Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

Belépési szándéknyilatkozat

Rendkívüli információk, 
a rendkívüli esztendő végéhez közeledve!
Rendkívüli információk, 
a rendkívüli esztendő végéhez közeledve!

2020. november 6.

MEGDÖBBENTŐ HÍRT KAPTUNK
 
ELHUNYT
 
STEFÁN ISTVÁNNÉ, MARIKA,
 
A MISKOLC M. J. VÁROS IDŐSÜGYI TANÁCSÁNAK ÉS
A NYÉSZ ELNÖKSÉGÉNEK TAGJA, 
A GÁRDONYI GÉZA NYUGDÍJAS KLUB ELNÖKE.
 
 
A nyugdíjasok nem élősködői a társadalomnak,
hanem nagyon is aktív tényezői a folyamatnak
 
/„Tiszta vizet a fejekbe”/

Idősek Világnapja 2020
 
A mai magyar idősebb nemzedéknek
nincs szégyellnivalója,
megbecsülésből is többet érdemel!
 
Tiszteletet az idős embereknek!

 

Október elseje késztette szövetségünk elnökét, 
hogy ez alkalomból megossza gondolatait
a honlapra látogatókkal
 
 

Tisztelt Nyugdíjas Társunk!

A romló pandémiás helyzet miatt KÖZLEMÉNYT adott ki szövetségünk elnöksége!

A részletek megismerhetőek a fenti képre kattintva!

,,Talpig arc-maszkban"
 
Megtartottuk ,,őszelői" tagszervezet-vezetői megbeszélésünket
Miskolc
2020. szeptember 04.
 
 
 

November 10-én 22 óra 30 perc előtt nem sokkal megjelentek a Magyar Közlönyben a szerdán nulla órától életbelépő intézkedések.

 

A részletekér kattintson a képre!

 

Hírek, aktualitások

Koronavírus: a bevásárlókocsiról vagy a papírpénzről kaphatjuk el könnyebben?

2020.11.28 07:36
A papírpénzek a korábbi feltételezésekkel szemben alacsony kockázatot hordoznak vírusfertőzés terén - erre jutott a brit központi bank. Az üzletek levegőjében vagy az összefogdosott kocsikról...

Hiába írja bele az Orbán-kormány a közpénzt az alkotmányba, attól az ősrégi módszerek nem változnak (Vélemény)

2020.11.28 07:01
Jegyzet arról, hogy eddig is minden illetékes pontosan tudta, hogy mi is az a közpénz.   Nagyon itt volt már az ideje annak, hogy egyszer s mindenkorra tisztázzuk, mi is az a...

Koronavírus: karácsony után jöhet a harmadik hullám

2020.11.28 06:39
Szakértők szerint a karácsonyi időszak miatti enyhítések, a bevásárlóközpontok megrohamozása és a családlátogatások miatt az ünnepek után ismét megugrik a fertőzöttek száma. Az ünnepek után a...

Az ország legnagyobb karácsonyfája lett az Avasi kilátó (+videó)

2020.11.27 18:36
Különleges helyzetekben különleges megoldásokra van szükség ahhoz, hogy mindennapi életünkből ne tűnjenek el nyomtalanul legalább azok az apró, hétköznapi örömök, amelyek nélkül már-már...

Kérik a miskolciakat, ne menjenek a Szent István térre

2020.11.27 16:48
Adventi koszorú élőben, gyertyagyújtás a tévében. korábbi felvétel Fotó: Beregi László   A koronavírus-járvány átalakította mindennapjainkat, hétköznapi életünket, szokásainkat, így...

„Amikor negyedóránként meghal egy magyar, nem a síelés a legnagyobb probléma"

2020.11.27 15:05
Amikor negyedóránként meghal egy magyar, nem a síelés a legnagyobb probléma! – írja Orbán Viktornak címzett nyílt levelében Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke, reagálva a miniszterelnök reggeli rádiós...

A nyugdíjasok újabb javaslatcsomagot nyújtottak be a kormánynak

2020.11.27 14:33
A nyugdíjasok arra kérik a magyar kormányt, teremtse meg a feltételeit annak, hogy a 65 éven felüliek jelentős kedvezménnyel juthassanak immunerősítő készítményekhez és elektronikus kapcsolattartó...

Operatív Törzs: Van olyan száz év feletti magyar beteg, aki felgyógyult a súlyos koronavírusból (+videó)

2020.11.27 13:17
Az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese szólalt meg elsőként. Közölte: az elmúlt 24 órában a maszkviselési szabályok megszegése miatt 235...

Éjjel ismét súlyos milliárdok sorsáról döntött a kormány

2020.11.27 11:14
Újabb jelentős összeg átcsoportosításáról szóló kormányhatározat jelent meg a legfrissebb Magyar Közlönyben.    A csütörtök éjjel megjelent Magyar Közlönyben 170 milliárd forintot...

Így viszonyulnak a magyarok az idősek új vásárlási sávjához

2020.11.27 10:21
Mint ismert, ismét bevezették az idősek vásárlási idősávját - igaz, a tavaszihoz képest kicsit más formában. A magyarok pedig nagyon megosztottak a kérdésben... Fotó: Getty Images   Az...

Újabb magyar zenèszlegenda hagyott itt minket – Elhunyt Balázs Fecó

2020.11.27 09:56
A hírt az Apostol Együttes Facebook-oldalán osztotta meg.         Az Apostol együttes azt írta: „Ismét megtörve és megrendülve búcsúzunk zenész...

Új csúcson a napi koronavírus-áldozatok száma: 6393 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 135 beteg

2020.11.27 09:13
6393 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 198 440 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 135 többségében idős, krónikus beteg,...

Péntek reggel, Kossuth Rádió – Orbán Viktor: Nem akarok kompromisszumot kötni (+a teljes interjú)

2020.11.27 08:09
Várhatóan már a jövő héttől elindul egy olyan regisztrációs folyamat, ahol előjegyzésbe vetethetik magukat azok, akik szeretnék majd beoltatni magukat a koronavírus elleni vakcinával – jelentette be...

Végre! Régi fényében, de más funkcióval pompázhat a volt Avas Szálló (+videó)

2020.11.27 07:45
Nagy öröm, hogy sikerekről, a jól végzett munka eredményéről számolhatok be – mondta rendkívüli bejelentésében Veres Pál. A polgármester november 24-i Facebook-videójában közölte, csütörtökön a...

Emelkedett az üzemanyagok ára a hazai kutakon

2020.11.27 07:02
Pénteken változott az üzemanyagok ára a hazai a kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös benzin 4 forinttal drágult, míg a gázolaj literenként átlagára 5 forinttal nőtt. Fotó:...
<< 1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>