Meggyfogyasztást ösztönző kampány indul

2015.06.27 07:32

Fogyasztásösztönző kampánnyal mentené a meggypiacon kialakult helyzetet a FruitVeb. Bár az elmúlt napokban már a hazai piacon is drágult a gyümölcs, a felvásárlási árak nem tudnak versenyezni a külföldi ajánlatokkal.

Külföldi kézbe kerülhet a hazai meggytermés jelentős része, a többségében lengyel, román és szerb felvásárlók ugyanis megadják a termelők által kért 100-120 forintos kilónkénti árat. Csizmadia György, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) alelnöke lapunknak elmondta: bár az utóbbi napokban a korábbi hatvanforintos szintről emelkedett a meggy belföldi felvásárlási ára, a hazai konzervipar szereplői azonban 75-80 forintnál nem tudnak magasabb árat kínálni a gyümölcsért. Az olcsó meggy iránti megnövekedett külföldi kereslet nyomán a hazai gyárak is kénytelenek voltak árat emelni, ez azonban korántsem az a szint, amit a termelők vártak. A feldolgozók ugyanakkor ezzel elmentek a falig, a legtöbbjük ugyanis a megkötött szerződése mellett nem vásárolhatja fel drágábban a gyümölcsöt – jegyezte meg.

Ahogyan arról lapunk is beszámolt, a múlt hét végén összefogtak a hazai meggytermelők, a 60 forintos kilónkénti ajánlatra nemet mondtak a feldolgozóknak. Akkor Keczkó Péter, a Penta Tész vezetője jelezte: a termelők ilyen alacsony ár mellett nem kezdik meg a betakarítást, mivel az csak a veszteségeiket növelné.
Bár a konzervmeggy ára minden évben a legmagasabb volt az egyes kategóriák között, az idén szinte ezért a termékért kaphatnak a legkevesebbet a termelők. Még a lémeggy ára is 60 forint körüli, holott ez a kategória a legalacsonyabb minőséget jelenti. Ennek oka, hogy az elmúlt években jelentősen csökkent a meggybefőtt iránti kereslet, a német piac szűkül. A konzervgyárak emiatt jelentős készleteket halmoztak fel. Csizmadia György szerint az idén vélhetően nem használják majd ki a teljes gyártói kapacitásukat a feldolgozók: a leszerződött mennyiség mellett szabad készleteket nem halmoznak fel. Szavai szerint ezzel kezelhető lesz a túlkínálat a gyümölcsbefőtt piacán. Az optimista konzervipari képviselők egyébként nem aggódnak a magyar termés iránt, szerintük akkora mennyiségre biztosan le tudnak szerződni, ami a gyártáshoz szükséges.

Az utóbbi napokban többször is tárgyaltak a meggytermelők és a feldolgozók. A FruitVeb és a Földművelésügyi Minisztérium kezdeményezésére tárgyalóasztalhoz ült nyolc szövetkezet és négy konzervipari cég képviselője. A legfontosabb, hogy a két fél között szorosabbra fűzzük az együttműködést, ugyanis csak így tudunk pozitívabb jövőképet kialakítani. Újra kell építeni a hazai meggypiacot, ebben az évben pedig le kell raknunk a jövő alapjait – mondta Csizmadia. Szerinte az együttműködés jelei már láthatók: a tárgyalásokon a felek hajlandóak voltak meghallgatni egymás érveit.

A kialakult helyzet kezelésére a jövő héten fogyasztásösztönző kampányt indít a FruitVeb és a Földművelésügyi Minisztérium. Csizmadia György szerint a belső fogyasztásban nagy lehetőségek vannak. Ha például minden magyar állampolgár évente csupán egy kiló meggyet vásárolna, az már 10 ezer tonnával csökkentené a magyarországi készletet. A hazai meggy fogyasztói ára egyébként 250 és 400 forint között mozog.

napigazdasag.hu