Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

Belépési szándéknyilatkozat

Megtartottuk az év első, de a 2020-as esztendő 
teljes időszakára kiható tagszervezet-vezetői értekezletét
Miskolc
 
2020. február 14.

Részletes beszámolónk a képre kattintva!

Az Európa Rádió Miskolc munkatársának nyilatkozott szövetségünk elnöke
 
2020. február 12.
 
Képtalálatok a következőre: európa rádió miskolc
 
Üléseztek az Országos Nyugdíjas Parlament B-A-Z. megyei küldöttei
Miskolc
2020. január 20.
 
 

Szövetségük tevékenységének kivonata

Képes összegzés 2019-ről...


 
A videó-összeállítás megtekintését követően:
 
További részletek ITT!
 

Évösszegző – Segítők köszöntése...
 
2019. december 13. 
 
 
 
Ady üzenetét tolmácsolták
Versmondó verseny Miskolcon
II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár
 
2019.november 23.
 
 
 


 

Okostelefonjával – szkennelés után – egy gombnyomással elérheti a honlapot...

Hírek, aktualitások

Szeptemberben Budapestre látogathat Ferenc pápa

2020.02.28 18:09
A katolikus egyházfőt egy katolikus vallási kongresszus alkalmából hívták meg Magyarországra. Áder János és Ferenc pápa Fotó: VINCENZO PINTO/POOL/AFP via Getty Images   Francesco Grana vatikáni tudósító tudni véli, hogy idén szeptemberben Magyarországra látogat Ferenc pápa a Nemzetközi...

Erdélyben is megjelent a koronavírus-fertőzés

2020.02.28 17:09
Két újabb koronavírus fertőzésről számoltak be péntek délután a romániai egészségügyi hatóságok. Egy 45 éves Máramaros megyei férfit a kolozsvári, egy 38 éves Temes megyei nőt a temesvári járványkórházban kezelnek.   Amint Nelu Tataru, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára egy...

Kósa: óriási az igény a nyugdíjasok munkájára

2020.02.28 16:35
Óriási az igény a nyugdíjasok foglalkoztatására, de jobb tájékoztatásra volna szükség ahhoz, hogy a munkaadók és a munkavállalók megtalálják egymást – mondta Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke pénteken, Budapesten. illusztráció   A...

Mészáros Lőrinc sem akart kimaradni a börtönbizniszből

2020.02.28 15:36
Kedvenc témája lett a kormánynak a börtönbiznisz, de az kimarad a kommunikációjukból, hogy nem csak a magyar államot szétperelő rabok, hanem például Mészáros Lőrinc is szép hasznot húz a börtönökből. A volt felcsúti polgármesternek ugyanis magánbörtöne is van, de az új rabkórházat sem akárki építi....

Teherautó ütötte ki a villamost a Centrumnál (+ videók )

2020.02.28 15:08
Egy kisteherautó villamosnak ütközött a Corvin és a Széchenyi utca kereszteződésében pénteken reggel 6 óra tájban. A villamos az ütközés következtében a Bató-ház egyik kirakatánál állt meg. A történtek kapcsán városüzemeltetési szakemberek is megvizsgálták a helyszínt, javaslatukra Veres Pál...

Ritka pocsékul állnak a magyarok, ha a nyugdíjas évekre való felkészülésről van szó

2020.02.28 14:49
Tíz vizsgált európai ország felnőtt lakossága közel felének egyáltalán nincs önálló nyugdíjmegtakarítása. Magyarországon az átlagnál még rosszabb is a helyzet. Az ilyen termékekkel nem rendelkezők túlnyomó többsége ugyanakkor érdeklődést mutat a nyugdíjkiegészítés célú megtakarítások iránt - derül...

A miniszter megmutatta Orbán bőrkanapés, bárszekrényes „nemkormánygépét" ( + videó )

2020.02.28 12:54
Benkő Tibor honvédelmi miniszter is részt vett csütörtökön az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának kihelyezett ülésén, amelyet az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison tartottak Kecskeméten. Fotó: Ruzsa István, Ujvári Sándor / mti.hu   A tárcavezető összegzőjében...

Újabb történelmi mélyponton a forint

2020.02.28 11:05
Újabb negatív rekordot felállítva soha nem látott mélypontra gyengült a forint az euróval szemben pénteken a bankközi devizapiacon.     AZ EURÓT KÖZVETLENÜL KILENC ÓRA ELŐTT 340,60 FORINTON JEGYEZTÉK, AMI A FORINT VALAHA ELÉRT LEGGYENGÉBB ÁRFOLYAMA.   Az eddigi mélypont...

Koronavírus: több mint 70 laborvizsgálatot végeztek eddig

2020.02.28 10:17
Önmagukban a betegség tünetei vagy a beteg utazási előzményei nem elegendők a koronavírus-fertőzöttség gyanújához, mindkettő szükséges ahhoz, hogy egy esetet gyanúsnak minősítsenek - mondta az országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.   Müller Cecília...

Pont feleakkora az átlagnyugdíj Magyarországon, mint az átlagkereset

2020.02.28 09:42
És 2020-ban tovább nyílhat az olló, bár a koronavírus miatt visszafogottabb lehet a bérnövekedés, mint amiről tárgyaltak eddig a cégek. illusztráció   Szerda reggel publikálta a tavaly decemberi kereseti adatokat a Központi Statisztikai Hivatal, a jelentésből pedig azt is megtudhattuk,...

Orbán Viktor: valószínűleg hazánkban is megjelenik a vírus

2020.02.28 08:46
A miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjút. Fotó: Szigetváry Zsolt / mti.hu   Annak fényében, hogy észak-Olaszországban kialakult egy európai koronavírus-gócpont és, hogy a szomszédos országokban is megjelent a vírus, kellő óvatossággal...

Újra férjhez ment a Kósa Lajost 1300 milliárd forinttal hitegető csengeri örökösnő

2020.02.28 08:14
Újra férjhez ment a korábban Sz. Gábornéként ismertté vált csengeri örökösnő – derül ki a Magyar Narancs riportjából. Amikor Svájcból hazahozták...     A Kósa Lajost egy állítólagos, 1300 milliárd forintos vagyonnal megbabonázó asszony a 2018-as országgyűlési...

Betett a kormány a nyugdíjpénznek

2020.02.28 07:38
A cafeteria átalakítása csúnyán megtépázta az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokat. A munkáltatói befizetések drasztikusan visszaestek, a létszám tovább csökkent. Pedig ragyogó hozamokkal hízott a megtakarítók nyugdíjpénze, de munkáltatók nélkül aligha lehet hosszú távon továbblépni. A...

Ezek a koronavírus tünetei, és így lehet védekezni ellene

2020.02.28 06:25
Bár több cikkünkben is érintettük már, az olvasók gyakori érdeklődése miatt összefoglaljuk, milyen tünetekkel járhat a koronavírus-fertőzés.   A koronavírus a légutakat támadja meg, tünetei kezdetben hasonlítanak az influenza vagy más légúti fertőzés tüneteihez. Ilyen tünet lehet...

Elismerték, megrohanták a boltokat a magyarok: rengeteg tartóscikk fogy a koronavírus-pánik miatt

2020.02.28 06:07
Jelentősen megnőtt a tartós élelmiszerek iránti kereslet a magyar boltokban - ismerte el az Országos Kereskedelmi Szövetség is. A Pénzcentrum az elsők között írta meg, hogy számos budapesti üzletben lefosztották a polcokat.   Sokan elkezdtek készleteket felhalmozni a koronavíros-járvány...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>