Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

A Megye Nyugdíjasainak Dalos Versenyét
rendeztük meg
Városi Közösségi Ház és Könyvtár
Alsózsolca
2022. május 6.
 
 

A B-A-Z. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok 

Érdekvédelmi Szövetsége 

és az EUROMISKOLC TRAVEL 

éves utazási ajánlatai

A részletekért kattintson a képre!

A Magyar Költészet Napja alkalmából
Megyei Vers- és Prózamondó Versenyt  rendeztünk
- tagszervezetünk - a Baross Nyugdíjas Klub 
Versbarátainak köre, valamint a
II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár támogatásával
 
2022.április 8.
 

 

Mi megfogtuk egymás kezét

Ki mit tud? Gála
Szikszó
2022. április 6.
 
A 2022. évi „Szépkorúak Színes Világa” nevet viselő nyugdíjas Ki Mit Tud? Gála szervezői, a B-A-Z. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége (NYÉSZ), és a kazincbarcikai Újkazinci Baráti Kör (ÚKB) nagysikerű rendezvényt tudhat maga mögött. Április 6-án, csaknem 150 szereplő lépett színpadra Szikszón, az Inkubátorházban. 
 
 
A programot, a korábbi Ki Mit Tud?-ok legsikeresebb műsorszámaiból állítottuk össze.t összeállításra. A produkciókat nagy taps kísérte, amely a nézőközönség dicsérete volt.
 
Ezúttal, a szervezők és a közreműködők úgy határoztak, hogy segítő kezet nyújtanak az otthon nélkül maradt, ukrajnai háború elől menekülők számára. A belépőként tett felajánlásokat, a gála résztvevői által hozott önkéntes adományokat a NYÉSZ tagszervezet-vezetője, az ILCO Klub elnöke, dr. Görgényi László Péter és Szopkó Istvánné, a Szikszói Máltai Szeretet Szolgálat képviselője vették át a rendezvény zárásaként, és juttatják el a menekültek részére.
 
Miskolc, 2022. április 10.
A szervezők nevében:
Kálmán Vilmosné Kati
kazincbarcikai Újkazinci Baráti Kör elnök
  Lukács-Pete Mária
               NYÉSZ elnök
 

A Miskolci Örömdal-kör bemutatója

A WORLD LIVE speciális verziója

(...ha rá kattint!) városról, városra...
(...időjárási helyzetképpel és zenei aláfestéssel.)

 

 

Kérés honlaplátogatóinkhoz! 
 
Támogatásukat kérjük!
 
A továbbiakért kattintson a képre!

Hírek, aktualitások

Csütörtök reggelre 1736 az új fertőzött és elhunyt 27 beteg

2022.04.28 09:02
A beoltottak száma 6 406 412 fő, közülük 6 192 470 fő a második, 3 862 707 fő a harmadik, 286 455 fő már a negyedik oltását is felvette. 1736 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 899 633 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 27 többségében idős, krónikus...

Itt a vége: elbúcsúzott a mikrofontól a rádiós legenda

2022.04.28 07:03
Vass István Zoltán legendás rádiós pályafutása kéthete ért véget, az egykori riporter pedig végre úgy érzi, megérett a nyugdíjas évekre. Hangját 50 évig hallottuk a rádióban, amint a legfontosabb sporteseményekről tudósít, majd a televízióban megismerhettük az arcát is. Vass István Zoltán rádiós...

Szokjunk hozzá, hogy az oroszok bármikor lekapcsolhatják a gázt?

2022.04.28 06:03
Szokjunk hozzá, hogy az oroszok bármikor lekapcsolhatják a gázt?     Kedden este a lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki mellett az állami gázvállalat, a PGNiG is azt jelentette be, hogy a Gazprom közlése szerint leállítják a Jamal-vezetéken való szállítást április 27-én. Sőt,...

Elindult az eljárás Magyarország ellen

2022.04.27 18:27
Az Európai Bizottság írásbeli értesítést küld a jogállamisághoz kötődő mechanizmus elindításáról.   Az Európai Bizottság szerdán felhatalmazta Johannes Hahn költségvetésért és az igazgatásért felelős uniós biztost, hogy írásbeli értesítést küldjön Magyarországnak a jogállamisághoz...

Nincs gáz, jogállamisági eljárás viszont van: padlón a forint és a zloty

2022.04.27 15:58
Esik a forint és a zloty szerdán, miután elindult a jogállamisági eljárás Magyarország ellen, az oroszok pedig leállították Lengyelország felé a gázszállítást.   A keddi 100 bázispontos alapkamat-emelést ugyan unortodox módon nem Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke...

Orbán Viktor: Július 1-ig marad a benzinárstop és az élelmiszerárstop (+videó)

2022.04.27 14:09
A miniszterelnök a kormányülés után elmondta, hogy mind az üzemanyagok, mind az árstoppal érintett élelmiszerek ára változatlan marad, július elsejéig marad az árstop. Mind az üzemanyagok, mind az árstoppal érintett élelmiszerek ára változatlan marad, július elsejéig marad az árstop - jelentette...

Gőgös Zoltán bevezetné az élelmiszerjegyet

2022.04.27 11:07
Az MSZP volt elnökhelyettese arról is beszélt, a "le kell menni vidékre" ellenzéki ötlet nem recept, hanem egy illúzió. Szerinte a falvakban fogva vannak az emberek, és senki sem akarja kockára tenni az egzisztenciáját. Gőgös Zoltán   Az MSZP volt elnökhelyettese arról is beszélt, a...

A fasorban sem lesznek idén a nyugdíjak

2022.04.27 09:44
Már eddig is a bérek és nyugdíjak viszonyát a mélyülő szakadék kifejezéssel lehetett leírni. Idén ez a trend hatalmas lendületet vesz a jelek szerint szegénységbe taszítva az idősek tízezreit.  Egészen megdöbbentő statisztikát tett közzé kedd reggel a Központi Statisztikai Hivatal a...

Szerda reggelre 2220 az új fertőzött és elhunyt 29

2022.04.27 09:04
A beoltottak száma 6 406 339 fő, közülük 6 192 374 fő a második, 3 862 446 fő a harmadik, 285 987 fő már a negyedik oltását is felvette. 2220 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 897 897 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 29 többségében idős, krónikus...

Így húzza le a magyarokat a bankjuk: egyszerű lenne kijátszani, mégis kevesen teszik

2022.04.27 06:40
Az utóbbi években bizony drasztikusan megdrágultak a banki szolgáltatások hazánkban. Egy átlag magyar számára pedig nem elhanyagolható kiadás egy bankszámla havi költsége. A bankok díjszabása pedig, ha nem is önmagában kedvezőtlen, gyakran nagyon nem passzol az egyes ügyfelek költési szokásaihoz....

Kiosztotta az MSZP alelnöke Brüsszelt és az oroszok elleni szankciókat

2022.04.27 06:03
„Lassan ideje lenne a kormányok és az Európai Bizottság tudtára hozni, hogy túlságosan belejöttek a dirigálásba” – véli Hegyi Gyula. Hegyi Gyula   „Végre el kellene magyarázniuk, hogy eddigi szankciós korlátozásaik milyen kárral és milyen haszonnal jártak, meddig kívánják fenntartani...

A város ügyeiről döntöttek a Miskolci Közgyűlés tagjai (+videó)

2022.04.26 20:06
Tizenkét napirendi pontot tárgyaltak, ezek közt szerepelt az önkormányzat és a Miskolci Nemzeti Színház közti fenntartói megállapodás megkötése is. Fotók: Mocsári László   A testület 28 tagja közül 25 fő jelent meg az ülés kezdetéig, így a közgyűlés határozatképes.   A...

Szégyen és gyalázat, hogy milyen alacsonyak a hazai nyugdíjak- hangsúlyozta Dobrev Klára

2022.04.26 19:28
„Azt tudtuk, hogy a gazdagabb nyugati országoktól jócskán el vagyunk maradva. Még ha a kormány rendre azt harsogja is, hogy Magyarország Európa élvonalában van” – írja közösségi oldalán a DK politikusa. A „riasztó valóság” az, hogy „Magyarország Európa szegényei között is a legszegényebb” –...

Dr. Dávid Ferenc: Nyugdíjas tájkép (Vélemény)

2022.04.26 18:26
Az év eleji öt százalékos növekedést nyáron egy újabb, két-három százalékos nyugdíjemelés követheti. Nem hagyjuk, hogy a magyar emberek, nyugdíjasok fizessék meg a háború árát. (Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő) Ha ez az asszonyka tudja, hogy lesz és mennyi lesz a nyugdíjemelés,...
<< 3 | 4 | 5 | 6 | 7 >>