Karácsony közeledtével

Karácsony közeledtével

 
Az ember életét végigkísérik azok az emlékek, melyeket a gyermekkorban megélt karácsonyok jelentenek számára. Számomra a pici falu apró házában pislákoló petróleumlámpa, a fenyőfa gyantás-erdei illata, rajta az ezüstpapírba csomagolt dió, a pirosló alma és néhány darab színes papírba tekert kockacukor, a fa alatti kicsi Betlehem képe jelenik meg. A várakozás, hogy mikor szólal meg a vékony hangú csengettyű, mely az ajándékok megérkezését jelenti a gyermek számára. Az öröm, melyet a régóta vágyott meséskönyv, vagy a festett lemezből készült kisautó megtalálása hozott. De a legmélyebb emlék a közös együttlétek önfeledt boldogsága mindazokkal, akik fontosak voltak: a szülők, a nagyszülők, a testvérek, a gyermektelen keresztszüleim, akik velünk voltak a Szenteste meghittségében.
 
 
Visszagondolva a jóval több, mint fél évszázaddal ezelőtti karácsonyokra, nem a szegénység, a nélkülözés, valaminek a hiánya jut az eszembe. A mai ünnepi készülődésben sem az anyagiak jelentik az összehasonlítás alapját. Más lett a fontos az emberi kapcsolatokban még ilyenkor, a keresztény világ legbensőségesebb ünnepének közeledtével is. Akik megélték a XX. század változatos, nagyon sok áldozatot követelő, ellentmondásos időszakát, azok tudják igazán értékelni a mindennapok békéjét, a nyugodt, félelem-mentes életet. Ezért tartom nem egyszerűen felelőtlennek, hanem bűnösnek mindazokat, akik az emberek közötti békétlenséget szítják, akiknek gyűlölet ül a szívében embertársai iránt, akik számára magyar a magyarnak ellensége, a másként vélekedő megsemmisítendő ellenfél, a szomszéd pedig jó esetben is gyanakvással kezelt idegen.
 
Kérdezem őszinte naivitással: hogyan tud elszámolni lelkiismeretével az az ember, aki számára ismeretlen fogalom a közös emlékezés, az együttes ünneplés, a méltóságteljes áhítat? Hogyan tudja az adventi lelki felkészülés emelkedettségét összehangba hozni embertársai gyalázásával? Reménykedem, hogy egyre többen leszünk – és nem csak Karácsony táján, - akik többre tartják a szeretetet, az emberi értékek megbecsülését, elismerését, mint a mások feletti uralmat, és az anyagi javak birtoklásának kizárólagosságát. Mert higgyük el, az igazi veszély napjainkban a lelki szegénység, sivárság, a humanizmus háttérbe szorulása. Ilyenkor, Karácsony táján is.
 

Most, a hosszúra nyúló pandémiás időszakban még inkább felértékelődnek az emberi kapcsolatok, az embertársainkra történő odafigyelés apró jelei. Mivel a személyes kontaktusok, a fizikai együttlétek lehetőségei beszűkültek, nagyon fontossá válnak a lassan feledésbe merülő módok: egy képeslap, egy levél, egy nem várt telefon, vagy az internet nyújtotta modernebb megoldások. Nem is gondoljuk, milyen sokat jelenthet rég nem látott rokonunknak, kedves ismerősünknek, volt kollégánknak egy emberi gesztus! Emlékszel még? Milyen jó volt … Már alig várom, hogy ismét …
 
Mert higgyük el, lesz élet a járvány után is! Ám, hogy milyen lesz, az rajtunk (is) múlik!
 
Békés, áldott Karácsonyt, és jó egészségben, békességben, nélkülözéstől mentesen megélt boldog új évet kívánok!
Lukács András
Miskolc, 2020. decembere