15 18:21
Mindenki nyugodjon meg - üzeni az MNB. A svájci jegybank ma délelőtt bejelentése nyomán a frank árfolyama rövid időn belül jelentősen erősödött a forinttal és más devizákkal szemben. A magyar...

Machetével támadt az idős miskolci házaspárra

2015.01.15 18:05
Három embert kaszabolt össze machetével egy mezőcsáti férfi, mielőtt sikerült elfognia a rendőrségnek. B. József (30) azért utazott Miskolcra, hogy pénzt kérjen egy 84 éves házaspártól, de amikor az...
<< 748 | 749 | 750 | 751 | 752 >>

Választás 2018.

Rogán Antalt többen utálják, mint Gyurcsány Ferencet

2017.09.22 10:05
Ezt mérte fel a Fidesz-közeli lap. Rogán Antal és Lázár János fotó: mti.hu  A politikusok népszerűségéről közölt kutatást a Demokrata. Az 500 fős mintán végzett, a lap által reprezentatívnak...

Semjén Zsolt drámai bejelentése miskolci látogatása előtt

2017.09.21 21:06
Magyarország és Európa is a migránsok inváziója alatt áll, létünkben vagyunk fenyegetve – mondta Semjén Zsolt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége országjáró kerekasztal-beszélgetésének miskolci...

Többen vannak, akik szerint leváltható a Fidesz, mint akik szerint nem (+videó)

2017.09.21 17:47
Egy új közvéleménykutatás szerint meglepően bizakodóak az emberek.   A Závecz Research legújabb kutatása is azt mutatta ki, hogy népesebb az a csoport, ami kormányváltást szeretne, mint ami...

DK: „máris tömik a fideszesek a zsebüket”

2017.09.21 15:01
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt és az Országgyűlés tagjait, nyilatkozzanak arról, hogy nekik vagy családtagjainak van-e érdekeltségük a paksi erőmű...

Csak a Fidesz nem támogatja a nemzeti minimumot az egészségügyben

2017.09.20 18:37
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is aláírta szerdán azt a dokumentumot, amelyben az egészségügy hosszú távú, ciklusokon túlmutató alapvetéseit, ha úgy tetszik, az egészségüggyel kapcsolatos nemzeti...
1 | 2 | 3 | 4 >>

Ingyenes informatikai képzések

Mi ingyenesen segíthetünk Önnek:>>>>>> 

 

Vizes vb 2017

Nyomozás indul a margitszigeti Casino felújítása miatt

2017.09.22 17:48
1,2 milliárdért újították fel a margitszigetit Casino épületét, ahova az eredeti tervek szerint a szervezőbizottság költözött volna be a vizes világbajnokság idején. Ez végül nem valósulhatott meg,...

Vizes vb - Drága építés, feláras bontás

2017.09.11 05:50
Míg tavasszal azért fizettünk felárat, hogy gyorsan épüljenek az úszó világbajnokság létesítményei, most a rapid bontás miatt adódnak extra kiadások.Extra pénzért, nagy tempóban kezdték bontani a...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>