Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

Belépési szándéknyilatkozat

Jövőtervezésre biztatott Érdekvédelmi 
Szövetségünk elnöke
az Európa Rádióban! 
 
2021. január 12.
 
 
 
 
A NYÉSZ. 2021. évi MUNKA- és 
RENDEZVÉNY PROGRAMJA
 
2021. január 03. 

A koronavírusos pandémiára való tekintettel – az Országos Operatív Törzs döntéseit messzemenően betartva – várhatóan 2021. május közepéig rendezvényeink megtartását szüneteltetjük. A további rendezvényeink megtartása is a járványhelyzet engedte lehetőségek figyelembevételével történik!!! 

Arra biztatjuk korosztályos társainkat, hogy minél többen éljenek a vírus elleni oltás ingyenes lehetőségével, és oltassák be magukat. Tulajdonképpen a saját magunkért, családunkért, és az egymásért érzett felelősségünk is ezt diktálja! 

 
 
A gyilkos-kór hatásai a nyugdíjasokra...
Rádió interjú készült szövetségünk elnökével
 
2020. december 07.
 
Hogyan telnek a koronavírus-fertőzés - közel sem gondmentes hétköznapjai - a Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetség életében, a szervezethez tartozó nyugdíjas klubok tagjainak körében? A Csillagpont Rádió riportere: Monos Márta.
 
(korábbi felvétel)
 

Rendkívüli információk, 
a rendkívüli esztendő végéhez közeledve!
Rendkívüli információk, 
a rendkívüli esztendő végéhez közeledve!

2020. november 06.

A nyugdíjasok nem élősködői a társadalomnak,
hanem nagyon is aktív tényezői a folyamatnak
 
/„Tiszta vizet a fejekbe”/

 

Idősek Világnapja 2020.
 
A mai magyar idősebb nemzedéknek
nincs szégyellnivalója,
megbecsülésből is többet érdemel!
 
Tiszteletet az idős embereknek!

 

Október elseje késztette szövetségünk elnökét, 
hogy ez alkalomból megossza gondolatait
a honlapra látogatókkal
 
 

Élőképek a Föld városaiból, híres térségeiről

 

 

Hírek, aktualitások

Kiskapukat találtak a vasárnapi zárva tartás elkerüléséhez

2015.01.10 05:31
Szlovákiába terelődhet át az internetes kereskedelem egy része hazánkból, miután márciusban életbe lép a vasárnapi pihenőnap kapcsán elrendelt értékesítési tilalom a webáruházak esetén is – írta a Magyar Nemzet. A lapnak nyilatkozó egyik szakember...

Még több rászorulónak segít a kormány

2015.01.09 19:41
A duplájára, hatmilliárd forintra nő a rászorulók üdülési támogatása ebben az évben – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón. Mint mondta, az Erzsébet-utalványok forgalmazásából származó...

Januártól nőnek a nyugdíjak Háromszéken

2015.01.09 19:37
Januártól 44.748 háromszéki nyugdíjasnak nő a havi járandósága. A Kovászna megyei Nyugdíjpénztár szóvivője Köllő Piroska arról tájékoztatott, hogy ettől a hónaptól 5 százalékkal nőnek a nyugdíjak. Az emelés a nyugdíjpont értékének a növelésével...

A nyugdíjemelés százszorosát kapják emelésként az államtitkárok

2015.01.09 18:05
Az MSZP felháborítónak tartja, hogy miközben a nyugdíjak átlagosan 2000 forinttal emelkedtek januártól, addig az államtitkárok - mint mondta - átlagosan 220 ezer forintos emelést kapnak. Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának MSZP-s...

Miskolcra is jönnek az okoskamerák!

2015.01.09 06:04
Technikailag és létszámgyarapítással is szeretnék javítani a megyeszékhely közbiztonságát.  „Talán soha ennyi anyagi eszköz és elszánás sem volt a miskolci önkormányzat részéről, hogy javítsa a város közbiztonságát, illetve a városban élők...

A gazdagok egyre gazdagabbak, a többiek csúsznak lefelé

2015.01.09 05:33
Az elmúlt nyolc évben majdnem 80 ezer forinttal csökkent az éves nettó jövedelem értéke Magyarországon, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. Az anyagi bizonytalanságra utal az is, hogy a háztartások többsége nem tud...

Nyugdíj és jog: összetett a rendszer és sok a kivétel

2015.01.09 05:20
A nyugdíjra vonatkozó jogszabályok rendkívül összetett rendszert alkotnak és a főszabályok alól is számos kivételt tartalmaznak, mondja a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Dr. Bekk Judit szerint ezért nagyon fontos tanács, hogy amennyiben komolyabb...

A lakosság egészségi állapotának javulnia kell!

2015.01.08 19:50
Egyértelmű a kormány elkötelezettsége a magyar lakosság egészségi állapotának javítása mellett az egészségügyi államtitkár szerint. Az egészségügyi államtitkár a Százak Tanácsa Egészségügyünk aktuális helyzete című tanácskozásán beszélt csütörtökön...

Az újévben sem pihennek a nyugdíjasok vámszedői

2015.01.08 19:16
Akár többszázezer forintot is kereshet percek alatt egy ügyes csaló. Ezúttal egy idős nénit fosztott ki egy ál-leolvasó, pedig könnyen lehetne védekezni a hasonló esetek ellen. Bár a vízóra leolvasást délutánra hirdették meg, már délelőtt megjelent...

Tiltakoznak a korkedvezményes nyugdíj megszűntetése ellen a Vasasok

2015.01.08 18:46
Az érdekegyeztetés fontosságára hívta fel Orbán Viktor figyelmét a Vasas Szakszervezeti Szövetség országos elnöksége abban az állásfoglalásban, amelyet a korkedvezményes nyugdíjra vonatkozó új szabályok megalkotásának évek óta tartó elodázása miatt...

Januári változások a szemétszállításban

2015.01.08 06:22
A hulladékot elszállító közszolgáltatónak legalább két különböző méretű kukát kell felajánlania az ingatlant használók részére, akik ebből a képződő hulladék mennyisége szerint választhatnak - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet,...

Jöhet a népszavazás a zárva tartás ellen

2015.01.08 06:15
Lassan összeáll az a szakmai és szakszervezeti összefogás, amellyel már érdemes lesz nekivágni a boltok vasárnapi zárva tartását elrendelő jogszabály elleni népszavazásnak – közölte a Napi Gazdasággal a Vállalkozók és Munkáltatók Országos...

Tucatnyi boltot zárhat be a Tesco Magyarországon

2015.01.08 06:10
A magyarországi Tesco áruházlánc a veszteséges üzletek bezárását tervezi idén, ami 10-12 vidéki egységet érinthet - írta a Magyar Nemzet a cég belső köreiből származó információkra hivatkozva. A társaság a kormány év végi döntéseivel, például az...

Túl „előrelátó” orvosok

2015.01.08 05:36
„Nem elég a pénz: szabályozásra is szükség van.” A főigazgató három éve van „várólistán” a véleményével. A legtöbb esetben azért halasztják el újra és újra a műtétet, mert a beteg még reagál a konzervatív kezelésre, azaz nincs szüksége az operációra...

Megtalálták az eltűnt asszony holttestét

2015.01.08 05:21
Előkerült annak a 72 éves asszonynak a holtteste, aki december 28-án tűnt el a Salgótarjánhoz tartozó Zagyvaróna közelében. Az asszony holttestét szerda délután találták meg a lakóhelye közelében. A nő halálát nem idegenkezűség okozta, az esetet...
<< 1814 | 1815 | 1816 | 1817 | 1818 >>