Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

Belépési szándéknyilatkozat

 Felhívás az idősekhez és családtagjaikhoz! >>>>>>>> Kérjük, nézze meg a jótanácsokat felvonultató összeállítást! >>>>>>>> Kattintson erre a szövegre! 

Kedves nyugdíjas látogatóink, sorstársaink!
 
Rábukkantunk egy olyan magyarázó animációs filmre, amely világos választ nyújt arra a kérdésre, hogy ezekben a napokban miért szükséges otthon tartózkodni! Miért szükséges kerülni a találkozásokat más embertársainkkal! Egyáltalán miért van arra szükség, hogy elnyújtsuk a koronavírus terjedési sebességét. 
 
Ha megnézi ezt a kis filmecskét, talán jobban elhiszi a napjaink szlogenjét, hogy ,,Maradj otthon!"

Az Érdekvédelmi Szövetség elnöksége 
tekintettel a kialakult járványügyi helyzetre  – 
az alábbiakban tájékoztatja tagszervezeteit 
és a kedves honlaplátogatókat! 
 
A részletekért kattintson a szövetség 
kicsinyített logójára!

Miskolc

2020. március 13.

Az Összefogás csapatunk FARSANGI ''bulija"...
Diósgyőr
2020. február 26.
 

Megtartottuk az év első, de a 2020-as esztendő 
teljes időszakára kiható tagszervezet-vezetői értekezletét
Miskolc
 
2020. február 14.

Részletes beszámolónk a képre kattintva!

Az Európa Rádió Miskolc munkatársának nyilatkozott szövetségünk elnöke
 
2020. február 12.
 
Képtalálatok a következőre: európa rádió miskolc
 
Üléseztek az Országos Nyugdíjas Parlament B-A-Z. megyei küldöttei
Miskolc
2020. január 20.
 
 

Okostelefonjával – szkennelés után – egy gombnyomással elérheti a honlapot...

Ha ide kattint!............Hiteles és naprakész információk a koronavírus-fertőzésről!..........koronavirus.gov.hu............

Fertőzött igazoltan új koronavírussal fertőzöttek száma: 447;  Gyógyult új koronavírus-fertőzésből gyógyultak száma: 34Elhunyt új koronavírus-fertőzés miatt elhunytak száma: 15;  Karanténban új koronavírus gyanúja miatt elkülönítettek száma: 73;  Mintavétel akkreditált laboratóriumban vizsgált minták száma: 13301.
 
(2020. március 30, 06:57)

 

Hírek, aktualitások

Önkéntes kasszák: átvilágítás hiányában jövőre nincs kifizetés

2014.12.28 13:54
Az önkéntes nyugdíj-, egészség- és önsegélyező pénztárak januártól kötelesek megtagadni azon tagjaik ügyleti megbízásait, akiknél az ügyfél-átvilágítás eredményei nem állnak teljes körűen...

Szlovákiában engedtek a nadrágszíjon: állam bácsi jövőre még bőkezűbb lesz

2014.12.28 09:30
Ahogy közelednek a választások, egyre gyarapodnak a kormány populista intézkedései. Nézzük, mire számíthatunk jövőre, mennyire engedhetünk azon a bizonyos nadrágszíjon. Utazási kedvezmények Az idei...

Nyugdíjas dolgozónak így lehet felmondani

2014.12.28 06:49
Nyugdíjas munkavállalónak hogyan lehet felmondani, van-e felmondási, illetve felmentési ideje? – kérdezte olvasónk. dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász szakértőnk válaszolt. "71 éves munkavállalónak...

Mire elég a nyugdíj?

2014.12.27 08:54
Öregségi nyugdíj címén átlagosan havi 116 ezer forintra lehet számítani hazánkban; a férfiak járandósága érdemben magasabb, mint a nőké. A vásárlóerőt tekintve az uniós sereghajtók közé tartozunk:...

Karácsonyi ebéd – nehézségekkel…

2014.12.27 08:10
Egy adag forró gulyás, egy bögre forró tea: volt, akiknek ennyi volt a karácsony. Egy miskolci vállalkozó elhatározta, az idén nem a családnak vesz ajándékot, hanem ebédet oszt a rászorulóknak...

A legszebb ajándék: rendőrök vitték haza a karácsonykor eltűnt bácsit

2014.12.26 16:33
Karácsony napján tűnt el egy idős, beteg bácsi Szegeden. A rendőrök gyorsan megtalálták és hazavitték. Hozzátartozói jelentették be egy 85 éves szegedi bácsi eltűnését 2014. december 25-én 17 óra 15...

Ha jót akar, menjen be a bankjába a két ünnep között

2014.12.26 09:08
Azok az adózók, akik a számlavezető pénzintézetüknél a szükséges nyilatkozatokat nem tették meg, 2014. december 31-ét követően nem tudják pénzforgalmi számlájukról átutalással teljesíteni esedékes...

Ilyen, amikor a nyugdíjas-kérdés támaszt meg egy iparágat

2014.12.26 07:52
Óvatosan derűlátó a biztosítási szakma: 2014-ben végre majd minden szegmensben nőtt a díjbevétel. A Mabisz elnöke szerint jövőre is a nyugdíjbiztosításokról szólhat az életpiac   Biztató jelek...

Jön a családi csődvédelem

2014.12.26 06:50
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője, Harrach Péter szerint a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés elé kerülhet a kormánypárt családi csődvédelemről szóló javaslata. Harrach...

Gyengédség, szelídség, jóság - Ferenc pápa

2014.12.25 08:32
A világnak gyengédségre, szelídségre és jóságra van szüksége - mondta Ferenc pápa a szenteste a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén. Homíliájában az egyházfő úgy fogalmazott: Jézus születésének...

Ünnepi tömegközlekedés Miskolcon

2014.12.25 08:15
December 25-én és 26-án vasárnapi menetrend szerint közlekednek a villamosok és az autóbuszok kivéve:     a 43-as, 44-es és az ingyenes viszonylatokat, amelyek nem...

A nyugdíjasoknak, a devizahiteleseknek is üzent Orbán Viktor

2014.12.25 07:34
Orbán Viktor miniszterelnökkel készített kedden évértékelő interjút a Parlamentben az MTV. A miniszterelnök nemmel felelt arra a kérdésre, hogy tervez-e kormányátalakítást. Azt is részletezte, hogy...

Az éjféli miséhez igazították a miskolci járatokat

2014.12.24 19:42
Már december 23-án, este 6 órától beköszöntött az ünnep Miskolcon, legalábbis, ami a parkolást illeti. Ettől az időponttól ugyanis egészen január 2-án reggel 8 óráig ingyenes a parkolás az...

Járóbeteg-szövetség: rosszul jártak a független szakrendelők

2014.12.24 06:06
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség szerint az egészségügyi intézményeknek szánt év végi maradványösszegek elosztása során ismét hátrányos helyzetbe kerültek a kórháztól független szakrendelők....

Vége az Idősügyi Tanácsnak

2014.12.24 05:25
Új néven folytatja munkáját az idősek képviselőiből álló, a kormány nyugdíjügyi javaslatait véleményező testület. Lényegében egy tollvonással megszűntették az Idősügyi Tanácsot, azt a testületet,...

Mégsem jön a fém ötszázas, nem vezetnék ki az ötforintost sem

2014.12.23 20:34
Nem tervez változtatást a forintcímletekben a Magyar Nemzeti Bank (MNB). "A jegybanki készpénzforgalmi elemzések szerint a jelenlegi bankjegy- és érmecímletek megfelelően betöltik a forgalomban való...

Ennyi orvos távozott Magyarországról - döbbenetes adatok a kormányzati dokumentumban

2014.12.23 05:27
Másfélszeres különbségek egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésben, öt évvel rövidebb élet, mint az EU átlag, hat évfolyamnyi medikusnak megfelelő orvos eltűnése - csak néhány a hazai egészségügy...
<< 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 >>