XII. Országos Nyugdíjas Sportnapok

 
Bellér László Emlékverseny

2018. május 10 – 12.  Ózd
 
 
 
A sportot és megmérettetést szerető –és vállaló szép korúak nyolc sportágban versenyezhettek – és szerezhettek arany-ezüst- és bronzérmeket. A bátrabbak több sportágban indultak, nem kevés sportoló lehetett büszke a megszerzett 2-3 éremre, melyet a nyakában viselt hazautazása során is.
 
A versenyek az első napon lövészettel indultak majd Janiczak Dávid– Ózd város polgármestere megnyitó beszéde után a második napon valamennyi sportágban lebonyolódtak. Eredményhirdetésre és az érmek átadására a versenyhelyszíneken került sor, de az esti hivatalos záróünnepségen minden versenyszám valamennyi helyezettje újból átélhette a siker nagyszerű élményét, amikor nevét meghallva felállt és mosolyogva fogadhatta a csak neki szóló tapsot. A pénteki események csattanója az élőzenés vacsora volt, ahol, a felcsendülő zene azonnal elfeledtette a sporttal járó fáradtságot. 
 
A szombati program újabb résztvevőket vonzott, a bélapátfalvi Bélkő hegyre, a katona sírokhoz szerveztünk 6 km-es komoly szintkülönbségű túrát. A gyönyörű természeti környezetben nem is érzékeltük  a  fizikai  megterhelést-(Csak  másnap)
 
A kétszáz főnyi résztvevő és érdeklődő visszajelzései jóleső érzéssel tölthetik el a szervező, Ózdi Nyugdíjas Klub tagjait. Ózd Város Önkormányzata, a helyi vállalkozók, a Nyugdíjasok Országos Szövetsége és B-A-Z. megyei Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége által támogatott rendezvény elérte célját. Az ország számos településéről és a Felvidékről érkezett versenyzők szép napokat töltöttek városunkban. A gyönyörű környék, a szép, tiszta város, és nem utolsó sorban a vendégszeretet, megtette hatását. A távozók elhiszik – és elhitetik másokkal, Ózd egy jó hely. 
 
Érdemes volt eljönni!
 
 
 

Bellér Lászlóné

az Ózdi Nyugdíjas Klubb elnöke