Nyugdíjasok VIII. Országos Könnyűzenei dalos találkozója

 
A B-A-Z. Megyéből továbbjutottak is ott voltak
a Nyugdíjasok VIII. Országos Könnyűzenei dalos találkozóján

2018. június 12-13.
Salgótarján
 
 
Csenger, Gyöngyöshalász, Eger, Sajóbábony, Gyulafirátót, Miskolc, Gyomaemrőd, Szombathely, Abda, Hort, Hajdúszoboszló, Egyházasrádóc településekről 21 produkció vett részt a találkozón.
 
Június 12-én, kedden 14.00 órától 18.00 óráig tartott a verseny. Ezt követően a távolabbról érkezettek a  Galcsik fogadóban szálltak meg. Az itt elfogyasztott vacsora után vidám, zenés ismerkedési esten vettek részt a dalostalálkozóversenyzői.
 
Másnap, június 13-án, szerdán Gála műsorral folytatódott a dalos találkozó. A József Attila Művelődési Központ nagy terme megtelt.
 
Szendrődi György a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Szövetségének elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően Skuczi Nándor  a Nógrád Megyei  Közgyűlés elnöke is jókívánságait fejezte ki, és gratulált a dalos találkozó résztvevőinek.
 
A díjazottak egy-egy dallal köszöntötték a közönséget, majd átvették a díjakat.
 
A borsod megyét képviselő 4 fős csapatból a zsűri különdíjjal jutalmazott mindenkit.
 
Így Szolnoki Józsefnét, Volyák Ferencnét, Kincses Tibort, a Miskolci Örömdal-kör tagjait, valamint Lövei Lászlónét, a Baross Gábor nyugdíjas klub tagját.