Szövetségünk elnökének munkáját is elismerték az országos ünnepségen

 
 
  
 
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetség
elnöke, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége (NYOSZ) megalakulása
30. évfordulója alkalmából
 
„PRO SENIORE”
 
kitüntetés elismerésben részesült. Az ötévente, hat személy számára adományozott díjat,
 
Teszárovics Miklós,
 
Budapesten, a Benczúr Házban, 2018. december 12-én, vette át, az alábbi elismerő, méltató
 
szöveg kíséretében:
 
 
„TESZÁROVICS MIKLÓS
részére,
 
aki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi
Szövetség elnöke 2004 óta, és hat éven át a NYOSZ korábbi érdekvédelmi elnökhelyettese.
 
Az idősebb korosztály képviseletére szegődött harcos aktivista,
aki elkötelezett és szilárd meggyőződéssel szolgálja a hátrányban,
a nélkülözésben és kirekesztésben élők megsegítését. A nyugdíjas
mozgalom első számú „lelkiismerete”. Mindennapi tevékenységével
példát mutatva, olykor maximalista elszántsággal tesz a generációs
életkörülmények jobbítása, a közösségi élet szépítése érdekében.
Kiváló szervező, nagy munkabírású, meghatározó alakja
a nyugdíjas mozgalomnak.
 
Lelkes feladatvállalása, felelős helytállása és megtartó hűsége
környezetének legkiválóbb nyugdíjas vezetői közé emelte.
Elismeréséhez a PRO SENIORE kitüntetés adományozásával
szeretnénk hozzájárulni.
 
Budapest, 2018. 12. 12.
Némethné Jankovics Györgyi
a NYOSZ elnöke”