Dallamok szárnyán érkezett a nőnapi köszöntés sok nyugdíjas számára

 
Dallamok szárnyán érkezett a nőnapi köszöntés sok nyugdíjas számára
Vörösnarty Művelődési Ház
2022. március 10.
 
 
 
Operett részletekkel, táncdalokkal és nótacsokorral köszöntötték a nemzetközi nőnap alkalmából a miskolci és a megye más településeiről érkezett nyugdíjasokat csütörtökön délután a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban.
 
A programot - amint azt Gergely Józsefnétől megtudtuk - a Miskolci Dallamok Szárnyán Művészeti Klub közösen szervezte meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségével. Miskolcról és a megyéből több tucatnyian jöttek el, és töltötték meg a művelődési ház közösségi terét.
 
A résztvevőket a művészeti klub vezetője köszöntötte előbb. Gergely Józsefné örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan elfogadták a meghívásukat. Beszéde végén arra kért mindenkit, hogy főhajtással tisztelegjenek a világjárványban és az orosz-ukrán háborúban elhunyt nőtársaik emléke előtt.
 
Majd átadta a szót a város képviseletében érkezett Badány Lajosnak. 

Képre kattintva galéria nyílik!

 

A miskolci alpolgármester kifejtette, nőnapon azért az áldozatos munkáért mondunk köszönetet, amit a nők szülőként, nagyszülőként, anyaként, feleségként nap mint nap végeznek.

- A köszönet azonban nem korlátozódhat az év egyetlen napjára: minden nap ki kell fejeznünk tiszteletünket és nagyrabecsülésünket akár kedves szavakkal, akár törődéssel, odafigyeléssel - hívta fel a figyelmet. 
 
- A nőnap pedig arra a gyakran emberfeletti munkára hívja fel a figyelmet, amit a gyermekeink felnevelésében, a családok összetartásában mutatnak, miközben hivatásukban is helyt kell állniuk.
 
A vidám hangulatú rendezvényen - a már említett művészeti klub amatőr énekesei mellett - fellépett Gáspár Anni nótaénekes.