Köszöntötték a miskolci jogakadémia tanárát, a 95 éves Boleratzky Lórándot

2015.08.12 18:19

Miskolc város első felsőoktatási intézményének, az 1919 és 1949 között fennálló Miskolci Jogakadémiának egykori tanárát, Boleratzky Lórándot köszöntötték budapesti otthonában. Egykor nemzetközi jogot és egyházjogot is tanított Miskolcon.

A Miskolci Evangélikus Jogakadémia Eperjesről telepedett át Miskolcra a trianoni békediktátumot követően, és a maga idejében rendkívül magas színvonalon folyt a jogi oktatás és kutatás falai között. Az órákat a Zenepalota és többek között a Városháza épületében tartották.  Az eperjesi hagyományokkal több száz éves múltra visszatekintő miskolci jogakadémián Boleratzky Lóránd nemzetközi jogot és egyházjogot tanított.

Az egykori jogakadémiai tanárt az önkormányzat és az egyetem közös delegációja látogatta meg. Kriza Ákos polgármester jókívánságait Menyhárt Szabolcs, a Polgármesteri Hivatal osztályvezetője tolmácsolta, az egyetem képviseletében pedig Csák Csilla, a jogi kar dékán-helyettese köszöntötte az augusztusban születésnapját ünneplő, 95 éves tanárurat. A Miskolci Egyetem ajándékait Szilágyi János Ede, a jogi kar docense adta át.

Miskolc első felsőoktatási intézményének múltját a város önkormányzata és az egyetem is szeretné feltárni, és segítséget adni ehhez a kutatómunkához. Boleratzky Lóránddal egy interjú is készül majd, amelynek témája főként a jogakadémia lesz, és amelyet Sereg Péter joghallgató készít majd el. Emellett az idei kutatók éjszakáján kiemelt program lesz a miskolci jogakadémiáról szóló megemlékezés.

minap.hu