Száz új magyar busz áll forgalomba, Miskolcra is jut jármű

2017.08.19 12:15

Száz új busz átadását kezdte meg Győrben a Kravtex-Kühne Csoport. A magyar gyártmányú, elővárosi és regionális kivitelű Credo buszok a miskolci és szolnoki székhelyű közlekedési központoknál, valamint a Volánbusz Zrt.-nél állnak forgalomba október elejéig – írja a járműipar.hu.

A buszok mindegyike klímaberendezéssel és utasinformációs rendszerrel felszerelt, döntő részük pedig alacsony belépésű, tehát akadálymentes a babakocsival és kerekesszékkel utazók számára.

Az új buszok átadását követően 316-ra nő azoknak a Credóknak a száma, amelyeket a gyártó az állami buszvásárlási program tavaly nyári bejelentése óta értékesített. A cégcsoport mosonmagyaróvári és győri gyáraiban jelenleg már több mint 500-an dolgoznak.

credo_busz_volan.jpg

A beszerzést koordináló Volán Buszpark Kft. – amely a regionális közlekedési központok flottakezelője – nyílt közbeszerzési eljáráson választotta ki a Kravtex Kereskedelmi Kft. és a Budapest Lízing Zrt. közös ajánlatát.

Az új buszok a miskolci székhelyű Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-nél, a szolnoki Középkelet-magyarországi Közlekedési Központnál, valamint Budapest vonzáskörzetében, a Volánbusz Zrt.-nél állnak forgalomba különböző helyközi viszonylatokon.

2017-08-10-2 Credo Inovell - Volán Buszpark Kft. - CREDOBUS

A normál padlómagasságú, regionális alkalmazású Credo Inovell-ből 20, míg az akadálymentes, elővárosi Credo Econell-ből 80 darab kerül a társaságokhoz.

Az innovatív, könnyűszerkezetű járművek takarékos Euro 6-os motorokkal készültek, ezért üzemanyag-felhasználásuk és károsanyag-kibocsátásuk egyaránt alacsony. A napjainkra jellemző szélsőséges nyári meleg miatt a buszokban egységesen nagy teljesítményű klímaberendezés került kiépítésre.

jarmuipar.hu