Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

A Tüdőgyulladás Világnapjához kapcsolódóan ebben az évben is megszervezzük a
"Séta az egészséges tüdőért" programunkat.
 
A helyszín a 
diósgyőri Tündérkert
 
Időpont: 2021. november 13. szombat
 
Találkozás 10 órakor a diósgyőri városközpontban, az Ady Művelődési Ház előtti téren. Miskolc, Árpád u 4.
 
Megközelíthető az 1-es villamossal vagy 1-es autóbusszal.
 
 
Mindenkit szeretettel várunk, unokák is hozhatóak...
(A parkban lévő vendéglátó egységek felújítás miatt zárva vannak, de a park sétára alkalmas!)
 
Ezt üzeni minden honlaplátogatónak Molnár József
 
Lukács András: A remény, és a valóság illúziója
2021. október 17.
 
Az idős ember - minden előzetes feltevés ellenére - alapvetően nem reményvesztett. Megtapasztalta több évtized alatt, hogy hinnie kell valamiben, ha el akar érni valamit. Az otthonteremtés, a gyermek(ek) vállalása, a szakmai előrehaladás, a közösségi munka, mind-mind feltételezi, hogy bízni kell az elérendő eredményben. Ez pedig nem megy anélkül, hogy hinnénk önmagunkban, közvetlen és tágabb környezetünkben, és bármilyen meglepő, valamilyen szinten a politikai-kormányzati szereplőkben is.
 
 

Mi elmentünk Szovátára…
2021. október

Képre kattintva, beszámolót olvashatnak az erdélyi kirándulásokról!

„FELEMELNI E TÁJAT”
Kalász László Versmondó Verseny Edelényben

2021. október 01.

Képre kattintva beszámolót olvashatnak az edelényi rendezvényről!

 

Csodálatos kirándulás Dédestapolcsányon
és Szilvásváradon

- Dr. Kiss Miklós kétezer darabos cserép-
és keménycserép gyűjteménye -

2021. szeptember 16.

Képre kattintva megtudhatja, hogy mitől volt csodálatos ez a szeptemberi nap

A WORLD LIVE speciális verziója

(...ha rá kattint!) városról, városra...
(...időjárási helyzetképpel és zenei aláfestéssel.)

 


earthTV

Kérés honlaplátogatóinkhoz! 
 
Támogatásukat kérjük!
 
A továbbiakért kattintson a képre!

Hírek, aktualitások

Áder János is megemlékezett 1956-ról

2021.10.23 11:53
Áder János köztársasági elnök és főhadsegédje, Kun Szabó István vezérőrnagy elhelyezte a megemlékezés virágait a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es...

Gyurcsány Ferenc Jézust idézve osztotta ki a kormányt, mert az szerinte 2006-tal helyettesíti 1956-ot

2021.10.23 11:10
A DK elnöke szerint ugyanis 1956 mártírja Jézus azon szavait idézhetnék, „ha látnák az Égből, mi történik az ő forradalmunk emlékével idelenn”, hogy “bocsáss...

Orbán nyugdíjpolitikája: élj a mának, holnap majd kitalálunk egy másik szlogent! – Választási 700.000 milliós lyuk a költségvetésben!

2021.10.23 10:04
A szociális hozzájárulási adó újabb, várhatóan négy százalékpontos csökkentése jövőre 358 milliárd forintos bevételi léket üt a nyugdíjkasszán, miközben a...

1,5 milliárd forint keresi gazdáját Magyarországon, és ez nem az ötöslottó

2021.10.23 08:23
Több ezren lehetnek Magyarországon azok, akik valamilyen okból nem vették át a bankjuk, takarékszövetkezetük bedőlése miatt nekik járó kártalanítási összeget...

Erre mindenképpen emlékezzen! Müller Cecília megtagadta a választ…..

2021.10.23 06:51
Attól eltekintve, hogy egy közszolgának kutya kötelessége válaszolni, ha a munkaadója -vagy mi mindannyian- kérdéssel fordul hozzá. Különösen így van ez, ha...

Ünnepeljük együtt Miskolcon a szabadság napját!

2021.10.23 06:38
Egész napos megemlékezéssorozattal tiszteleg Miskolc az 1956-os forradalom hősei előtt október 23-án, a szabadságharc 65. évfordulóján.   Az...

Az ’56-os hősökre emlékeztek Miskolcon

2021.10.23 06:03
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és a Kormányhivatal idén először szervezett közös megemlékezést az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója...

Száraz, de szeles napot hoz a nemzeti ünnep

2021.10.23 05:50
Ilyen időjárás várható október 23-án, szombaton.   Szombat estig a Kárpát-medence egy ciklon hátoldalára kerül, így északnyugati széllel néhány...

Lendvai Ildikó: Vettek már kedvezményes Békemenet-csomagot az OV’22 webshopon? Neeem? Hát siessenek! (Vélemény)

2021.10.22 19:02
Nyakunkon egy újabb ünnep, újabb félremagyarázási lehetősséggel a politikának -amit persze ki nem hagynának- ebben a fogat összeszorító fene nagy akarásban ami...

65 éve volt 56 (+videók)

2021.10.22 18:23
Az 1956-os forradalom ahogy a Warner-Pathé és az Universal filmhíradóban vetítették Számmágia, vagy csak érdekesség. Ahányan vagyunk, annyi 56-unk van....

10 éves a DK – Gyurcsány Ferenc: Olyan koalíciót építünk, amilyet még nem látott ez az ország

2021.10.22 17:48
 A Demokratikus Koalíció alapításának tizedik évfordulóján mondott beszédet a volt kormányfő. Fotó: Merész Márton   Voltunk mi már egy...

Elhunyt Mádl Dalma – Legyen könnyű neki a föld!

2021.10.22 16:33
Életének 89. évében meghalt Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye – közölte a család. Mádl Dalma 1932-ben született. 1955-ben kötött házasságot Mádl...

Nemcsak a húszéveseké a színpad

2021.10.22 15:16
Szépkorúak léptek fel saját korosztályuknak csütörtökön a Művészetek Házában Miskolcon. Vers, próza, tánc és dallamok is szerepeltek a színpadi produkciók...

A Fidesz megint a korrupció oldalára állt!

2021.10.22 14:49
Ennél őszintébb és egyértelműbb beismerés nem is kell az állami szintű korrupcióra: a Fidesz EP-képviselői – bár valamiért ezt nem verték nagy dobra – nem...

A TEK második emberét is megfigyelhették a Pegasussal

2021.10.22 13:32
Miután a Terrorelhárítási Központ vezetője, Hajdú János és Bodnár Zsolt rendőr dandártábornok, a TEK főigazgató-helyettese között konfliktus alakult ki, a...
<< 1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Az előválasztás hírei

Az ellenzéki előszavazás végeredménye: Márki-Zay Péter a győztese

2021.10.17 22:19
Márki-Zay Péter: 371 560 szavazat (56,7%) Dobrev Klára: 283 677 (43,3%)   Dobrev Klára elismerte vereségét, Márki-Zay Péter lesz a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Dobrev már akkor hívta Márki-Zayt, mikor még nem volt megszámolva az összes szavazat.   OEVB: "Nem...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>