Nyugdíjas Dalkörök Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vetélkedése, Szikszón

 
Nyugdíjas Dalkörök Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vetélkedője, Szikszón
 
2018. május 25.
 
 
 

Kodály Zoltán, a háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, az MTA tagja, majd elnöke, akinek zenei nevelési koncepciója ma a magyar zenei köznevelés alapját jelenti, mondta egyszer:

 

Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy. A bennünk továbbrezgő dallamok és foszlányaik olyat vallanak felőlünk, amit semmi lélekelemzés nem hoz felszínre. Bevilágítanak a lélek rejtett zugaiba, ahova másképp nem férkőzhetünk… Az emberi hang, mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer…”

 

„Ebben a legszebb hangszerben gyönyörködtünk immár hetedik éve Szikszón”, vezette be a Nyugdíjas Dalkörök Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Találkozóját, Teszárovics Miklós, a NYÉSZ. elnöke.

Szikszó város – ebben az évben már hetedik alkalommal – adott tehát lehetőséget arra, hogy a megye nyugdíjasai méltó helyen, reprezentatív körülmények között adhassanak randit egymásnak, találkozhassanak, és töltsenek el színvonalas szórakozással egy tartalmas napot.

Füzesséri József Polgármester Úr hét évvel ezelőtt /hagyományépítés szándékával/ ajánlotta fel, hogy Szikszó város ad lehetőséget, a „Nyugdíjas Dalkörök Megyei Seregszemléjének” megtartására. Ez mostanra – ahogyan az elnök fogalmazott – a nyugdíjas dalkörök számára természetessé vált, hiszen a dalköri találkozó, összeforrt a város-, a városvezetés-, a Szikszói nyugdíjas klub vendégszeretetével, önzetlen-, kultúrát szerető- és támogató segítőkészségével. A nemes vetélkedés, Szikszói Inkubátorház színháztermét betöltő nagy létszámú szereplő-, és nézőközönségét, Füzesséri József, Szikszó város Polgármestere köszöntötte.

A rendezvény, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, ez úttal is két feladatot teljesített:

Egyrészt: Megyei rendezvény keretében megfelelő bemutatkozási/fellépési lehetőséget biztosított a nyugdíjas klubokban működő dalköröknek, azoknak is, akik első alkalommal szerepelnek megyei megmérettetésen;

Másrészt pedig: a szakértő zsűri ekkor válogatta ki azokat a dalköröket/kórusokat, akik részt vehetnek 2018. augusztus 29-30-31-én Budapesten, a Hárshegyen, „Hárshegyi Randevú” elnevezésű, Nyugdíjas Dalkörök Országos Találkozóján. 

A Nyugdíjasok Országos Szövetsége, a Nyugdíjas Érdekvédelmi Konferenciához kapcsolt, kiállításokkal és szabadidős programokkal színesített, Országos rendezvény keretében kívánja megszervezni augusztus 30-án, a Nyugdíjas Dalkörök Minősítő Országos Találkozóját.

A képekre kattintva fotógaléria nyílik!

 

A nagyon színvonalas szikszói vetélkedésben tizennégy dalkör mérte össze tudását. A közönség számára még inkább élvezhetőbbé tették a műsort, a programot színesítő-, más műfajú produkciók: a szikszói óvodások, szívet melengető táncműsora, Adámi Ervin, Kurovics József, és Szarka Andrásné szavalatai, Lövei Lászlóné és Dr. Vida János énekszámai.

A vetélkedő bírálói a következő dalköröket juttatta tovább az Országos megmérettetésre:

 

  • Fügödi Férfi Dalárda, Fügöd;
  • Kék Pántlika Dalkör, Selyeb;
  • Rozmaring Asszonykórus, Rudabánya;
  • Sajókeresztúri Népdalkör, Sajókeresztúr;
  • Szirmai Széprózsák Hagyományőrző Egyesület, Miskolc;
  • TESZ Városi Vadvirágok Daloskör, Miskolc.

A szakértő zsűri a valóban örömdal bemutató előadásmódjuk miatt, elismerésben részesítette a miskolci Öröm Dalkört.