Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

Belépési szándéknyilatkozat

Nemzedékek Találkozója Encs

2021. szeptember 11.

Képre kattintva az encsi rendezvényről olvashat beszámolót!

Nyárvégi Tagszervezet-vezetői értekezlet
 
2021. augusztusn 27.
 
- Nemzedékek Találkozója Encsen
- Kalász László Versmondó Verseny Edelényben
- Séta „az egészséges tüdőért” Tündérkert-Diósgyőr
- Országos Nyugdíjas Parlament Budapesten

 

Képre kattintva a megtárgyalt témakörökről,
rendezvényekről olvashat részleteket!

Idén is üdültünk Hajdúnánáson
 
2021. július 26-tól - augusztus 13-ig 

 

Tombolt a nyár és mi kirándultunk...

 

2021. nyara

Kedves Nyugdíjas Társak!

 
Túléltünk egy válsághelyzetet, s ez a tény alkalmat ad arra, hogy megköszönjem, mindazoknak az önzetlen munkáját, akik mellettünk, nyugdíjasok mellett álltak a múlt nehéz időszakában.
 
Itt az alkalom, arra is, hogy megújult lelkesedéssel újra rátaláljunk egymásra, közösségeinkre! Ennek apropóján tájékoztatni szeretném Önöket, hogy mi történt az elmúlt pár hétben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetség ,,házatáján". Teszem ezt azért, hogy együtt örüljünk a jól sikerült Bükki túrának, vagy a Rudabányán tett kirándulásnak, amelynek képei visszaidézik a közös élményt.
 
Június 26-án egy tartalmas lillafüredi sétán vehettünk részt a NYÉSZ szervezésében. Kiinduló pont a kisvasút megállója, ahol egy rövid ismertető hangzott el Lillafüredről és a nevezetességeiről. A program központi része a Mária sétány végigjárása volt. Először megálltunk Pávai-Vajna Ferenc emlékoszlopánál, megemlékezve a neves geológusról. Tovább haladva megcsodáltuk a Mátyás templomban lévő Szűz Mária szobor másolatát, a Patrona Hungariae szobrot mely az 1930-as években készült. Következő pihenő a Limpiászi feszület elnevezésű tábori oltárnál volt. Megtudtuk miért limpiászi a Limpiászi kereszt. Utunk utolsó szakaszán megálltunk a Pelelaknál, méltatva Herman Ottó munkásságát. Végül tüdőnk telve oxigénnel kellemesen elfáradva értünk haza.
 
Lejegyezte: Molnár József elnökségi tag,
a sajókeresztúri Őszi Napsugár Nyugdíjas Klub vezetője
 
 
 
Buszos kirándulás Rudabányára
 
2021. július 21.
 
A „különbuszos” kirándulás képei is magukért beszélnek! 
 
A fotókat ezúton is köszönjük Lendvai Péternek!
 
 

A WORLD LIVE speciális verziója

(...ha rá kattint!) városról, városra...
(...időjárási helyzetképpel és zenei aláfestéssel.)

 


earthTV

Kérés honlaplátogatóinkhoz! 
 
Támogatásukat kérjük!
 
A továbbiakért kattintson a képre!

Hírek, aktualitások

Négy beteg hunyt el, 246 új fertőzöttet találtak Magyarországon

2021.09.14 09:08
246 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 815 851 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 4 beteg, így az elhunytak száma 30 102 főre emelkedett – közölte a...

Komoly drágulás jön év végén: ezek az élelmiszerek biztosan többe kerülnek majd

2021.09.14 08:22
Habár a magyar termelők örülnek a gabonaárak emelkedésének, a drágulás legnagyobb vesztesei egyértelműen a malomipar és a takarmányipar - mondta az Agrárszektornak Kiss Péter, Gabonaszövetség elnöke. Kiemelte, ezek a...

Ferenc pápa kassai látogatása miatt változik a forgalmi rend egy forgalmas B.A.Z. megyei főúton

2021.09.14 08:02
 A hármas főút arnóti körforgalom és Tornyosnémeti határátkelőhely közötti szakaszán szeptember 14-én, kedden korlátozzák a tranzit teherforgalmat.   Nem közlekedhet tranzit teherforgalom a 3-as főút...

A Velencei Bizottság újra a szőnyeg szélére állította Orbánékat – Vizsgálatot indított az Európa Tanács az Alaptörvény módosítása miatt

2021.09.14 07:19
Hamarosan ndulnak a megbeszélések a magyar kormány képviselőivel, állami szervekkel és civil szervezetekkel. A vizsgálat gyors lesz, mert az Európa Tanács szakbizottsága már az október közepi ülésén napirendre veszi a...

A nyugdíjrendszer spirális összeomlásban van, súlyos változtatások kellenének

2021.09.14 06:38
Egy friss tanulmány szerint a legtöbb európai nyugdíjrendszer vagy lassan, vagy gyorsan, de az összeomlás felé tart: a kedvezőtlen demográfiai folyamatok, a növekvő közkiadások és adók, valamint a kivándorlás miatt...

Erdő Péter a pápa magyarországi látogatásáról: „tiszta katarzis”

2021.09.14 06:09
Ferenc pápa vasárnapi budapesti látogatásán látható volt, hogy az emberek szeretik a Szentatyát – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, esztergomi-budapesti érsek az M1 aktuális csatorna hétfő esti...

A nagy fordulat pénteken jön, addig akár 30 fok is lehet

2021.09.14 05:56
Kedd estig a Kárpát-medence időjárására egy anticiklon lesz hatással, azonban a légköri feltételek adottak lesznek helyenként záporok, zivatarok kialakulásához is.   Időjárás-előrejelzés kedd...

Ciki: nem kímélték a kommentelők a New York Times-ot, mely szerint a pápa Romániában járt tegnap

2021.09.13 19:26
Ferenc pápa a tegnapi napon tiszteletét tette Budapesten. Már megszokhattuk, hogy szerte a világon összekeverik Budapestet Bukaresttel, a New York Times azonban most még nagyobbat hibázott: nem csak a fővárost...

Mentés Mácsként – előadás a II. Rákóczi Ferenc megyei könyvtárban

2021.09.13 18:17
Mihályi Molnár László  előadásában Mács József meg nem élt 90. születésnapjára emlékezik.  Mentés Mácsként - Mács József, a Felvidék krónikása címmel tart előadást Mihályi Molnár László felvidéki magyar tanár...

A Závecz kutatása szerint Dobrev Klára szerepelt a legjobban az első miniszterelnök-jelölti vitán

2021.09.13 17:46
A Závecz megkérdezettjei szerint a DK jelöltje volt a legfelkészültebb, Karácsony a második. Az ATV-n sugárzott első ellenzéki miniszterelnök-jelölti vita után készített felmérést a Závecz Research. Az atv.hu szerint...

Drágul a magyarok egyik kedvence (+videó)

2021.09.13 16:46
3900 és 4990 forint között van egy kiló dióbél az egyik budapesti piacon. Bár ez még mindig a tavalyi termés, a vásárlók szerint ez így is drága. Pedig az őszi-téli időszakban igencsak sokan veszik a csonthéjas...

Hibaelhárítás miatt nem lesz melegvíz Miskolcon a Középszeren

2021.09.13 16:07
Egy negyven évnél is idősebb vezeték hibásodott meg az Avas egyes ütemben, a következő napokban ezt fogja megjavítani a MIHŐ.   Hibajavítási munkálatok miuatt szünetel a melegvízszolgáltatás szeptember...

Csúcson pörögtek a magyar klímák: hihetetlen, mennyi áram fogyott júniusban

2021.09.13 14:34
A földgáz belföldi felhasználása idén júniusban 14,772 PJ volt, amely 2 százalékkal alacsonyabb, mint a megelőző év azonos hónapjában. Az országos villamosenergia-felhasználás 3991 GWh, amely 14,2 százalékos növekedést...

Új történelmi csúcson a benzin ára, tovább drágul a gázolaj is

2021.09.13 14:06
Szerdán változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 6 forinttal, míg a gázolaj literenkénti átlagára 2 forinttal nő.   Legutoljára...

Duplán nehéz időszak jön, egyszerre támad az influenza és a koronavírus (+videó)

2021.09.13 13:18
Ha visszaemlékezünk a járvány első hullámára, akkor rendkívül nehéz volt eldönteni, hogy a lázas köhögős beteg influenzás vagy koronavírusos. Akkor többnyire mindenki influenzás volt, mert akkor még nagyon kevés...
<< 2 | 3 | 4 | 5 | 6 >>