Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

A Tüdőgyulladás Világnapjához kapcsolódóan ebben az évben is megszervezzük a
"Séta az egészséges tüdőért" programunkat.
 
A helyszín a 
diósgyőri Tündérkert
 
Időpont: 2021. november 13. szombat
 
Találkozás 10 órakor a diósgyőri városközpontban, az Ady Művelődési Ház előtti téren. Miskolc, Árpád u 4.
 
Megközelíthető az 1-es villamossal vagy 1-es autóbusszal.
 
 
Mindenkit szeretettel várunk, unokák is hozhatóak...
(A parkban lévő vendéglátó egységek felújítás miatt zárva vannak, de a park sétára alkalmas!)
 
Ezt üzeni minden honlaplátogatónak Molnár József
 
Lukács András: A remény, és a valóság illúziója
2021. október 17.
 
Az idős ember - minden előzetes feltevés ellenére - alapvetően nem reményvesztett. Megtapasztalta több évtized alatt, hogy hinnie kell valamiben, ha el akar érni valamit. Az otthonteremtés, a gyermek(ek) vállalása, a szakmai előrehaladás, a közösségi munka, mind-mind feltételezi, hogy bízni kell az elérendő eredményben. Ez pedig nem megy anélkül, hogy hinnénk önmagunkban, közvetlen és tágabb környezetünkben, és bármilyen meglepő, valamilyen szinten a politikai-kormányzati szereplőkben is.
 
 

Mi elmentünk Szovátára…
2021. október

Képre kattintva, beszámolót olvashatnak az erdélyi kirándulásokról!

„FELEMELNI E TÁJAT”
Kalász László Versmondó Verseny Edelényben

2021. október 01.

Képre kattintva beszámolót olvashatnak az edelényi rendezvényről!

 

Csodálatos kirándulás Dédestapolcsányon
és Szilvásváradon

- Dr. Kiss Miklós kétezer darabos cserép-
és keménycserép gyűjteménye -

2021. szeptember 16.

Képre kattintva megtudhatja, hogy mitől volt csodálatos ez a szeptemberi nap

A WORLD LIVE speciális verziója

(...ha rá kattint!) városról, városra...
(...időjárási helyzetképpel és zenei aláfestéssel.)

 


earthTV

Kérés honlaplátogatóinkhoz! 
 
Támogatásukat kérjük!
 
A továbbiakért kattintson a képre!

Hírek, aktualitások

Megvan a fegyver csaló brókercégek ellen

2015.03.17 05:15
A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezi, hogy azonnali hozzáférést kapjon a Buda-Cashhez és a Quaestorhoz hasonló cégek informatikai rendszeréhez, és a befektetők se csak a brókercégektől kaphassanak információt a számlájukról. A VS.hu...

Zsálya, a virágzó gyógyszertár

2015.03.17 05:13
Már neve is magában hordozza a gyógyulás lehetőségét, hiszen a latin „Salvia” jelentése annyit tesz, meggyógyulni, gyógyítani. Ha eddig „csak” köhögésre, torokfájásra használtad, mindenképp érdemes megismeri a zsálya egyéb áldásos,...

A betegkísérő utazási költségeit is megtéríthetik

2015.03.17 05:05
Az egészségügyi ellátás igénybevétele során a beteg, illetve meghatározott körben a beteg hozzátartozója utazási költségtérítésre jogosult, mely részben fedezheti az ellátás igénybevételéhez szükséges utazási költségeket. Hogyan lehetünk...

Két magánnyugdíjpénztár már megúszta a beszántást

2015.03.16 19:49
Hiába a kormány erőfeszítései, megúszhatják a beszántást a talpon maradt magánnyugdíjpénztárak. A négy pénztár közül már kettőnek megvan a túléléshez szükséges 70 százalékos befizetési arány. Az előző évekhez képest nagyobb fizetési...

Illeték okmányokra, perekre, cégügyekre. Változások 2015-től

2015.03.16 13:58
Lakcímkártya, jogosítvány, válás, cégalapítás, ingatlan- és adóügyek: sorolni is nehéz, mi mindenért kell illetéket fizetnünk. 2015. január 1-jétől több ponton változott az eljárási illetékfizetés szabályozása. Magyarországon jelenleg a...

Érdekképviseleti fórumot indít az MSZP a Quaestor-károsultaknak

2015.03.16 13:49
Országos érdekképviseleti fórumot indít az MSZP a Quaestor károsultjainak megsegítéséért – közölte az ellenzéki párt elnökhelyettese. Gőgös Zoltán azt mondta, hogy minden érintettnek feljelentést kell tennie az ügyben és kárigényt kell...

Elbúcsúzott Miskolctól a bécsi villamos

2015.03.16 12:01
12 évvel a miskolci forgalomba állítás után ma elbúcsúzott a bécsi villamos az utazóközönségtől. Évek alatt a villamos a miskolciak kedvencévé vált, a régi korokat idéző, nosztalgikus külleme, a szerelvények belső kialakítása miatt szinte...

Önnél is kopogtathat a KSH kérdezőbiztosa

2015.03.16 11:43
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) országos adatfelvételt végez a lakosság fogyasztási szokásairól, jövedelmi helyzetéről és életkörülményeiről március 16. és május 15. között - tájékoztatott a statisztikai hivatal. A közlemény szerint...

Hivatalosan is véget ér ma a kétharmad

2015.03.16 08:38
Az Országgyűlésben ma teheti le képviselői esküjét a veszprémi időközi parlamenti választáson mandátumot szerző Kész Zoltán. A képviselők az ülésnap végén a kedden elfogadni tervezett előterjesztéseket vitathatják meg, így egyebek mellett...

Ingyenes kéményseprés: 7 milliárdba kerül, évente egy-két ezer a megtakarítás

2015.03.16 08:07
Évi 6,5-7 milliárd forintba kerül majd a katasztrófavédelemnek a kéményseprő szolgáltatás ellátása - írja a Napi Gazdaság hétfőn a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetségének (Mokész) elnökére hivatkozva. Leikauf Tibor a lapnak...

Még drágább lehet a kávé

2015.03.16 08:03
Több mint tizenöt százalékkal nőhet a kávéfogyasztás közel kétharmadát adó Arabica kávéfajta tőzsdei ára 2016. szeptember végéig amiatt, hogy kereslete immár második éve várhatóan meghaladja a kínálatát - közölte a nemesfém-forgalmazással...
<< 2720 | 2721 | 2722 | 2723 | 2724 >>

Az előválasztás hírei

Az ellenzéki előszavazás végeredménye: Márki-Zay Péter a győztese

2021.10.17 22:19
Márki-Zay Péter: 371 560 szavazat (56,7%) Dobrev Klára: 283 677 (43,3%)   Dobrev Klára elismerte vereségét, Márki-Zay Péter lesz a közös ellenzéki...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>