XIII. Országos Nyugdíjas Sportnapok

 

XIII. Országos Nyugdíjas  Sportnapok
Bellér László Emlékverseny
 
Ózd
2019. május 10-11-12.
 
 
  
Váratlanul szép idő köszöntött az ózdiakra és a sportnapok minden résztvevőjére május 9-én. Ez a tény azért érdemes említésre, mert előtte napokon át hangulatromboló esős, hűvös idő  keltett aggodalmat a szervezők és a majdani résztvevők körében. Ez a jó fordulat az időjárásban éppen a szabadtéri programok  befejeztéig  tartott ki: akkor megint  kaptunk egy kicsit az aranyat érő májusi  esőből, hogy még jobban tudjunk örülni a szombati kimondottan szép, turista lelket  simogató időnek.
 
A  nyolc sportágból rendezett verseny-sorozat csütörtökön, az első „fecskék” – a Szombathelyi Aranykorúak Nyugdíjas Egyesülete fogadása után – lövészettel kezdődött. A viszontlátás örömét fokozta, hogy szép számmal képviseltették magukat az ózdiak is, jó hangulatú verseny résztvevői lehettünk.
 
A rendezvény hivatalos megnyitása Janicak Dávid, Ózd város polgármestere  üdvözlő beszédével indult. Szavaiból, jókívánságaiból őszinte tiszteletet és elismerést érezhettünk szervezők és szépkorú sportolók egyaránt.
 
A  versenyek különböző időpontokban kezdődtek, ezzel tudtuk biztosítani a felkészült sportolók több számban indulását. Idén is,  mint a 13 év alatt szinte mindig – az atlétika, a lövészet és a teke vonzotta a legtöbb résztvevőt. Az  eredményhirdetés és az érmek átadása a versenyek befejeztével a helyszínen történt.
 
Kivételt a teke és a lövészet képezett: Mivel a délutánba nyúló verseny utolsó versenyzőinek eredményét is meg kellett várni, ebben a két sportágban az érmek átadása az esti vacsorával egybekötött hivatalos eredményhirdetés során  történt.
 
 
A versenyek eredményeit tartalmazó lista:
    
Az esti jó hangulatú élőzenés táncmulatság méltó befejezése volt az együtt töltött szép napnak.
   
Hátra volt még  az a szombati kirándulás, melyet a környék arculatát meghatározó arlói – suvadással keletkezett  tó köré szerveztünk. Eredeti  elképzelésünk szerint csak egy kis laza sétát terveztünk a tó körül. Ehhez képest mindenki megmászta azt a hegycsúcsot, melynek egy leomlott része zárta el annak idején a szép völgyben csörgedező kis patak útját, feltöltve vízzel a mélyebben fekvő területeket. Kellemesen elfáradtunk, de a csúcsra érve az elénk táruló látvány feledhetetlen élményt nyújtott. Az ebédidő a szép tóparti strandon ért bennünket, ahol kulturált körülmények között fogyaszthattuk el a finom ebédet...
 
Végére érve  ennek a három napos versenysorozatnak  nem kis megkönnyebbülés. Jóleső érzés visszagondolni az elismerő szavakra, ezek erősítik bennünk a tudatot: volt értelme a sok munkának. Odafigyeléssel, törődéssel ismét sikerült valamit tenni önmagunkért, de leginkább szeretett, méltatlanul „leírt” városunkért. Vendégeinknek köszönjük, hogy eljöttek és erősítik Ózd és az Ózdi Nyugdíjas Klub pozitív megítélését.
 

Bellér Lászlóné
elnök
Ózdi Nyugdíjas klub