A nyár kellős közepén – végre, most lehetett – tagszervezet-vezetői értekezletet tartottunk

 
 

Tagszervezetvezetői értekezletet tartott a NYÉSZ

2020. július 17.

Képre kattintva, galéria nyílik!

 

A koronavírus járvány csendesedését kihasználva, 2020. július 17-én, a VOKE Vörösmarty Művelődési Házban, nagy érdeklődéssel tartotta tagszervezetvezetői értekezletét a B.A.Z. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége. Az értekezletet – Tóth Imre: Milyen idős vagy? c. versének elhangzását követően – a NYÉSZ elnöke vezette le.

Az elnök a jelenlévők köszöntése után, a nyugdíjasok helyzetével összefüggésben „Megjegyzések nyugdíjüggyel kapcsolatban” címmel mondta el gondolatait, tapasztalatait, majd rátért a meghívólevélben is jelzett napirendi pontok részletes tájékoztatására/kifejtésére.

 

Milyen idős vagy?

Csak az öreg, ki nem remél,

Ki előre nem, csak visszanéz,

Ki nem álmodik új terveket,

Az bizony már öreg lehet

De, ha meglátod az életben a szépet,

S a jó tréfát vidáman érted,

Ha lelkedből a szeretet árad,

S tudsz örülni madárnak, virágnak.

Nem számít a kor, hogy elmúlnak az évek,

Mert szívedben még csendül az ének,

S míg onnan ki nem fogy a dal,

fiatal  maradsz, bizony FIATAL!

 

Öregnek lenni, az is szép,

Az ember apróbbakat lép.

Korábban fekszik, korábban kel,

Csak dúdolgat, nem énekel.

A múltba gyakran visszanéz,

Csak ennyi,....

Csak ennyi az egész!

Tóth Imre

 

Képre kattintva, galéria nyílik!

 

Megjegyzések nyugdíjüggyel kapcsolatban...

 

A járvány csendesedését követő helyzetben joggal elégedetlen az idős emberek többsége. Sokuknak a megélhetése került veszélybe, a nyugdíjak között /az utóbbi években kialakult egyre durvább különbségek miatt pedig/ (tapasztalatom szerint) nő a feszültség a társadalomban.

Az a tapasztalatom, hogy a belengetett 13. havi nyugdíj visszavezetése miatt sem veti fel őket az öröm. Tény, hogy 2021-ben várhatóan jobb helyzetbe kerülnek a nyugdíjasok, mint 2020-ban. Ez nem véletlen, mert várhatóan nemcsak a gazdasági mutatók lesznek jobbak, hanem választás előtt is állunk, amikor egy kicsit jobban odafigyelnek ránk.

Ami a költségvetést illeti, most különösen veszélyes vállalkozás a nyári – igen korai – elfogadása,

  • hiszen hiányzik a tavalyi zárszámadás,
  • és az idei vírushelyzet fel nem dolgozott gazdasági következményeinek számbavétele, ezek hatása is.

 

A 13. havi nyugdíj, illetve induló egy heti összege az én szememben szépségtapasz, feltételezhetően a választás hozta elő. Miért?

  • a korábbi években a különböző időpontokban nyugdíjba mentek között kialakult különbségek kezelésére nem alkalmas,
  • és, csak minimálisan befolyásolja a nyugdíjak és a bérek viszonyát.

Többek között azért, mert az elfogadott törvényben nincs kifizetési korlát, mindenki a saját nyugdíjának – tehát a milliós nyugdíjnak is – a meghatározott százalékát kapja.

Ez pedig a nyugdíjak között – főleg a 2010 után kialakult, kialakított – egyre durvább különbségek miatt csak a feszültséget növeli a nyugdíjas társadalomban, ahol a többség az átlagnyugdíj összegét el nem érő ellátást kap.

Korrektnek tartanám azt, az egyébként felmerült javaslatot, amely szerint minden nyugdíjas az átlagnyugdíj összegét kapná meg, hiszen a 13. havi nyugdíj mögött elvileg nincs szerzett, illetve vásárolt jog!

 

A másik:

A nyugdíjasok ugyan havonta megkapják a nyugdíjukat, de tapasztalatom szerint, a nyugdíjasok többségének nincs minimális tartaléka sem. Nagy részük a veszélyhelyzetben kiköltekezett, az alapvető élelmiszerek ára pedig az egekben, ami leginkább az alacsony nyugdíjat kapókat hozza szinte lehetetlen helyzetbe.

A januári, igen visszafogott (2,8%-os) nyugdíjemelés hatása már régen ködbe veszett. Az általános fogyasztói kosár, de különösen a nyugdíjasokra vonatkozó fogyasztói ár viszont az egekbe szökött.

Mindezek miatt én sokáig bíztam abban, hogy legalább az igen alacsony összegből élő, feltehetően idősebb emberek kapnak egyszeri juttatást.

Ma már világossá vált, hogy a kormány ilyen pluszpénz nélkül akarja letudni a vírus okozta válsághelyzetet.

Ha valami csoda nem történik, akkor a nyugdíjasok ebben az évben reálisan csak a novemberi kiegészítő nyugdíjemelésre számíthatnak. Ez törvényi kötelezettségből adódik, ha a tervezett inflációt (a januári 2,8 százalékot) ősszel meghaladja a nyugdíjasok várható fogyasztói árindexe.

Szerintem megfogja haladni, de a kérdés csak az, mennyivel?

A jövő januári nyugdíjemelés várható mértéke – a 3 százalék – biztos vagyok benne, hogy ez nem elégíti ki a nyugdíjasokat.

 

Ami a nyugdíjasoknak készült új propagandaújságot, (amelyet postán mindenki megkapott) illeti:

Nem hittem a szememnek, amikor kézbe vettem, mert silány a minőség és hát a tartalom is. Bár a nyugdíjasoknak készült, de nem nekik szól. Ez gyakorlatilag egy bulvárlap szintje.

A kispénzű nyugdíjasok ugyanis az ismert körülmények miatt nem tanácsot, hanem kalácsot vártak. (Igaz, a tanácsok többsége sem nekik szól.) A kiadvány, amelynek a címe Jókor, igen rosszkor jelent meg. A szerkesztői tévednek, ha azt hiszik, hogy még mindig érvényes Mark Twain mondása: „Könnyebb az embereket hülyíteni, mint meggyőzni arról, hogy hülyítik őket”.

Úgy látom, a kormány nem teszi zsebre a nyugdíjasok reagálását, kivéve persze az Idősügyi Tanács nyugdíjas tagjait. Ilyen kiadványhoz én nem adtam volna a nevemet, pláne nem pénzt. 

 

Tagszervezetvezetői értekezlet

2020. július 17.

 

 

Az értekezlet Napirendje:

  • Tájékoztató a NYÉSZ. elnökségének legutóbbi tagszervezetvezetői értekezlet (2020. febr. 14.)  óta végzett munkájáról.
    • Előadó: Teszárovics Miklós
  • Aktuális feladatok, második féléves programok megbeszélése.
    • Előadó: Teszárovics Miklós
  • Különfélék, egyebek, bejelentések.
    • Hajdúnánási üdülés. Az értekezletig (elérhetőségeinken) levélben kértük jelezni, ha valahol változás van a jelentkezéseknél, és addig az előleget is be kell fizetni! A jelentkezéseket július 17-én lezárjuk!
    • Tájékoztató a NYOSZ programokról.
    • Egyéb közlendők
    • FONTOS: A tagdíj befizetéseket rendezni!

Képre kattintva, galéria nyílik!

  1. A mögöttünk hagyott időszak történései:
    • Szponzorációs ajánlat, kérés a Béres Alapítványhoz (febr. 6. Vezetője: Béres Klára). Válaszra sem méltattak.
    • Február 7-én interjú az Európa rádiónak, a megye (és általában) a nyugdíjasok helyzetéről.
    • Honlapunk folyamatosan a legújabb információkat közölte, naponta többször is frissítve
    • Március 13-án, a honlapon keresztül KÖZLEMÉNY a megye nyugdíjasainak, melyben:
      • Felhívjuk a figyelmet a járvány idején követendő magatartásra, az otthon maradásra.
      • Közöltük, hogy szüneteltetni kényszerülünk az irodánk működését, és a programjainkat
      • Kértük tagszervezeteinket, valamint az idősebb korosztály tagjait, hogy az Országos Operatív Törzs-, és a helyileg illetékes önkormányzatok intézkedéseit kísérjék figyelemmel!
    • Április 23. beszámolót kellett küldeni a Polgármesteri Hivatal Lakosságszolgálati Irodának, a Szövetség által használt önkormányzati ingatlan, közfeladat ellátó tevékenysége hasznosulását igazoló, 2019. évben végzett szakmai munkájáról.
    • Elkészült a NYÉSZ. elmúlt évi beszámolója, és közhasznúsági jelentése. A beszámolót honlapunkon közzétettük.
    • A 102/2020.(IV.10) Korm. rendeletnek megfelelően, mely szerint „a jogi személy döntéshozó szervének ülése – ideértve küldöttgyűlést és a részközgyűlést is – nem tartható meg olyan módon, hogy az a tag személyes részvételét igényelje,” elnökségünk május 5-ig interneten megtárgyalta, és jóváhagyólag elfogadta a NYÉSZ. elmúlt évi beszámolóját, a közhasznúsági jelentését. A beszámolót honlapunkon azonnal közzétettük.
    • Idősek a járványhelyzetben: A COVID 19 járvány kapcsán hozott korlátozó rendelkezések hatásait vizsgálta a hatvan év fölötti népesség körében a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Gerontológiai Tanszékének kutatócsoportja. A cél a problémák definiálása, beavatkozási javaslatok megfogalmazása. (Másfél órás interjú)
  • Európai uniós támogatásból, a Szárnyaskerék Miskolci Kulturális Egyesület által beszerzett tisztasági csomagból 50 darabot kapott Érdekvédelmi Szövetségünk. Háztartásonként egy csomagot lehetett kosztani és a csomaggal a háztartásban élőket egyesével kellett lefotózni. Ez azt jelentette, hogy 50 csomagot kaptunk, és legalább 100 db különböző fotót volt szükséges készíteni különböző emberekkel. Az átvevőnek, maszkban kellett lenniük. Kérés szerint a  szétosztást egy-két héten belül volt szükséges megoldani. A csomagokból a NYÉSZ elnökség tagjai, ózdi, sajókeresztúri, nyékládházai, felsőtelekesi és miskolci tagszervezeteinknek juttattunk.
  • Az Észak-Magyarország c napilapnak 3X nyilatkoztam.
  • Tevékenységünkről cikkeket írtam honlapunkba (Közlemények, tájékoztatók, stb.) Lukács Andrásnak „Szilánkok” címmel írása jelent meg honlapunkon és a Generációnk újságban.
  • A Generációnk újságot minden hónapban el kellett hozni a postáról.
  • A járvány enyhültével (június 16-án) KÖZLEMÉNYT adtunk ki honlapunkon, melyben:
    • Tájékoztatattunk arról, hogy bár a karantén valamennyinket ilyen-olyan mértékben elzárt a külvilágtól, az irodánk sem működött és fogadott látogatókat, az elnökség (ha tartalék lángon is), azért végezte munkáját.
    • És a várható programokról is beszámoltunk.
  • Közben az irodánk beázott részének a festése is elkészült, a másik rész megcsinálásához segítséget kérek!!!

Képre kattintva, galéria nyílik!

  1. A jövőről, az év második feléről:

 

Ami a tagszervezeteket illeti:

Fontos feladatunk, hogy fel tudjunk újra állni a rossz napok után!

Kell, hogy legyenek, és vannak is, helytállásban ez idáig is élenjáró klubvezetők, akik az újrakezdésben is partnerek!

A kluboknak, a karanténi zártság után is, a korábbi gyakorlatnak megfelelően segítséggel, ismét talpra kell állniuk!

Közös akarattal tudunk annyi élményt, összetartó erőt, sikert adni, amely visszahozza az elmenni szándékozókat, mert azt valljuk, hogy a közösség ereje éltető erő!

Egyedül nem jó, nem megy!

Fontos, hogy a hónapokig tartó félelem, ami ma még bennünk munkál, el kell, hogy tűnjön, és tudjunk majd ismét önfeledten egymásnak örülni-, együtt lenni! Ezt szolgálják tervezett (korábban elfogadott tervünknek megfelelő) alábbi programjaink:

  • Irodánk július 2-től tart nyitva, és fogad kedd- és csütörtöki napokon látogatókat!
  • Hajdúnánás: Nincs változás! Reményeink szerint, addigra még inkább lecseng a járvány, és egy újabb hullám sem akadályozza meg üdülésünket! Hangsúlyozni kell azonban, hogy mindenki a saját felelősségére vesz részt az üdülésben, és a programokon!

Az üdülő – természetesen a megfelelő szabályok, fertőtlenítések folyamatos betartásával – készen áll fogadásunkra. Ma véglegesítjük a jelentkezéseket és a megrendelést elküldjük! Július 27-től, augusztus 14-ig, (5+1 turnus) Hajdúnánás (3 éj/4 nap, teljes ellátással, első nap ebédtől, negyedik nap ebédig: 22.500 Ft. A fürdő közvetlenül az üdülő szomszédságában található. Jelentkezéseket a júl. 27-30-ig ezt követően, a 30- aug. 02-ig, illetve a 02-05-ig, illetve a 05-08-ig, valamint a 08-11-ig tartó turnusokba, 10.000 Ft előleg befizetésével fogadunk el! (innéttől kezdve lemondás esetén, /a megrendelések miatt/ csak nagyon indokolt esetben lehet visszakapni)! A bekerülési költség, az étkezés /érkezési nap ebédtől, távozási nap ebédig/ és a szállás költségeit tartalmazza, nem tartalmazza a kollektív fürdőbelépő-,

(ez várhatóan 1300Ft/fő/nap, 1700 Ft. helyett) ill. az első három turnusnál, 3 napra /1200Ft./ élőzenés esti program költségét!)

          Az utaztatásról később szólunk!

  • Terveink szerint, tagszervezetvezetői értekezletet, szeptember 4-én tartunk, erről idejekorán levélben kapnak értesítést a klubok vezetői.
  • A szeptemberben tartandó Nemzedékek Találkozója, a fogadó várossal, (a kialakult helyzetnek megfelelően), egyeztettünk, ez alapján is, és elnökségünk döntése értelmében is, a kialakult koronavírusos pandémia várható bizonytalan kilátásaira való tekintettel, ez évben elmarad!
  • A hajdúnánási üdülésre, és a Nemzedékek Találkozójára való utaztatás ügyében a VOLÁN illetékeseivel levélben vettem fel a kapcsolatot. A rásegítő járat indítását a VOLÁN, a megváltozott körülményei miatt is, nem biztosítja! Javasolják a különjáratú autóbusz igénybevételét, mely összesen (Hajdúnánás és Encs) 650 ezer forintba kerülne!? Ezt viszont mi nem tudjuk vállalni! Ezért az elnökség arra kér mindenkit, hogy az utazást saját maga oldja meg!
  • Terveink szerint – és ha a körülmények is megengedik – az év végéhez közeledve (helye: Encs, időpont: szervezés alatt és később) Versmondó Gálaműsort szervezünk, (mondjuk) Vörösmarty Mihály születése 220. évfordulója alkalmával, vagy más témakörben.
  • Szovátai út, a kialakult bizonytalan helyzet miatt szervezhetetlen, és bár a fél csoport már meg van, (elnökségünk döntése alapján) elmarad!

Különfélék, egyebek:

  • A NYOSZ. „Balatoni Randevú 2020” elnevezéssel, augusztus 30-, szeptember 3-ig, (5 nap, 4 éjszaka; klímás, teljesen felszerelt mobil házban, 2 ágyas szobákban, 27.000 Ft./fő; 4 ágyas motelszobában: 23.000 Ft./fő; Nem NYOSZ tagoknak +500Ft/fő/éj) Balatonfüred, Szabadidő- és Konferenciaközpontban, (a korábban eltervezett programokat is mellőzve) üdülést szervez. Az üdülést bárki igénybe veheti. Érdeklődni 2020. július 31-ig lehet: Horváth Istvánné, Julinál a 06/1/210-0326, ill. 30/574-9097 telefonszámokon, valamint nyosz@enternet.hu e-mail címen.
  • FONTOS: A tagdíj befizetéseket rendezni!