Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

Október az emlékezésé
A régi szép időket idézték fel
a megyei nyugdíjasok érdekvédelmi szövetségének
ünnepi taggyűlésén
 
Vörösmarty Mihály Művelődési Ház
2021. október 15.
(Megjelent az Észak-Magyarországban 2021. október 23-án)
 
Az idősek hónapja apropóján ünnepi taggyűlést tartott 2021. október 15-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége (NYÉSZ) a Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. Tartalmas műsort adott a Miskolci Dallamok Szárnyán Nyugdíjas Művészeti Klub és a Miskolci Örömdal-kör, s egyéni fellépőket is meghívtak. A rendezvény végén süteménnyel és borral lepték meg a vendégeket.
 
 
 

Mi elmentünk Szovátára…
2021. október

Képre kattintva, beszámolót olvashatnak az erdélyi kirándulásokról!

„FELEMELNI E TÁJAT”
Kalász László Versmondó Verseny Edelényben

2021. október 01.

Képre kattintva beszámolót olvashatnak az edelényi rendezvényről!

 

Csodálatos kirándulás Dédestapolcsányon
és Szilvásváradon

- Dr. Kiss Miklós kétezer darabos cserép-
és keménycserép gyűjteménye -

2021. szeptember 16.

Képre kattintva megtudhatja, hogy mitől volt csodálatos ez a szeptemberi nap

Nemzedékek Találkozója
Encs
 
2021. szeptember 11.
 

A WORLD LIVE speciális verziója

(...ha rá kattint!) városról, városra...
(...időjárási helyzetképpel és zenei aláfestéssel.)

 


earthTV

 

Kérés honlaplátogatóinkhoz! 
 
Támogatásukat kérjük!
 
A továbbiakért kattintson a képre!

Hírek, aktualitások

A kormány ellenkezése ellenére 50 település tervez földadót!

2014.12.13 13:33
Egy felmérés szerint nagyjából ötven településen tervezik, hogy megadóztatják a termőföldet. Aranykoronára vagy hektárra vetített adót léptethetnek életbe. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országosan felmérte az önkormányzatok földadóval kapcsolatos elképzeléseit. A visszajelzések alapján...

Sűrűbben járnak majd a vonatok

2014.12.13 11:51
Rövidebb menetidő, új, közvetlen összeköttetések és sűrűbb vonatközlekedés jellemzi a 2014. december 14-től életbe lépő vasúti menetrendet - közölte a MÁV-Start. A közlemény szerint a könnyebb tájékozódást az elővárosi vonalakon tavaly bevezetett viszonylatszámozás kiterjesztése segíti és jövőre...

Ezek a nyugellátások 9,9 százalékkal nőnek

2014.12.13 07:56
2014. november 1-jétől 9,9 százalékkal emelik a 2014. november 1-jét megelőző időponttól megállapított egyes politikai rehabilitációs ellátások, nyugdíj-kiegészítések és a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék összegét – derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. Az emelések végrehajtásáról a...

Letiltott szénmonoxid-érzékelők

2014.12.13 07:26
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ismét vizsgálta a kereskedelmi forgalomban kapható szénmonoxid érzékelőket. Az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok alapján megállapítást nyert, hogy a 10 vizsgált riasztó egyike sem felelt meg a szabvány követelményeknek, mivel azok a meghatározott szénmonoxid...

Ez a karácsonyi vásárlás 8 legnagyobb csapdája idén

2014.12.13 06:29
Mire figyeljünk, ha vásárolunk? Hogyan védhetjük magunkat? Hogyan garantálhatjuk, hogy az ajándékba szánt termék megfelelő minőségű lesz? A Komárom-Esztergom Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség tájékoztatásából összeállítottunk egy 8-as veszélylistát. 1. Kerüljük el azokat a helyeket, amelyek nagy...

Hamarosan interneten is követhető a bírósági ügyek folyamata

2014.12.13 05:35
Az ügyfeleket kiszolgáló elektronikus rendszert működtetnek a bíróságok januártól, amelyen keresztül nyomon követhető lesz az ügyek állása - ezt tartalmazza az egyes igazságügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló tervezet, amely a kormány honlapján olvasható. A Bírósági Elektronikus...

Nagy változás jön a magyar boltokban holnaptól

2014.12.12 19:06
Új címkékkel és tájékoztató táblákkal találkozhatunk a boltokban. December 13-án hatályba lép ugyanis az az uniós rendelet, amely egységesen szabályozza az élelmiszereken található jelzéseket, feliratokat. A cél, hogy ne lehessen megvezetni a vásárlókat. Szombattól már hivatalosan is kötelezővé...

Szegénységi versenyben Romániával

2014.12.12 07:25
A magyarok a negyedik legszegényebbek az Európai Unióban az egy főre jutó fogyasztás (AIC) alapján. Az Eurostat összesítése szerint a magyarok egyéni fogyasztása az EU-átlag mindössze 62 százalékát tette ki 2013-ban. Ez megegyezik az előző két évben mérttel: nyoma sincs a kilábalásnak. Ugyanez...

Így trükköznek a szerződéssel: vigyázzon a termékbemutatókon!

2014.12.12 05:22
A fogyasztóvédők arra figyelmeztetnek: mindenki körültekintően vásároljon a termékbemutatókon. Egy céget épp most meszeltek el tisztességtelen szerződés miatt. Termékbemutatók: egy cég tisztességtelen szerződést kötött Érdemes körültekintően vásárolni a termékbemutatókon, mert egyes cégek...

Nem a vidékiek jártak jól a rezsicsökkentéssel

2014.12.11 19:09
A rezsicsökkentés óriási népszerűségnövekedést hozott a kormánynak, és elemzők szerint jelentős mértékben hozzájárult a 2014-es választási sikerhez. Az elmúlt szűk három évre visszatekintve megállapítható, hogy ez az elvileg szegényebb rétegek számára segítséget jelentő lépés volt, a...

Az akciós áru vásárlásánál is teljesek a jótállási jogok!

2014.12.11 18:36
A vásárlók igényeit a termékek cseréjére gyakran elutasítják az eladók arra hivatkozva, hogy a karácsonyi akció miatt az eredeti vételárnál jóval olcsóbb volt az adott termék, azonban a vásárló jogát a törvény szerint ez nem befolyásolja - hangsúlyozta a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi...

Ezzel végleg kicsinálhatja a kormány a magánnyugdíjpénztárakat

2014.12.11 18:24
Jövő szeptember után vizsgálnák a tagdíjbefizetést a magánnyugdíjpénztárakba egy módosító javaslat szerint. A törvényalkotási bizottság ma fogadta el azt a módosító javaslatot, amely alapján jövő szeptember után lehet vizsgálni a megelőző hat havi tagdíjbefizetéseket. A 2015-ös költségvetést...
<< 2549 | 2550 | 2551 | 2552 | 2553 >>