Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

Belépési szándéknyilatkozat

Jövőtervezésre biztatott Érdekvédelmi 
Szövetségünk elnöke
az Európa Rádióban! 
 
2021. január 12.
 
 
 
 
A NYÉSZ. 2021. évi MUNKA- és 
RENDEZVÉNY PROGRAMJA
 
2021. január 03. 

A koronavírusos pandémiára való tekintettel – az Országos Operatív Törzs döntéseit messzemenően betartva – várhatóan 2021. május közepéig rendezvényeink megtartását szüneteltetjük. A további rendezvényeink megtartása is a járványhelyzet engedte lehetőségek figyelembevételével történik!!! 

Arra biztatjuk korosztályos társainkat, hogy minél többen éljenek a vírus elleni oltás ingyenes lehetőségével, és oltassák be magukat. Tulajdonképpen a saját magunkért, családunkért, és az egymásért érzett felelősségünk is ezt diktálja! 

 
 
A gyilkos-kór hatásai a nyugdíjasokra...
Rádió interjú készült szövetségünk elnökével
 
2020. december 07.
 
Hogyan telnek a koronavírus-fertőzés - közel sem gondmentes hétköznapjai - a Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetség életében, a szervezethez tartozó nyugdíjas klubok tagjainak körében? A Csillagpont Rádió riportere: Monos Márta.
 
(korábbi felvétel)
 

Rendkívüli információk, 
a rendkívüli esztendő végéhez közeledve!
Rendkívüli információk, 
a rendkívüli esztendő végéhez közeledve!

2020. november 06.

A nyugdíjasok nem élősködői a társadalomnak,
hanem nagyon is aktív tényezői a folyamatnak
 
/„Tiszta vizet a fejekbe”/

 

Idősek Világnapja 2020.
 
A mai magyar idősebb nemzedéknek
nincs szégyellnivalója,
megbecsülésből is többet érdemel!
 
Tiszteletet az idős embereknek!

 

Október elseje késztette szövetségünk elnökét, 
hogy ez alkalomból megossza gondolatait
a honlapra látogatókkal
 
 

Élőképek a Föld városaiból, híres térségeiről

 

 

Hírek, aktualitások

Ön dönt: kapjon nyugdíjat a parlamenti képviselő?

2015.05.02 09:44
Újabb civil népszavazási kezdeményezést hitelesített az NVB. Egy újabb "rendszerbontó" civil népszavazási kezdeményezést hitelesített csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület által 5-2 arányban támogatott kezdeményezés azt célozza, hogy a...

Esernyő nélkül el ne induljon otthonról!

2015.05.01 21:02
Szombaton kezdetben borongós, sokfelé csapadékos időre készülhetünk, majd napközben nyugat felől felszakadozik a felhőzet, de gomolyfelők képződnek, melyekből záporok, délnyugaton és keleten, északkeleten zivatarok is kialakulhatnak. Szeles lesz az idő. Délután 16 és...

Földhivatali ügyintézés online - Ilyen is lesz

2015.05.01 20:10
A kormány felkérte a földművelésügyi minisztert, hogy készítse elő az elektronikus ügyintézés bevezetését a földügyi igazgatásban. A kabinet erről szóló határozata a Magyar Közlöny legfrissebb számában olvasható, amelyből kiderül, hogy a kormány 2016 júliusától...

Durva adatok jöttek a magyar nyugdíjakról

2015.05.01 17:19
Hiánypótló kiadvánnyal rukkolt elő a Költségvetési Felelősségi Intézet – elkészítette 2015-ös büdzsé közérthető prezentációját. Számos országban – például Fülöp-szigeteken - a kormány ezt magától elkészíti. Citizen Budget avagy Polgárok költségvetése címmel készített...

Áprilisban minden nyugdíjkassza teljesítette a 70 százalékos arányt

2015.05.01 10:03
Mivel a fizető tagok fele vállalt éves tagdíjat, a többiek havonta utalják át, minden hónapban figyelni kell az arányt. Mind a négy magánnyugdíjpénztárnál elérte a tagdíjfizetők aránya a 70 százalékos minimumot áprilisban - derül ki a kasszák honlapján közzétett...

Sör, virsli, vursli - május elseje Miskolcon

2015.05.01 06:32
Idén is színes programok lesznek a munka ünnepén városszerte. Íme a májusi program kosár. Egész napos programok a Népkertben: 10.00  Miskolci Majorette Együttes bemutatója 10.30  Janpi bohóc interaktív gyermek műsora 11.15  Ködmön Formációs Táncegyüttes...

"Kedvező lesz a miskolciak számára a 2016-os országos költségvetés" - Kriza Ákos

2015.04.30 23:39
Minél több pénz marad a gazdaságban, annál inkább gazdagodnak a miskolciak és a város – mondta Kriza Ákos polgármester a 2016-os országos költségvetés számait ismertetve. Miskolcon az elmúlt 4-5 évben több mint 3000 új munkahely jött létre, ami a város...

Nyakunkba zúdulhat az eső a majálison

2015.04.30 22:07
Pénteken fátyolfelhős idő lesz szűrt napsütéssel, majd délután megnövekszik a felhőzet. Napközben helyenként, estétől több helyen várható eső, zápor, néhol zivatar. A délnyugati szél többfelé megerősödik, nyugaton néhol viharossá is fokozódik. Hajnalban 3-8, napközben...

Jelentős az érdeklődés a társasház-felújítás iránt

2015.04.30 16:05
Jelentős az érdeklődés az Otthon melege program társasház-felújítási alprogramja iránt, az első napon, csütörtökön 14 óráig már 112 pályázatot adtak be összesen mintegy 3 milliárd forint támogatásra - nyilatkozta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium...

Változások a tömegközlekedésben a hosszú hétvégén és azt követően

2015.04.30 11:17
Május 1-jén a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a villamosok és az autóbuszok, kivéve az ME járatot, amely nem közlekedik. A várható nagyobb utazási igényre is készül az MVK, így szükség szerint rásegítő járatokat közlekedtet az 1-es, 5-ös, 14H-s, 15-ös, 20-as,...

Otthon melege: április 30-tól lehet újra pályázni

2015.04.30 11:03
Az Otthon melege program társasház-felújítási alprogramjában április 30-tól lehet pályázni az 5-60 lakásos társasházak energiahatékonysági támogatására - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön. A tájékoztatás szerint a tízmilliárd forintos...

Elérkezett az elszámolási határidő

2015.04.30 06:14
A pénzintézetek minden jel szerint sikeresen veszik a banki hiteltermékek elszámolásának ma lejáró határidejét, így a csaknem kétmillió ügyfél túlnyomó többsége a jövő héten kézhez veheti tájékoztató levelét. Mintegy 110 ezer adós azonban a bíróság perek miatt később...

Nem mentek Nepálba a miskolci keresőkutyák

2015.04.29 11:44
Nem utazott el Nepálba a Karisz mentőcsapatával a miskolci Spider Mentőcsoport két keresőkutyája. Hét magyar orvos és medikus indult el kedden a földrengés helyszínére, ahol a mentést koordinálók szerint már túl sok a mentőkutya. A két miskolci keresőkutya különleges...

Csak formaság hogy a föld elkerült a nemzeti parkoktól

2015.04.29 10:34
A vagyonkezelés és a természetvédelem nem egymással ellentétes kategória, mondta a Kossuth Rádióban Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, aki szerint csak nyilvántartási változásról van szó. A miniszter arról beszélt, hogy nem terveznek bérlőcserét a nemzeti parkok...
<< 1894 | 1895 | 1896 | 1897 | 1898 >>