Elhunyt Tordasi Ildikó, tőrvívó olimpikon

2015.07.14 19:25

Hatvanhárom éves korában elhunyt Tordasi Ildikó, az 1976-os montreali olimpia tőrvívó bajnoka.

A halálhírt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közölte kedden a honlapján.
   
Hosszú, sikeres versenyzői pályafutása során Tordasi Ildikó klubjának neve ugyan többször változott, de az MTK-ban kezdte és ott is fejezte be a vívást, majd sokáig a kék-fehérek fiataljait edzette.
   
Három olimpián, az 1972-es münchenin, az 1976-os montrealin és az 1980-as moszkvain vett részt. Legnagyobb sikerét Montrealban aratta: a magyar küldöttség négy aranyának egyikét ő nyerte, a csapatverseny után pedig bronzot is akasztottak a nyakába. Münchenben második, Moszkvában harmadik lett a tőr válogatottal.
   
Világbajnokságról egyszer, 1973-ban tért haza aranyéremmel, miután Göteborgban a győztes csapat tagja volt. Emellett nyolc ezüstöt és két bronzot nyert vb-ken, az olimpiákat és a világbajnokságokat tekintve így összesen tizenöt éremmel járult hozzá a magyar vívósport kiemelkedő eredményeihez.
   
Kétszer, 1973-ban és 1976-ban az év magyar sportolónőjének, négyszer, 1973-ban, 1976-ban, 1977-ben és 1979-ben pedig az év magyar vívójának választották.
   
"A valaha volt legjobb magyar női tőrvívó volt - mondta Tordasi Ildikóról egykori edzője, Szőcs Bertalan a mob.hu-nak. - Az első pillanatban felismertem a tehetségét, láttam, hogy sokra viheti, az olimpiai és világbajnoki győzelmei magukért beszélnek. Meglehetősen akaratos volt, de ez is kellett ahhoz, hogy ilyen fantasztikus sportoló váljék belőle."    
   
Tordasi Ildikót a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti.

mti.hu