Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

Belépési szándéknyilatkozat

Karanténból az üdülőbe, maszkok biztonságában...
Hajdúnánás
2020. július 27. – augusztus 14.

Beszámolónk részletei a képre kattintva tudhatók meg!

A nyár kellős közepén 

– végre, most lehetett – 

tagszervezet-vezetői értekezletet tartottunk

 
2020. július 17.

A részletek a képre kattintva ismerhetőek meg!

 

A járvány enyhülése után... – Kirándulás Rókafarmra
 
2020. június 22.
 
Nyugdíjasok kiscsoportjának szabadidős programja Rókafarmon
 
 
 

A kialakult rendkívüli helyzet júniusi,

szövetségünket érintő közleményei!
 
2020. június 04.
 

Idősek a járványhelyzetben

2020. május 18.

A COVID 19 járvány kapcsán hozott korlátozó rendelkezések hatásait vizsgálja a hatvan év fölötti népesség körében a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Gerontológiai Tanszékének kutatócsoportja. A cél a problémák definiálása, beavatkozási javaslatok megfogalmazása.

A kutatás eredményességéhez, a B-A-Z. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetség elnöke, több mint egy órás interjú keretében, tapasztalatai átadásával járult hozzá.

Részletek a képre kattintva!

A WORLD LIVE speciális verziója

(...ha rá kattint!) városról, városra...
(...időjárási helyzetképpel és zenei aláfestéssel.)

 


earthTV

QR-kód

QR-kód

2019.03.24 14:35
Okostelefonjával – szkennelés után – egy gombnyomással elérheti a honlapot...    

Hírek, aktualitások

24 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és nincs újabb elhunyt

2020.08.15 09:11
24 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4877 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 607 fő, 3606-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma...

Nagyboldogasszony ünnepe van ma

2020.08.15 07:53
Ma ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária halálát és mennybevételét. 2019-ben Dobos András Miskolc-avasi parókus elmondta, ezen a napon azt ünneplik, hogy ez a csoda megtörtént az...

Elbeszélgetett Erdő Péter bíboros az Index-tüntetésen részt vevő pappal

2020.08.15 06:37
„Kedves mindenki! Úgy hozta az élet, hogy le kell állnunk a Papifranko oldalak (Insta, YouTube) szerkesztésével. Köszönjük, hogy velünk voltatok, reméljük egyszer még találkozunk! Az eddigi tartalmakat nem töröljük” – ez a poszt jelent meg a...

Romániában újra meghosszabbították a veszélyhelyzetet

2020.08.15 06:15
Romániában augusztus 16-tól kezdődően újabb 30 napra meghosszabbították a koronavírus-járvány miatt május közepén elrendelt, azóta kétszer meghosszabbított veszélyhelyzetet - írja az MTI. Fotó: Getty Images   Az erről szóló határozatot...

Felhőszakadás, zápor, zivatar - ma sem kímél minket az időjárás (frissítve: szombaton 8:50-kor)

2020.08.15 06:02
Erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, csak rövid napos időszakok lehetnek - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.   Többfelé alakul ki eső, zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás. Többnyire mérsékelt marad...

Hazavágta a plázákat a koronavírus

2020.08.14 17:31
A bevásárlóközpontokban működő üzletekben még júliusban is elmaradt a bevétel az egy évvel korábbihoz képest. Arra is volt példa, hogy a forgalom ötöde hiányzott a kasszából – írta a Világgazdaság.   A plázákban üzemelő, nem élelmiszer...

A hónap, sőt az év viccét adta ki a Pénzügyminisztérium új közleményében

2020.08.14 16:55
A koronavírus-járvány eddig példátlan mértékben csökkentette az Európai Unió tagállamainak gazdasági teljesítményét. Varga Mihály, pénzügyminiszter látta ezt a közleményt a nyilvánosságre kerülése előtt???   Mint azt a nap folyamán...

Hamarosan feloldják az útzárat a miskolci tehermentesítőn

2020.08.14 16:32
Még néhány nap és ismét autózhatunk a Kiss Ernő utcán. Mintegy három hete kezdődtek a garanciális javítások a Kiss Ernő utcán, mely munkálatok érintik a megsüllyedt szennyvíz- és csapadék akna fedlapokat, valamint a buszmegállók burkolatainak...

A román gazdaság is jobban teljesített a magyarnál

2020.08.14 15:49
A román gazdaság is jobban teljesített a magyarnál a második negyedévben: csak 10,5 százalékkal csökkentek a keleti szomszédaink, míg Magyarország 13,6 százalékos visszaesést produkált.   A második negyedévben a román bruttó hazai...

Friss részletek derültek ki az új bortörvényről: már ősztől nagy változások jöhetnek

2020.08.14 14:14
Várhatóan őszre elkészülhet az új bortörvény, amelytől az ágazat fehéredését és a fogyasztók pontosabb tájékoztatását várják. A törvény, amelyet ősszel már el is fogadhatnak, ugyanakkor idő- és költségmegtakarítást hozhat a magyar...

Honvédelmi anomáliák: botrányos látlelet a kormányzatról

2020.08.14 13:47
Komoly beszerzési, szakmai és szervezeti problémák vannak a honvédségnél, amely szakszerűtlen beavatkozása révén a bajbajutott vértesszőlősi ejtőernyős fiatalember haláláért is felelős. Az MSZP kezdeményezi a honvédelmi bizottság haladéktalan...

Uniós összehasonlításban még tragikusabb a friss magyar GDP-adat

2020.08.14 13:06
Ahogyan korábban megírtuk, Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 13,6 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 13,5 százalékkal csökkent a második negyedévben az előző év...

Az Indexnél dolgozó fejlesztők többsége is felmondott

2020.08.14 11:07
Nyolcból hat fejlesztő távozik az Index technikai és kereskedelmi hátterét biztosító Indamediától — tudta meg a hvg.hu.   A felmondások tovább nehezítik a portál üzemelését, amely egyelőre az újságírók pótlását sem tudta megoldani. Az...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>