Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

Belépési szándéknyilatkozat

A B-A-Z. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi

Szövetség

KÖZLEMÉNYE

Miskolc, 2021. február 13.

Logóra kattintva olvasható a Szövetségi Közlemény!

Jövőtervezésre biztatott Érdekvédelmi 
Szövetségünk elnöke
az Európa Rádióban! 
 
2021. január 12.
 
 
 
 
A NYÉSZ. 2021. évi MUNKA- és 
RENDEZVÉNY PROGRAMJA
 
2021. január 03. 

A koronavírusos pandémiára való tekintettel – az Országos Operatív Törzs döntéseit messzemenően betartva – várhatóan 2021. május közepéig rendezvényeink megtartását szüneteltetjük. A további rendezvényeink megtartása is a járványhelyzet engedte lehetőségek figyelembevételével történik!!! 

Arra biztatjuk korosztályos társainkat, hogy minél többen éljenek a vírus elleni oltás ingyenes lehetőségével, és oltassák be magukat. Tulajdonképpen a saját magunkért, családunkért, és az egymásért érzett felelősségünk is ezt diktálja! 

 
 
A gyilkos-kór hatásai a nyugdíjasokra...
Rádió interjú készült szövetségünk elnökével
 
2020. december 07.
 
Hogyan telnek a koronavírus-fertőzés - közel sem gondmentes hétköznapjai - a Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetség életében, a szervezethez tartozó nyugdíjas klubok tagjainak körében? A Csillagpont Rádió riportere: Monos Márta.
 
(korábbi felvétel)

 
A nyugdíjasok nem élősködői a társadalomnak,
hanem nagyon is aktív tényezői a folyamatnak
 
/„Tiszta vizet a fejekbe”/

 

HONLAPLÁTOGATÓINKHOZ!
 
KÉRÉS
 
Kérjük, támogassa Érdekvédelmi Szövetségünk
 
nyugdíjasokat segítő további tevékenységét!
 
Támogatását ez úton is tisztelettel megköszönjük!
 
További részletekért kattintson a képre!

 

 

Időjárási élő videó-körkép a Világ nagyvárosaiból...

(Megtekintéséhez kattintson!)

 


Kérés honlaplátogatóinkhoz! 
 
Támogatásukat kérjük!
 
A továbbiakért kattintson a képre!

Hírek, aktualitások

Kiszaladtak a patikákból a magyarok

2021.03.01 11:21
A kiskereskedelem mindössze alig több mint 2 százalékos pluszt ért el a legfrissebb adatok szerint. A járvány alatt erős forgalomnövekedés elkönyvelő patikák most mínuszba kerültek. Fotó: Getty...

A túlsúlyos embereknél kevésbé lehet hatékony a Pfizer vakcinája

2021.03.01 10:02
A szakértők szerint az elhízottak nagyjából fele annyi antitestet termelnek, mint egészséges társaik. Egy harmadik adag vakcinára lehet szükségük. illusztráció   A Guardian cikke...

Így kezdte a forint a hetet

2021.03.01 09:51
Vegyesen alakult a forint jegyzése hétfő reggel, az euróval szemben erősödött, a frankhoz viszonyítva gyengült, a dollárral szemben pedig stagnált a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi...

Az elhunytak száma meghaladta a 15 ezret: 4326 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 84 beteg

2021.03.01 09:11
4 326  újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 432 925 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 84 többségében idős, krónikus...

A kormány tagjait kérdezhetik az országgyűlési képviselők ma a Parlamentben

2021.03.01 08:42
Nagy kérdésözön várható az országgyűlésben. illusztráció   fotó: pixabay.com CCO   A képviselők a kormány tagjainak tehetnek fel azonnali kérdéseket és kérdéseket ma az...

Döntöttek: nem lesz rajta az oltási igazolványon, melyik vakcinából kaptunk

2021.03.01 08:05
Nem fog szerepelni az oltási igazolványon az, hogy melyik fajta vakcinával oltottak be minket – írja a telex.hu a védettség elleni igazolásról szóló kormányrendelet módosítása alapján, ami a szombati...

Nyugdíjfizetés márciusban - Ezen a napon számíthat az utalásra

2021.03.01 07:08
2021-ben a nyugdíjakat és nyugdíjszerű ellátásokat havonta, a tárgyhónapra utalja a Magyar Államkincstár. illusztráció   Belföldi bankszámlára történő utalás esetén, 2021. március 12-én...

Új időszámításra ébredtünk: mától tényleg tilos a hálapénz

2021.03.01 06:22
Tavaly októberben derült ki, hogy megtörténik a régóta sürgetett korszakváltás a hazai egészségügyben. Ennek részeként kikerül a rendszerből a hálapénz, emelkednek az orvosbérek, valamint a...

Bankkártyák: rossz hírt kaptak az OTP, a K&H és a Raiffeisen ügyfelei

2021.03.01 05:55
Mától az OTP szinte minden bankkártyás díja megemelkedik. A K&H április elsejével drágít, rövidesen követi a díjemelésben a Raiffeisen. A plasztikok kínálata közben folyamatosan...

Itt a március, de még a hóból is kijuthat a héten (videó)

2021.03.01 05:44
A múlt hetihez hasonló forgatókönyv szerint alakul az előttünk álló hét időjárása, előbb napokig anticiklon uralkodik a Kárpát-medencében, de a hétvégén jön a hidegfront, csak most havazni is...

Visszamenőleges szabálymódosítással zárnák ki a Fideszt a Néppárt frakciójából

2021.02.28 17:03
Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter vasárnap tette közzé Orbán Viktor Manfred Webernek, az Európai Néppárt (EPP) elnökének írt levelét a közösségi oldalán. Fotó: Bodnár...

Kiderült, miért változik az oltási terv Magyarországon

2021.02.28 16:27
Minél több embernek akarják beadni az első koronavírus elleni oltást, ezért változik a Pfizer-Biontech és az AstraZeneca vakcinája esetében a második oltás időpontja - közölte Galgóczi Ágnes, a...

A Hatoslottó nyerőszámai a 8. héten

2021.02.28 16:12
Kihúzták a Hatoslottó 2021/8. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a 9. héten 325 millióért izgulhatnak majd a játékosok a hatoson. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő...

Kéri László: Dicsekszik... titkolózik... hallgat a kormány

2021.02.28 14:31
Fölöttébb tanulságos egyben vizsgálni több hét kormányzati kommunikációjának mintáit. Ha legalább tucatnyi ügynek megnézzük a tálalását, előbb-utóbb kirajzolódik egyfajta különös modell szerkezete....

A DK szerint a kormánynak csak az fontos, hogy "brüsszelezhessen"

2021.02.28 13:41
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány a koronavírus-járvány elleni oltást is pártpolitikai célokra használja és azt is alárendelte saját EU-ellenes kampányának - mondta az ellenzéki párt...
<< 1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>