Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi
Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének
információs honlapjára látogatott

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségeinek, kulturális szokásainak, történelmi hagyományainak megismertetésére.

Belépési szándéknyilatkozat letöltése:

                                                      

 

Megtartottuk az év első Tagszervezet-vezetői értekezletét

2018.február 16.

Vendégünk volt Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke

Az elhangzottakról részletesen a képre kattintva!

Elkészültek a 2018-as esztendő versenyeinek,
találkozóinak
letölthető kiírásai és nevezési lapjai!

Kattintson az elmúlt évben készült felvételre!

 

2018. január 3.

Elkészült szövetségünk 2018-as program-tervezete!

A 2017-es rendezvényeinken készült képválogatásra kattintva, az idei eseménytervezetünk alapján szervezheti programját! 

 

Öt éve alakult a Fügödi Férfi Dalárda

2017. december 01.

Beszámolónk a képre kattintva!

 

20 évesek lettünk...

2017. november 17.

Beszámolónk a képre kattintva!

 

,,Séta az egészséges tüdőért"

2017. november 11.

Galéria a képre kattintva!

 

 Ugrás az oldal tetejére!

 

Hírek, aktualitások

Extrém hideg, havazás, kettős front

2018.02.25 22:28
  Hétfőn dél felől beborul az ég, északon-északnyugaton lesz még naposabb az idő, az ország déli részén estére egyre nagyobb területen havazás veszi kezdetét. Szeles marad az idő, nyugaton...

Karácsony és Vona: Ha a Fidesz városában lehet, akkor mindenütt lehet

2018.02.25 22:14
Karácsony Gergely szerint "ha Hódmezővásárhelyen lehetséges volt legyőzni a Fidesz jelöltjét, akkor az ország bármelyik településén lehetséges ez". Emlékeztetett, hogy az MSZP-Párbeszéd...

Megszólalt végre a Fidesz is Hódmezővásárhelyről... (+videó)

2018.02.25 22:02
Vasárnap este 21.45-kor érkezett a Fidesz szűkszavú reakciója a hódmezővásárhelyi választás eredményére. Tényleg nem cifrázták túl. Kiskunhalason fölényesen győztünk, Hódmezővásárhelyen...

A Fidesz nem sieti el a reagálást

2018.02.25 21:34
Lassan több mint egy órája szinte biztosra lehet tudni, hogy az ellene folytatott sokcsatornás, durva lejárató kampány ellenére az ellenzéki összefogás jelöltje nyerte a hódmezővásárhelyi időközi...

Bejött az összefogás: az ellenzék legyőzte a Fideszt Hódmezővásárhelyen

2018.02.25 20:47
A napközbeni rekordgyanús részvételi számok is azt mutatták, a hódmezővásárhelyiek valamiért nagyon akarnak szavazni. A kérdés az volt, kire: estére kiderült, hogy leginkább azok járultak az...

Kommentelők megvédték a lemigránsozott sátoraljaújhelyi gyerekorvost (+videó)

2018.02.25 19:46
Lemigránsozta a Sátoraljaújhelyi kórház patológusa azt az orvost, aki utolsóként mondott fel a kórház gyermekosztályán. A főorvos azt írta, ez migráncshiszti. A kommentelők azonban megvédték a...

Hatvan százalék felett a részvétel Hódmezővásárhelyen

2018.02.25 19:16
Hárman indultak a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson; fél hétig meghaladta a 60 százalékot a választópolgárok részvétele a szavazáson.   A hódmezővásárhelyi időközi...

A kommunizmus megcsúfolta az emberi méltóságot, mondta Gulyás Gergely

2018.02.25 17:52
A kommunizmus barbárságának mértéke időszakonként eltérő volt, de a rendszer mindvégig semmibe vette az alapvető szabadságjogokat, megcsúfolta az emberi méltóságot, szétzilálta a polgári társadalmat,...

Hatos lottó: 3, 9...

2018.02.25 16:42
A 8. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:A 8. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:   Nyerőszámok: 3...

Tömeg fogadta az olimpiáról hazaérkező sportolókat

2018.02.25 14:49
Több száz fős lelkes tömeg, családtagok, barátok, szurkolók és a sajtó munkatársai fogadták vasárnap kora délután a Gyakorló Jégcsarnokban a phjongcshangi téli olimpiáról hazatért magyar...

Újabb száz évig „futhat” a lillafüredi kisvonat

2018.02.25 13:50
Több mint hárommilliárd forintot fordítanak a kisvasút felújítására.   Várhatóan 2020. november 14-én a LÁÉV megalakulásának századik évfordulóján fogják átadni a kormányzati forrásból...

Kudlik Júlia 16 éve nem néz tévét: ezzel tölti mindennapjait a népszerű bemondónő

2018.02.25 13:20
Kudlik Júliát évtizedekkel ezelőtt ismerhette meg az ország. A legendás tévés 2001-ben került le a képernyőről, de azóta sincs ideje unatkozni: színpompás ruhákat köt, előadásokkal járja az országot,...

Félelemkampány után is tódul szavazni Hódmezővásárhely népe

2018.02.25 12:11
Nem sikerült elrettenteni Márk-Zay Péter független jelölt kampányzárójáról az embereket, noha a hatalom mindent megtett a független jelölt ellehetetlenítése érdekében. Így az, hogy a hódmezővárhelyi...

Nyugdíjas-sors: lemondás és nélkülözés

2018.02.25 11:35
A nyugdíjasok esetében ugyan gyakorta a tudat határozza meg a létet, ám ez sem változtat azon, hogy több mint a felük küszködve él. Többek között azért, írja a Vasárnapi Hírek, mert a jövedelme...

HIDEG

2018.02.25 11:07
Befagy az ország a hétvégén, és a jövő héten is a hideg lesz az úr, így vörös riasztási kód lépett érvénybe. Egyrészt a hajléktalanokra kell kiemelten figyelni, de az is komoly kockázat, hogy valaki...

Az Elios szinte összes bevételét az Európai Unió fizette

2018.02.25 10:39
Az Átlátszo.hu oknyomozó portál szerint a cég, amelyben Orbán Viktor legnagyobb lányának férje, Tiborcz István tulajdonosként és igazgatósági tagként is feltűnt, 2016 kivételével az elmúlt 7 évben...

Kedveli a tokaji bort? Erről mindenképp tudnia kell!

2018.02.25 09:37
Téved, aki a "kézműves borokat" csak az apró családi borászatok limitált szériás nedűivel azonosítja. A Tokaji borvidék aszúborai a sajátos szüretelési technológia miatt sokkal több manuális munkát...

Elkezdték telepíteni a 74 ezernyi napelemet – Épül a fotovoltaikus erőmű Onga határában

2018.02.25 08:34
Elindult a gigaberuházás, gőzerővel halad a munka Onga határában: készül a környezet­barát erőmű, amely 11 ezer háztartás energiaszükségletét fedezi majd. Fotó: Kozma...

Az ellenzéki összefogás tesztpályája lett Hódmezővásárhely

2018.02.25 07:15
Vasárnap időközi polgármester-választást tartanak Hódmezővásárhelyen. A győztes ugyan csak másfél évig, a 2019 őszi önkormányzati választásokig vezetheti a várost, a tét mégis óriási, mert a...

Visszatért Magyarországra, és drágább is lett az orosz gáz

2018.02.25 06:34
A Moszkvával kötött hosszútávú szerződés három évvel ezelőtti kifutása óta egyik évben sem érkezett annyi orosz gáz Magyarországra, mint tavaly.     Az Eurostat adatai alapján 2017-ben...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>