Kora őszi kirándulási élmények – Aggtelek

 
„A természet csak azért örökifjú, örökké új,
mert a mindig változó ember nézi.”
 
 
Kora őszi kirándulási élmények
Aggtelek

 
2019. szeptember 22.
 
 
Az Aggteleki-karszt területét 1978-ban tájvédelmi körzetté-, 1985-ben nemzeti parkká-, 1995-ben pedig az UNESZCO világörökség részévé nyilvánították. A felszín alatti világ legjelentősebb képviselője a Baradla - Domica barlangrendszer, az őskori ember lakhelye. 
 
A B-A-Z. Megyei NYÉSZ rendszeresen készít éves rendezvényprogramot, de sokszor – lehetőségei függvényében – beiktat különböző, különleges összejöveteleket, kirándulásokat is. Ezekben hagyományosan legjobb úton van a természethez, a kultúrához, művészethez – és ami fontos – az egészséges életmód, példaértékű műveléséhez.
 
Ezen a kora őszi napon célunk volt, a Baradla barlang meglátogatása. 7-800 méteres rövidtúra, ahogy az idős és idősödő emberekhez „illik”, de előtte még séta, barangolás a hatalmas parkban. A nappal még nem hűvös, a nap melege árad szét a fák árnyékában is. A lomb színesedése, hullása még nem kezdődött el. Nem kell különösebben megterhelni a szervezetet, ki lassabban, ki tempósan gyalogol, közben ücsörög a padon, szívja a friss levegőt, nézegeti a bazárok „felhozatalát”, netán vásárol is.
 
 
 
Indulás a barlangba. Lépcső fel-, és lefelé. Nem kevés. Nem kellemes, de a néhány perces szenvedés elégtétele, a látvány. Nem is akármilyen! Jutalom a szemnek, néhány perc múlva már a lábnak-, tüdőnek is. A cseppkövek végelláthatatlan gazdagsága, különböző alakzatok, melyek a kutató fantáziáját is megmozgatták, ez látszik a különböző elnevezésekből:
Anyósnyelv, Tigris, Oszlopok csarnoka, stb. stb. Lenyűgöző nagyságú a Hangversenyterem, ahol fényjátékkal kombinálva hallható volt az Operaház örökös tagja, Simándi József előadásában a Bánk bánból a „Hazám, hazám…” majd Demjén Ferenc jóvoltából sólyomszárnyon szállhatott a fantázia (Honfoglalás) a ragyogó akusztika jóvoltából.
 
Rövid pihenés. Ebéd. Jól járt mindenki, mert egyaránt finom volt a rántott hús és a bakonyi sertésborda. Kávézás. Irány a busz. Menet a Nemzeti Park szélére, Szinpetribe. Tetszetős kőkerítés, rajta a tábla: NAGYKÖNYV, nyíl balra. Nagy? Sokkal nagyobb – mint később kiderült – a világ legnagyobbja. Kétemeletes épület, elől hátul hatalmas udvar, tisztaság, rend, ragyogó gyepszőnyeg, sok-sok virág, és a telken átfolyó Jósva patak. Hátul a domboldalon a Park védett állata kövekből kirakva, csaknem száz méteres nagyságban:
szalamandra. Így együtt, ebben a kis faluban, ámulatba ejtő dolog.
 
 
 
A KÖNYV. Először egy 6 perces kisfilm arról, hogy miként, mennyi idő alatt készült el-, és ennek során mi mindent kellett figyelembe venni azért, hogy minősége, esztétikája sok száz évig megmaradjon. Az olvasó számára meg sem próbálom leírni, hiszen hihetetlenül sokrétű több éves, komoly anyagiakat felemésztő tevékenység eredménye, e több mint 16 m2 –es, gigantikus „olvasnivaló”. Elképzeltünk egy ugyanekkora lakószobát. Hát nem kicsi az sem.
 
Újabb film, újabb helyiségben. Gutenberg. Az ember nem is gondolta volna, hogy – miután lényegében semmi sem maradt utána – fel lehet építeni újra a nyomdáját, a gépeket, berendezéseket, több ezer betűtípussal, íróasztalának „újrateremtésével”. Papírmalom, papírgyártás. Fából készült hatalmas vízikerék, tartály, a foszlatáshoz és a pépkészítéshez, „víznyomatozás” és sok minden más: miként találhatták ki a kínaiak, másfél évezreddel ezelőtt, hogy növényi rostokból papíros készíthető. És ami a legnagyobb értéket képviseli: korabeli bibliák, liturgiák leírásai, és különböző más ősnyomatok, a legrégebbi és újabb kori könyvek gyűjteménye egy külön helyiségben.
 
Hazafelé a csodás Bódva völgyében vezetett az utunk, mely így az őszi napfényben még káprázatosabbnak látszott. Ez is valóban csodával töltött el mindenkit. Az elköszönéseknél sokan mondtak köszönetet a szervezőknek, és vélekedtek úgy, hogy „ezt vétek lett volna kihagyni!”