Megverték, utána meghalt a biztonsági őr Miskolcon

2017.09.13 11:21

Jelentkezett egy szemtanú annál a férfinél, akinek rejtélyes módon halt meg a testvére szombaton Miskolcon.

Videó: Megverték, utána meghalt a biztonsági őr Miskolcon
 
A biztonsági őr két férfival szólalkozott össze, majd egyikükkel verekedni kezdtek. A szemtanú látta, ahogy a férfit mellkason vágták, ekkor szerezhetett végzetes sérülést.
 
A Tényeknek nyilatkozó szemtanú szerint az ütésektől nagyon komoly sérülései voltak a biztonsági őrnek:
 
Az újraélesztés során látszott például, hogy a levegő nem a mellkasába, hanem a gyomrába ment, tehát valószínű légmellet kapott egy olyan dologtól, ami például az ütés következtében átszakíthatta a tüdejét.”
 
A gyászoló testvér azt mondja, továbbra sem tudják, hogy pontosan mibe halt bele szeretett családtagjuk: “Az öcsémet saját kollégája kezdte újraéleszteni, ezek után érkezett meg a rendőrség, jelzem 25 perc múlva.”
 
A rendőrség közigazgatási eljárás keretein belül vizsgálja a halálesetet és a Tények úgy tudja, hogy csak garázdaság miatt indítottak eljárást a két verekedő férfi ellen.
 

 
Forrás: Tények