Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi
Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének
információs honlapjára látogatott

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségeinek, kulturális szokásainak, történelmi hagyományainak megismertetésére.

Belépési szándéknyilatkozat letöltése:

 

Erdély csodás tájain jártunk
2017. október 2-7.
 

Nemzedékek találkozója
Rudabánya
2017. szeptember 16.

  

Gvadányi József
Városi Művelődési Ház

A részletek a képre kattintva!

További felvételek, a képre kattintva!
 

2017. szeptember 12-én
a VOKE Vörösmarty Művelődési Házban
Ez évben már második alkalommal volt vendégünk
Moldova György, aki bemutatta és dedikálta
a „Kegyelemkenyér” című könyvének 2. kötetét

 

Sorsdöntő kérdések,
válaszok nélkül...

A csillebérci találkozó, eszmecsere, fórum margójára...

A részletek a képre kattintva!

 

Párbeszédet szeretnének a nyugdíjasok!

Fontos felhívni a nyugdíjas-társadalom figyelmét, hogy ne a politikai ígéreteken múljon az idősek szavazata a választáson – jelentette ki Némethné Jankovics Györgyi, a Hír TV Newsroom című műsorában.
A Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke szerint egyik párt mögé sem fognak beállni a jövő évi voksolás előtt.



 

 

Tervek, tények, vélemények

Nyugdíjemelés 2017.

Hogyan lett a 0,9 százlékból 1,6?

Ha a képre kattint, időrendi sorrendben láthatja azt a megfeszített munkát, amit pártok, érdekvédelmi szervezetek, aktivisták fejtettek ki, hogy legalább ezt elérhessék a jelenleg regnáló kormányzást végzőknél.

 Ugrás az oldal tetejére!

 

Hírek, aktualitások

Egyre többet kell fizetnünk a közkedvelt zöldségfélékért

2017.10.17 10:32
Elbúcsúzhatunk a hazai karfioltól, brokkolitól és kelkáposztától. A klimatikus viszonyok változása miatt jó minőségű árut csak nagy nehézségek árán tudnak piac­ra vinni a gazdák, ezért az elmúlt...

Nem csupán öregszik, de egyre betegebb is a magyar társadalom

2017.10.17 10:18
Nem csak öregszik, de egyre betegebb is a magyar lakosság - írja a hvg.hu. A Magyarországon élő idősek átlagosan 8-10 évvel korábban betegednek meg európai társaiknál.   Sok szó esik a...

Akkorát bukott az állam a gázon, hogy kétszer is elgondolkodnak az újabb rezsicsökkentésen

2017.10.17 06:15
Milliárdokat bukhatott idén az állami Magyar Földgázkereskedő (MFGK) azon, hogy év elején megugrott a gáz ára a nemzetközi piacokon. Számításaink szerint csak január és március között 10...

Kiderült! Hirtelen szívmegállás miatt hunyt el Aradszky László

2017.10.16 20:14
Szívtágulatból adódó hirtelen szívmegállás miatt hunyt el Aradszky László. A 82 éves énekes nyolc nappal ezelőtt, váratlanul hunyt el az otthonában, özvegye pedig azt is elárulta a Lokálnak, hol és...

Verebes István: Gálvölgyi soha nem volt a barátom

2017.10.16 19:51
A színházigazgató Kadarkai Endre műsorában, a Story4-en hétfő este futó Arcképben beszélt arról, hogy elég egyetlen mondat ahhoz, hogy valakivel megszakítsa a kapcsolatát. Verebes...

Mészáros Lőrincet nem lehet strómanozni az MTI-ben, mást igen

2017.10.16 19:32
Nem közölte a Magyar Távirati Iroda A miniszterelnök strómanja tovább terjeszkedik az élelmiszeriparban is című közleményt, amelyben az LMP Mészáros Lőrinc cégének uniós támogatásairól számolt volna...

"Ezen a buszon utazik 200 év magyar történelme" - különleges, interaktív tárlat

2017.10.16 19:11
Egy különleges, interaktív vándorkiállítás érkezett Miskolcra hétvégén, melyen Arany János korát, életrajzát, műveit ismerhetik meg közelebbről a diákok. A mozgó tárlatot hivatalosan Kiss János...

Miskolci Nemzeti Estély a Művészetek Házában

2017.10.16 18:49
Október 17-én, kedden, 18 órai kezdettel rendezi meg a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének miskolci csoportja a Művészetek Házában a XIII. Miskolci Nemzeti Estélyt. Az elmúlt évi, XII....

Csak úgy habzsolja a magyar állampapírokat a lakosság

2017.10.16 18:41
A forint lakossági állampapírok állománya 6513 milliárd forintot tett ki szeptember végén, 154 milliárd forinttal emelkedett az előző hónaphoz képest és 1445,8 milliárd forinttal január óta, mely...

Tanuljunk meg életet menteni! – ma van az újraélesztés nemzetközi napja

2017.10.16 18:07
Október 16. az újraélesztés világnapja, melyen az Országos Mentőszolgálat mentőállomásain lehetőség nyílik, hogy az alapszintű újraélesztést elsajátítsák az emberek.  Borsod-Abaúj-Zemplén...

Ünnepi megemlékezés Diósgyőrben, az I. Világháborús Hősi Emlékműnél

2017.10.16 16:47
A Vitézi Rend Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Törzskapitánysága ünnepi megemlékezést tartott vasárnap a I. világháborúban hősi halált halt diósgyőri katonák emlékére állított hősi emlékmű...

Mégsem növelik a reklámpapírok, bolti zacskók adóját

2017.10.16 15:01
A kormány előbb megvárja, milyen hulladékgazdálkodási koncepcióval áll elő az Európai Unió. Parlamenti csendélet, bolti termékkel    Szeptember végén nagy port kavart a hír, hogy a...

Ha valami ellen egy politikusnak küzdenie kell, az a szegénység

2017.10.16 14:39
Holnap lesz 25 éve, hogy az ENSZ Közgyűlése a szegénység elleni küzdelem világnapjának nyilvánította október 17-ét. Ez a nap a szegénység és a nyomor felszámolásának szükségességére hívja fel a...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Választás 2018.

Több mint 100 Soros-plakátot matricázott át a Momentum

2017.10.17 07:53
A Momentum Mozgalom aktivistái kedden hajnalban 14 városban több mint 100 Soros-plakátot matricáztak át országszerte. Azt mondják, elegük van a gyűlöletből, az uszításból és az...

Magasabb nyugdíjak és bérek, európai perspektíva, fejlettebb oktatás (videó)

2017.10.16 22:17
Meglehetősen hosszan elemeztük Fekete-Győr Andrással az ország helyzetét és a Momentum programját. Érdemes végignézni, mivel érdekes, főleg a vége. Fekete-Győr András elnöke beszédet mond a...

Hadházy Ákos: Az összefogás az ellenzék Soros-terve

2017.10.16 20:48
Tud győzni ma bárki más a választásokon a Fideszen kívül? Tud – állítja a Jobbik, az LMP és a Momentum képviselője is. Akkor, ha ők győznek. Kiderült, mi a közös a Soros-tervben és a baloldali...

LMP: okosabban kellene költeni az egészségügyben

2017.10.15 17:46
Minden onkológiai ellátóhelyen meg kell adni a gyógyulás ideális feltételeit - mondta Ábrahám Júlia, az LMP elnökségi tagja vasárnapi budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-nek. Ábrahám...

Programot hirdettek: Kerítéssel és többkulcsos jövedelemadóval képzeli el a jövőt a Momentum

2017.10.15 15:13
A paksi bővítésnél a kisméretű atomerőművekben is több fantáziát lát a párt, amely az üresen álló lakásokat megadóztatná, Magyarországot pedig a mag-Európához csatolná. Fekete-Győr András az...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Vizes vb 2017

Megszólalt Orbán Viktor: Jöjjön a magyar világmárka!

2017.10.15 06:43
Több mint háromezer milliárd forint maradt 2010 óta a magyar családoknál - mondta Orbán Viktor kormányfő a Figyelő Top200 díjátadó gálán a figyelo.hu szombati tudósítása szerint.   A politikusok nem szívesen szoktak újságok ilyen típusú rendezvényeire járni, "amelynek az az egyszerű oka...

Talán sosem tudjuk meg, mennyibe is került a Vizes vb

2017.10.10 19:39
Újabb két vizes világbajnoksághoz kötődő szerződést módosítottak, aminek eredményeként ismét több, mint 170 millió forinttal drágult a július végén lezárult esemény. Az uniós közbeszerzési nyilvántartásában megjelent hirdetmények szerint a Duna Aréna és a szurkolói zónák (az úgynevezett FINA...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>