Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi
Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének
információs honlapjára látogatott

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségeinek, kulturális szokásainak, történelmi hagyományainak megismertetésére.

Belépési szándéknyilatkozat letöltése:

Szikszón rendezhettük meg az ez évi
Nemzedékek Találkozóját

2019. szeptember 07.

Beszámolónk a kulturális seregszemléről a képre kattintva!

Volt mit összegezni a nyár utolsó
tagszervezet-vezetői értekezletén, de előre is tekintettünk

2019. augusztus 30.

Az üdülésről, pihenésről, rezsiutalványokról, nyugdíjemelésről
szóló megbeszélés részleteiről,
a képre kattintva tudhat meg többet!

Forró, de élményekben gazdag napokat töltöttünk Hajdúnánáson!
 
6 turnusban
2019. július 29. - augusztus 16.
 
 

Talán a 2019-es nyár egyik legmelegebb napján

tartottuk a rengeteg időszerű kérdéseket tisztázó
tagszervezet-vezetői megbeszélésünket

2019. július 26.

Az elhangzottakról részleteket a képre kattintva tudhat meg többet!

Összefogás Csobádért Egyesület
10. éves
2019. július 20.

Az eseményről szóló beszámoló a képre kattintva!

Megalakulása 10. évfordulóját ünnepelte
a Gárdonyi Géza Nyugdíjas Klub Egyesület

2019. július 04.

A részletek a képre kattintva!

Ugrás az oldal elejére!

A NYÉSZ 2019. évi MUNKA- és RENDEZVÉNYPROGRAMJA

A NYÉSZ. 2019. évi MUNKA- és RENDEZVÉNYPROGRAMJA

2019.01.21 20:45
A NYÉSZ. 2019. évi MUNKA- és RENDEZVÉNYPROGRAMJA    Február 04. /hétfő/ NYÉSZ elnökségi ülés. Február 15. tagszervezet vezetői értekezlet. Március 23. kirándulás /Eperjes, Lőcse/...

Hírek, aktualitások

Földön fekvő, kerekesszékes beteget rugdosott egy betegkísérő a B-A-Z. Megyei Kórházban (+videó)

2019.09.20 16:48
Kemény videó: stikában összerugdosstaa a beteget a borsodi kórház betegkísérője   A videót az Index egyik olvasója készítette. Az alig...

Országos sztrájkot hirdettek a közszolgák októberre

2019.09.20 16:29
A kormány nem tartotta be ígéreteit, becsapta a szociális ágazatban dolgozókat, ezért a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban...

Örökre megváltozhat a magyar alma íze: ennek sokan nem fognak örülni

2019.09.20 14:25
A klímaváltozásnak a mezőgazdaságban is számtalan negatív hatása van, az egyik ilyen például a világ almatermesztésében érzékelhető. Nem elég...

Vanessa Redgrave és Franco Nero a miskolci vörösszőnyegen

2019.09.20 13:25
Miskolcra érkezett Vanessa Redgrave és Franco Nero, hogy átvegyék az Európai Mozi Nagykövete díjat, a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi...

Orbán elutazik az fiatal újfasisztákhoz Rómába

2019.09.20 13:17
Giorgia Meloni, a Fratelli d'Italia (Olasz Testvérek, FdI) párt elnöke meghívására Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke beszédet mond...

Őket irigyelhetik a magyar nyugdíjasok

2019.09.20 12:24
Nagyvonalú nyugdíjemelésre számíthatnak a lengyel nyugdíjasok - jelentette be a kormánypárt az október közepén esedékes parlamenti választások előtt...

„A küzdés után van eredmény” – A CineFesten debütált a Folyékony arany

2019.09.20 11:46
A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon volt a világpremierje a Kossuth-díjas Almási Tamás új filmjének, a Folyékony aranynak. A tokaji...

A nyugdíjasok átverése – egy mérnök-közgazdász így látja...

2019.09.20 10:54
  Azóta már megboldogult telekszomszédom, Józsi bácsi megingathatatlan Fidesz-szavazó volt. A kerítés melletti beszélgetéseink...

Matolcsy György mindent tőzsdére vinne

2019.09.20 09:53
Az állami cégeket, a nagybankokat és a tőzsdét is tőzsdére vinné Matolcsy György. A jegybankelnök szerint a szinte láthatatlan vállalati kötvénypiac...

Új tulajdonosa és új neve lesz a Telenornak

2019.09.20 09:34
Akár napokon, de legkésőbb pár héten belül hivatalosan is bejelenthetik, hogy a júliusban szárnyra kelt pletykáknak megfelelően a magyar állam 25...

Viktor, mint fénykép Szilárd hasán (Vélemény)

2019.09.20 09:21
Rossz az, aki rosszra gondol. Németh Szilárd, a Fidesz egyik legismertebb oszlopa nem holmi megszerezhető előnyökért viselte Csepelen főnöke...

Kincses Gyula leváltaná Égert az orvosi kamara élén

2019.09.20 09:02
Kincses Gyula a reformpárti Újratervezés csoport jelöltjeként indul el a kamaraelnöki tisztségért. A volt egészségügyi államtitkár korszerűbb...

Rezsiutalvány helyett 560 milliárd forintot adtak a román nyugdíjasoknak

2019.09.20 08:41
Tartja ígéretét a kisebbségi kormányzásra kényszerült Szociáldemokrata Párt (PSD), és szeptember elsejétől egységesen, 15 százalékkal emelte a...

Így vásárol a magyar: ennyire vagyunk környezettudatosak a mindennapokban

2019.09.20 07:06
Nemzetközi kutatás alapján a vásárlók 71 százaléka számára kulcstényező a termék környezeti hatása. Az online piactéren vásárlók szintén 72 százaléka...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Voks - 2019.

Orbántól kérték Karácsonyék, hogy engedje vitázni Tarlóst (+videó)

2019.09.20 15:21
Orbán Viktor 2006 óta kerüli a vitát. Sőt, nem csak kerüli, hanem a fideszes bábjainak tiltja is azt – mondta egy megafonba a Karácsony Gergely kampánystábjában dolgozó Szeles András a Karmelita kolostor előtt, miközben ellenzéki aktivisták egy...

Ellenzéki esélyek Borsod-Abaúj-Zemplén megye nagyvárosaiban

2019.09.20 14:41
Bár a kormánypárt naponta igyekszik bizonyítani, hogy mekkora káosz van az ellenzéki vonalon, valójában erről szó sincs. Utánajártunk, megyénk nagyobb településein milyen erőviszonyokat hozhat az önkormányzati választás, és arra jutottunk, hogy több...

9 polgármesterjelölt indul a 246 fős faluban

2019.09.19 17:46
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hermánszegen indulna a legtöbb, szám szerint kilenc polgármesterjelölt az októberi önkormányzati választáson – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI érdeklődésére pénteken.   Hermánszegen a...

Veres Pál megoldást keres és kínál Lyukóvölgy problémájára

2019.09.19 07:19
Lyukóvölgy érzékeny pontja Miskolcnak, és a helyzet nemhogy javulna a városrészben, évről évre romlik. A területnek nem tett jót az sem, hogy a jelenlegi városvezetés nyomortelep felszámolást hirdetett, de csak a telepeket, a nyomort nem sikerült...

Gulyás Gergely szerint az a legjobb, ha nincs kihívója a fideszes jelölteknek

2019.09.19 06:28
A Miniszterelnökséget vezető miniszter keszthelyi kampánybeszédében tért ki a demokráciát messziről kerülő hozzáállásra.   A 444 szúrta ki, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Keszthelyen olyan kampánybeszédet mondott,...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>