Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

Belépési szándéknyilatkozat

Idősek Világnapja 2020
 
A mai magyar idősebb nemzedéknek
nincs szégyellnivalója,
megbecsülésből is többet érdemel!
 
Tiszteletet az idős embereknek!

 

Október elseje késztette szövetségünk elnökét, 
hogy ez alkalomból megossza gondolatait
a honlapra látogatókkal
 
 

Tisztelt Nyugdíjas Társunk!

A romló pandémiás helyzet miatt KÖZLEMÉNYT adott ki szövetségünk elnöksége!

A részletek megismerhetőek a fenti képre kattintva!

,,Talpig arc-maszkban"
 
Megtartottuk ,,őszelői" tagszervezet-vezetői megbeszélésünket
Miskolc
2020. szeptember 04.
 
 

Karanténból az üdülőbe, maszkok biztonságában...
Hajdúnánás
2020. július 27. – augusztus 14.

Beszámolónk részletei a képre kattintva tudhatók meg!

A nyár kellős közepén 

– végre, most lehetett – 

tagszervezet-vezetői értekezletet tartottunk

 
2020. július 17.

A részletek a képre kattintva ismerhetőek meg!

A járvány enyhülése után... – Kirándulás Rókafarmra
 
2020. június 22.
 
Nyugdíjasok kiscsoportjának szabadidős programja Rókafarmon
 
 

 

A WORLD LIVE speciális verziója

(...ha rá kattint!) városról, városra...
(...időjárási helyzetképpel és zenei aláfestéssel.)

 

earthTV

Hírek, aktualitások

Halat csak kábítva vihetünk haza

2014.12.20 12:38
December közepétől már nem vásárolható élő hal a boltokban. A halboltok és más kereskedelmi egységek csak kábítást követően adhatják el a halakat. A Földművelésügyi Minisztérium december 17-én...

Fontos ügyek kerülnek a kormányhivatalokhoz márciustól

2014.12.20 09:52
Március elsejétől a kormányhivatalok hatáskörébe kerül egy sor, eddig önálló állami szervekhez delegált feladatnak, így például a család- és lakástámogatások kifizetésének a megoldása. Az új terv egy...

Korkedvezmény (Vélemény)

2014.12.20 07:47
Az Országgyűlés két nagyon fontos döntést hozott: elfogadta a 2015-re vonatkozó költségvetést, valamint eltörölte a korkedvezményes nyugdíj intézményét. A költségvetés elemzésébe nem kívánok...

Ötvenezer ember életével játszik a kormány

2014.12.20 05:15
Nemcsak a rászorulókat, de a polgármestereket is sikerült a kormánynak megijesztenie azzal a törvénymódosítással, amely megszünteti a méltányossági közgyógyellátások fedezetét. Ebben a formában...

Figyelmetlen diszpécser miatt halt meg a beteg

2014.12.15 21:29
„Lábsérülés” – információink szerint ezt írták annak az idős asszonynak a menetlevelére, akihez 68 perc alatt értek ki a mentők. A nyugdíjas nő két hete kapott agyvérzést, és a lépcsőházban...

Elfogadták a 2015-ös büdzsét

2014.12.15 18:02
A parlament elfogadta a 2015-ös költségvetést, valamint a büdzsét megalapozó törvényt. Az utóbbi tartalmazza a magánnyugdíjpénztárak végelszámolását is, ha a rendszeresen tagdíjat fizetők száma a...

Táskáját akarták elvenni, eltört az idős nő karja

2014.12.15 06:22
Egy Kisvárdán hazafelé tartó 64 éves nő táskáját próbálta kitépni kezéből az utcán egy fiatal 2014. december 12-én 17 óra körüli időben. Az asszony elesett, de táskáját nem engedte, így a támadó...

Itt a térkép, merre ne menjen hétfőn, ha nem akar elkésni

2014.12.14 14:52
Hétfőn reggel hét és délután négy óra között Budapesten és az ország több nagyvárosában félpályás útlezárással demonstrálnak a LIGA Szakszervezetek. A térképen jelzett helyszínek környezetében...

Mikor, mennyi pénz jár? Kérdések-válaszok a magyar nyugdíjakról

2014.12.14 06:21
A munka világában sokunkban - legyünk épp pályakezdők vagy régi motorosok - számos kérdés merül fel a nyugdíjjal kapcsolatban. A fontosabb tudnivalókat a D.A.S. Jogszervíz gyűjtötte...

Eltűnhetnek a magyar termékek a boltokból

2014.12.14 05:27
Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj drasztikus emelése kiszoríthatja a magyar beszállítók termékeit a boltokból a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint. Az MTI-hez eljuttatott közleményében a NAK...

Maszkban fojtogattak két idős embert

2014.12.13 13:42
Maszkos támadók bántalmaztak és raboltak ki Keszthelyen két idős embert, több millió forintot vittek el tőlük. Az elkövetőket elfogták, a zsákmányukat még keresik. Horváth István keszthelyi...

A kormány ellenkezése ellenére 50 település tervez földadót!

2014.12.13 13:33
Egy felmérés szerint nagyjából ötven településen tervezik, hogy megadóztatják a termőföldet. Aranykoronára vagy hektárra vetített adót léptethetnek életbe. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)...

Sűrűbben járnak majd a vonatok

2014.12.13 11:51
Rövidebb menetidő, új, közvetlen összeköttetések és sűrűbb vonatközlekedés jellemzi a 2014. december 14-től életbe lépő vasúti menetrendet - közölte a MÁV-Start. A közlemény szerint a könnyebb...

Ezek a nyugellátások 9,9 százalékkal nőnek

2014.12.13 07:56
2014. november 1-jétől 9,9 százalékkal emelik a 2014. november 1-jét megelőző időponttól megállapított egyes politikai rehabilitációs ellátások, nyugdíj-kiegészítések és a nemzeti helytállásért...

Letiltott szénmonoxid-érzékelők

2014.12.13 07:26
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ismét vizsgálta a kereskedelmi forgalomban kapható szénmonoxid érzékelőket. Az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok alapján megállapítást nyert, hogy a 10 vizsgált...

Ez a karácsonyi vásárlás 8 legnagyobb csapdája idén

2014.12.13 06:29
Mire figyeljünk, ha vásárolunk? Hogyan védhetjük magunkat? Hogyan garantálhatjuk, hogy az ajándékba szánt termék megfelelő minőségű lesz? A Komárom-Esztergom Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség...

Hamarosan interneten is követhető a bírósági ügyek folyamata

2014.12.13 05:35
Az ügyfeleket kiszolgáló elektronikus rendszert működtetnek a bíróságok januártól, amelyen keresztül nyomon követhető lesz az ügyek állása - ezt tartalmazza az egyes igazságügyi tárgyú miniszteri...
<< 1535 | 1536 | 1537 | 1538 | 1539 >>