Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

Belépési szándéknyilatkozat

A B-A-Z. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi

Szövetség

KÖZLEMÉNYE

Miskolc, 2021. február 13.

Logóra kattintva olvasható a Szövetségi Közlemény!

Jövőtervezésre biztatott Érdekvédelmi 
Szövetségünk elnöke
az Európa Rádióban! 
 
2021. január 12.
 
 
 
 
A NYÉSZ. 2021. évi MUNKA- és 
RENDEZVÉNY PROGRAMJA
 
2021. január 03. 

A koronavírusos pandémiára való tekintettel – az Országos Operatív Törzs döntéseit messzemenően betartva – várhatóan 2021. május közepéig rendezvényeink megtartását szüneteltetjük. A további rendezvényeink megtartása is a járványhelyzet engedte lehetőségek figyelembevételével történik!!! 

Arra biztatjuk korosztályos társainkat, hogy minél többen éljenek a vírus elleni oltás ingyenes lehetőségével, és oltassák be magukat. Tulajdonképpen a saját magunkért, családunkért, és az egymásért érzett felelősségünk is ezt diktálja! 

 
 
A gyilkos-kór hatásai a nyugdíjasokra...
Rádió interjú készült szövetségünk elnökével
 
2020. december 07.
 
Hogyan telnek a koronavírus-fertőzés - közel sem gondmentes hétköznapjai - a Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetség életében, a szervezethez tartozó nyugdíjas klubok tagjainak körében? A Csillagpont Rádió riportere: Monos Márta.
 
(korábbi felvétel)

 
A nyugdíjasok nem élősködői a társadalomnak,
hanem nagyon is aktív tényezői a folyamatnak
 
/„Tiszta vizet a fejekbe”/

 

HONLAPLÁTOGATÓINKHOZ!
 
KÉRÉS
 
Kérjük, támogassa Érdekvédelmi Szövetségünk
 
nyugdíjasokat segítő további tevékenységét!
 
Támogatását ez úton is tisztelettel megköszönjük!
 
További részletekért kattintson a képre!

 

 

Percek alatt a Világ körül...

Nagyvárosok időjárása, élő képek közben


forrás:YouTube

 

Kérés honlaplátogatóinkhoz! 
 
Támogatásukat kérjük!
 
A továbbiakért kattintson a képre!

Hírek, aktualitások

Ne szokjanak hozzá a meleg időhöz, mindjárt vége

2021.04.11 16:08
Ismét jelentősen, egy nap alatt mintegy 10 fokos lehűlés várható a jövő héten. A hét nagy részén borús, esős idő lesz jellemző, de nem csak eső, néhol havazás is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai...

A kínaiak elismerték, hogy vakcináik „hatékonysági foka nem túl magas”!

2021.04.11 15:51
Érdekesnek nem mondható, hogy ezt a hírt nem harsogja az Orbán-média, mi több még mindig attól hangos, hogy a baloldal oltásellenes, mert óvatosságra int az orosz és a kínai, még hitelt érdemlően be nem...

Itt a kormány válasza Fekete-Győr felhívására

2021.04.11 15:38
„Akik hónapokon keresztül az oltás ellen kampányoltak és kamu videókkal járatták le a magyar mentősöket és kórházi dolgozókat, azok először kérjenek bocsánatot a magyar...

Dr. Dávid Ferenc: Az örökkévalóságnak dolgozó templomszolga (Vélemény)

2021.04.11 15:17
A Magyar Közlönyben közzétett 1148/2021. (III.31.) kormányhatározat szerint, döntés született a magyar templom-felújítási program megvalósításához szükséges támogatás biztosításáról. A keretösszeg 25,7...

Fekete-Győr arra kéri Orbánt, hogy közös videóban biztassák oltásra a magyarokat (+videó)

2021.04.11 13:23
“Mert ez most a legnagyobb, közös nemzeti ügyünk” – mondta a Momentum miniszterelnök-jelöltje.   “Ez nem pártpolitika! Szükségünk van összefogásra az oltások érdekében!” – mondta Fekete-Győr András...

A költészetnapján is online... (+videó)

2021.04.11 10:00
Ebben az évben sem tartják meg a költészetnapi megemlékezést az Óda keletkezésének helyszínén, Lillafüreden. Programok azonban most is lesznek, igaz, online. Amikor még együtt lehettünk az ,,ikonikus...

6296 az új fertőzött, elhunyt 206 beteg, miközben már 2 millió 836 ezer a beoltottak száma

2021.04.11 09:08
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2 835 894 fő, közülük 1 197 685 fő már a második oltását is megkapta. 6296 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 720 164 főre nőtt a...

Szex, drog, pénz, koronavírus - ezek lesznek 2022 kampánytémái

2021.04.11 07:50
A szex, drog és pénz mellett egészen biztosan 2022 fő kampánytémája a koronavírus-járvány kezelése lesz. Már most is az, és az elmúlt hetek azt mutatják, mintha elindult volna, nem is akármilyen sebességen a...

Párttagságra cserélt egyenruhák – trükkösen szerelnek le a rendőrök a veszélyhelyzet alatt

2021.04.11 06:35
Párttagságra cserélik azok a rendőrök az egyenruhát, akik a veszélyhelyzet ideje alatt próbálnak felmondani. Az egyik keleti megyében több tucatnyi rendőr párttaggá nyilvánítása van folyamatban. A hatályos...

Melegebb vasárnapunk lesz, de nem a napsütésé lesz a főszerep

2021.04.11 06:12
Az jó hír, hogy 15 és 21 fok között alakul a hőmérséklet.   A Tiszántúlon még kisüt néhány órára a nap, nyugat felől azonban egy vastagabb felhősáv érkezik, amely kelet felé vonul. Délután a...

Az Ötöslottó nyerőszámai a 14. játékhéten

2021.04.10 19:38
Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a 15. héten 400 millió forintkeresi majd gazdáját az ötös lottón.   Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a...

A legkormány... (Vélemény)

2021.04.10 17:49
A legtöbb oltás, a legtöbb halott, a legkevesebb segítség a tönkrementeknek, a legtöbb megvásárolt lélegeztetőgép (csak szakember nincs mellé), a legrövidebb munkanélküli ellátás.   Most...

Jó hír jött a nyugdíjasoknak a KSH-tól - meg egy rossz

2021.04.10 16:43
Márciusban végre olcsóbb volt az életük, mint a többi háztartásé, viszont drágább, mint idén bármikor   A tegnap megjelent inflációs statisztika egyik érdekessége, hogy a nyugdíjasok fogyasztói...
<< 2 | 3 | 4 | 5 | 6 >>