NYÉSZ kirándulás Ady városába

 
 
NYÉSZ kirándulás Ady városába
2019. június 1.
 
 
Mennyi marad meg az emlékezetben abból a sok évszámból, eseményből, névből, építészeti stílusból, amit egy jól felkészült idegenvezető egy egész napos séta és szemlélődés közben elmondott a látogatóknak? – Nem sok. És mégis áthatja az embert a történelem, nem kevésbé a nemzeti büszkeség. Hát még akkor, ha egy, az országhatáron kívüli gyönyörű város szinte teljes magyarságunkról szól!
 
Ezt tapasztalhatta meg az, az 50 utas, aki részt vett a B-A-Z. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége által szervezett nagyváradi kiránduláson.
 
 
A Sebes Kőrös mindkét partján elterülő 200 ezer lakosú város, csaknem ezer évre tekint vissza, hiszen az itt székelő római katolikus püspökséget 1080-ban Szent László királyunk alapította. Ezen kívül még öt egyház örökségét őrzi az itteni lakosság. Mária Terézia keze nyoma a görögkatolikus püspökség (1777 óta). De itt van a Királyhágó melléki református egyházkerület központja is. Katolikus székesegyház, püspöki palota, Kanonok-sor, a szép burkolatot kapott főtér a szecessziós stílusú „Fekete Sas” épülettel, a színház, a barokk stílusú paloták ejtették ámulatba, az egykori magyar szellemi élet városát látogatókat. Aztán a hosszú sétát az öt sarokbástyával erősített várban fejeztük be, ahol egy nálunk nem tapasztalt hatalmas gyermeknapi forgatag részesei lehettünk.
 
Ady Endre kedvenc magyar településén, /a sok futó kaland után/, egy mindenképpen méltó nővel, Lédával találkozott. Azzal a hölggyel, akihez ezt követően, csaknem tízéves szenvedélyes szerelem fűzte. Ady magára talált, és páratlan energiákat szabadított fel benne ez az érzelem. Ráébresztette igazán művész hivatására. Lédának köszönheti, hogy életének következő állomása Párizs legyen. Az asszony emberi nagyságáról tanúskodik, hogy a költő Nagyváradon szerzett és Párizsban rászakadt betegsége (vérbaja) gyógyításában, szinte elsőként állt mellé.
 
 
Sétánk során az egyik legszebb utcában – csakúgy, mint a miskolci Szinva Teraszon található „Három a kislány” – állítottak fel egy szobor-csoportot Adyval, és író-, újságíró-, költőtársaival. Az asztal körül egy üresen hagyott bronz-szék található, amire ráülve lehet fényképezkedni az egykori magyar nagyságokkal. Szinte senki sem hagyta ki ezt a lehetőséget.
 
Tíz méter az ajándékbolt, húsz méterre a cukrászda, ahol sokan tapasztalhatták meg, hogy a fagylalt kitűnő. 
Mindenki boldog, élményekkel teli.
 
 
Hazaérkezéskor nem győzik megköszönni a csoportot vezető Pasztercsák Líviának, a Megyei Szövetség elnökhelyettesének, hogy a NYÉSZ. szervezésében ismét egy ismereteiket bővítő, kiváló kirándulás részesei lehettek.
 
Egy hétig lesz miről mesélni, de az emlékek a fejekben sokkal tovább megmaradnak.
 
Fotó: Lendvai Péter