Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi
Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének
információs honlapjára látogatott

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségeinek, kulturális szokásainak, történelmi hagyományainak megismertetésére.

Belépési szándéknyilatkozat letöltése:

Ismerjük meg környezetünket
Séta Tapolcáról Görömbölyre,
az Európában egyedülálló faragásokkal díszített
Grál pincéhez

2019. június 08.

A részletek a képre kattintva!

A nyár első napján Nagyváradra kirándultunk
2019. június 01.

Beszámolónk a képre kattintva!

Nyugdíjas Klubok Dalköreinek

B-A-Z. megyei találkozója
Szikszó
2019. május 17.

Beszámolónk a képre kattintva!

XIII. Országos Nyugdíjas Sportnapok
Bellér László Emlékverseny

Ózd
2019. május 10-11-12.

A részletek a képre kattintva!

Nyugdíjasok Regionális Versmondó Versenye 2019.

II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár
Miskolc
2019. május 3.

A részletek a képre kattintva!

 Ugrás az oldal tetejére!

 

A NYÉSZ 2019. évi MUNKA- és RENDEZVÉNYPROGRAMJA

A NYÉSZ. 2019. évi MUNKA- és RENDEZVÉNYPROGRAMJA

2019.01.21 20:45
A NYÉSZ. 2019. évi MUNKA- és RENDEZVÉNYPROGRAMJA    Február 04. /hétfő/ NYÉSZ elnökségi ülés. Február 15. tagszervezet vezetői értekezlet. Március 23. kirándulás /Eperjes, Lőcse/...

Pihenés, wellness Szovátán

Már most tervezze meg gondtalan pihenését!

2019.01.27 10:56
    Wellness Szovátán, Maros- és Hargita megyei kirándulások   2019. október 6-10-ig   JAVASOLT FAKULTATÍV PROGRAMOKKAL   A képre kattint, a 2018-ban szervezett napokról...

Hírek, aktualitások

A hangprotézisével énekelhet is a beteg

2019.06.14 12:53
Sajtónyilvános műtéti beavatkozást végeztek csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Fül-, Orr-, Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Osztályán. Az...

Nyugdíjemelés: ez már a Kádár-rendszerben sem működött

2019.06.14 11:49
Nemrég a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke, Karácsony Mihály öt népszavazási kérdést nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB). Simonovits András, közgazdász az első,...

Árat emel a Magyar Posta - itt vannak a részletek

2019.06.14 10:11
A Magyar Posta Zrt. július elsejétől több belföldi - és nemzetközi csomagtermék díjszabását módosítja - adta hírül az állami cég. Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel   A bejelentés...

Helyi és helyközi autóbuszjáratok közlekedése a nyári tanszünetben

2019.06.14 08:47
2019. június 16-tól az elmúlt évekhez hasonlóan az oktatási intézményekben életbe lépő nyári szünet kezdetétől a nyári iskolaszüneti menetrend lesz érvényben.   Június 14-én,...

Péntek reggeli Kossuth Rádió interjú Orbán Viktorral: Az erő számít (+ a teljes interjú)

2019.06.14 08:16
Megejtette Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjúját a Kossuth rádióban. A miniszterelnök úgy látja, a V4-ek, benne Magyarország egyenrangú félként fog tárgyalni Németországgal...

Atya világ: ennyit fordítanak hálapénzre, vizsgálatokra a magyarok évente

2019.06.14 07:08
Míg 2012-ben a magyarok 37 százaléka vett igénybe valamilyen magánorvosi szolgáltatást, addig 2017-ben már 57 százalékuk - derül ki az UNION Biztosító felméréséből. Ráadásul a környező...

Miskolc, a biztonságos város – újabb fejlesztések jönnek

2019.06.14 06:46
A közbiztonság erősítésére további fejlesztési, intézkedési célokat jelentenek be a jövő heti közgyűlésen – árulta el a Fidesz miskolci frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján. Soós...

A kormánypárti Professzorok Batthyány Köre is aggódik az MTA körüli vita miatt

2019.06.14 06:28
A konzervatív tudósok az akadémiai intézethálózat erősségeit és gyengeségeit, valamint az átszervezés veszélyeit is elemezték. Fotó: Túry Gergely   Ahogy februárban, úgy most is...

A Fidesz a Szerencsekerék egykori műsorvezetőjét indítja Gyöngyösön

2019.06.14 06:11
Klausmann Viktor szerint Gyöngyös egy jó hely, de a városnak új lendületre van szüksége.   A Fidesz gyöngyösi szervezete a múlt heti ülésén úgy döntött, Klausmann Viktort ajánlja...

Sehol sem lesz elég pénze a nyugdíjasoknak, ha ez így megy tovább

2019.06.14 06:01
A fejlett országokban nem takarítanak meg annyi pénzt az emberek, amennyi a tisztes megélhetéshez kellene nyugdíjas korukban – állapítja meg a Világgazdasági Fórum friss...

Veszteséges lett a közmédia, nem volt elég a tavalyi 83 milliárd forint

2019.06.13 18:30
Tavaly meghaladta a 100 milliárd forintot a közmédia költése, amit még a szintén tekintélyes költségvetési támogatás sem tudott kompenzálni, így 2,3 milliárd forintos veszteség lett a vége....

Új autókat kapnak a miskolci futballisták

2019.06.13 18:06
Megújul a DVTK labdarúgócsapatának teljes autóparkja. A csütörtöki sajtótájékoztatót követően megtörtént a 25 Volkswagen ünnepélyes átadása is. Fotó: dvtk.eu   A flotta...

Ujhelyi István helyretette, amit Orbán Viktor írt a néppárti bölcseknek

2019.06.13 16:39
Részletes válaszlevelet küldött az Európai Néppárt vezetőinek és a Fideszt vizsgáló néppárti „Bölcsek Tanácsának” az MSZP európai parlamenti képviselője. Ujhelyi István ebben tételesen...

Nem szűnik meg a nyugdíjasoknak szóló Erzsébet-program

2019.06.13 16:15
Nem szűnik meg a nagycsaládosoknak, a nyugdíjasoknak és a fogyatékossággal élőknek szóló Erzsébet-program – közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány csütörtökön, a sajtóban megjelent...

Orbán Gáspár belépett a Honvédségbe, a miniszterelnök is megjelent az eskütételen (+videó)

2019.06.13 15:52
Szerződéses katonai állományba vonult Orbán Gáspár, Orbán Viktor miniszterelnök egyetlen fia – szúrta ki a 444 a Szolnok TV felvételein. A riport a Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád...

Újabb árrobbanás fenyegeti a szegényebb családokat és a nyugdíjasokat

2019.06.13 15:05
Az utóbbi hónapokban nagyjából 20 százalékkal drágultak a burgonyafélék, a friss zöldségek és gyümölcsök. Ráadásul a leghétköznapibb termékek ára akár másfél-kétszeresére is nőtt az egy...

Befizette az óvadékot a Viking hajóskapitánya

2019.06.13 14:03
Befizette az óvadékot a dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított férfi - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-t. A szállodahajó 64 éves ukrán állampolgárságú...

Pénzesőben fürdik a NER: 14 infografika arról, mekkora üzlet Orbán Viktor családtagjának és a Fidesz barátjának lenni

2019.06.13 13:47
A NER-hez kötött legismertebb vállalatok Orbán Viktor kormányra kerülése óta akkorát növekedtek, amekkora emelkedést csak ritkán látni. Mészáros Lőrinc cégei mellett látványosan kilőttek az...
<< 2 | 3 | 4 | 5 | 6 >>

QR-kód