Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi
Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének
információs honlapjára látogatott

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségeinek, kulturális szokásainak, történelmi hagyományainak megismertetésére.

Belépési szándéknyilatkozat letöltése:

                                                      

 

A B-A-Z. Megyéből továbbjutottak is ott voltak
a Nyugdíjasok VIII. Országos Könnyűzenei dalos találkozóján

2018. június 12-13.
Salgótarján

Részletes beszámoló, a képre kattintva!

Egészségünkre is vált, ismereteinket is bővítette
Túráztunk a Bükkben
2018. június 2.

Részletes beszámoló, a képre kattintva!

A versek ,,szerelmesei" adtak egymásnak randevút
a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban

Péderi István igazi lírai délutánt szerzett a közönségnek

2018. május 31.

Beszámolónk a jóhangulatú délutánról, a képre kattintva!

Nagy érdeklődés kísérte a Szikszón megtartott

dalkörök megyei seregszemléjét
 
2018. május 25.
 
 
 

Tagszervezet-vezetői értekezlet
2018. május 18.

Részletes beszámoló, a képre kattintva!

XII. Országos Nyugdíjas Sportnapok

Bellér László Emlékverseny

2018. május 10-11-12.  Ózd

Az eredményeket is felsoroló beszámoló, a képre kattintva!

 Ugrás az oldal tetejére!

 

Hírek, aktualitások

Itt a döntés az üzemanyagok jövedéki adójáról

2018.06.22 18:18
Közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a második negyedévi Brent-átlagárat, amely július 1-től határozza meg az üzemanyagok jövedéki adóját.   A NAV számítása szerint 74,74 dollár...

Fidesz: Soros mondta tollba a Velencei Bizottság állásfoglalását

2018.06.22 17:19
A "Stop Soros" törvénycsomag bizonyos rendelkezéseinek visszavonására szólított fel pénteken elfogadott állásfoglalásában a Velencei Bizottság, mondván, hogy azok súlyosan akadályozzák a törvényesen...

Sárlavina, iszaptenger: hatalmas károkat okozott a hajnali vihar

2018.06.22 16:55
Az elmúlt napok viharai Heves megyében komoly károkat okoztak, akadt olyan község is, ahol az esőzés következtében lezúduló iszap utcákat, kerteket borított el. Egerszóláton évek óta komoly...

Rettegnek a magyarok a sütőportól és a C-vitamintól

2018.06.22 16:43
Ha azt olvassuk a címkén, hogy E-500 nátrium-hidrogén-karbonát, vagy E-300, a legtöbben laborban előállított veszélyes kemikáliára gondolunk, pedig utóbbi maga a C-vitamin, az előbbi pedig a sütőpor....

Megcsappant a főállású orvosok száma a mentőszolgálatnál

2018.06.22 16:15
Négy év alatt kétszázról 159-re csökkent az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) státuszban dolgozó orvosok létszáma — derült ki azokból az adatokból, amit kérdéseink után a szervezet a honlapjára is...

Velencei Bizottság: hatályon kívül kellene helyezni a Stop Sorost

2018.06.22 16:00
A "Stop Soros" törvénycsomag bizonyos rendelkezéseinek visszavonására szólított fel pénteken elfogadott állásfoglalásában a Velencei Bizottság, mondván, hogy azok súlyosan akadályozzák a törvényesen...

Itt a nagy spagettiteszt: megvan, mit ehetnek a gluténérzékenyek

2018.06.22 15:07
Az év hatodik Szupermenta terméktesztjén a gluténmentes spagettiket ellenőrizte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.   A szakemberek laboratóriumban ellenőrizték többek között a...

Levendulát szüreteltek a forrói nyugdíjasok

2018.06.22 14:17
Levendulaszüreten vett rész június elején a Forrói Idősek Klubja, mesélte Jakabné Sztrik Éva, a Klub vezetője.   – A tőlünk mintegy 10 kilométerre fekvő Hernádszentandrásra kirándultunk,...

Tízezrek kopogtatnak az idősotthonok ajtaján - és hiába

2018.06.22 11:01
Duplán rossz helyzetben van több tízezer nyugdíjas: egyrészt hiába vár arra, hogy beköltözhessen egy szociális intézménybe, másrészt ha sikerrel be is kerül, korántsem biztos, hogy ki tudja fizetni...

Dübörgő migránskampányban fogadott be 279 menekültet az Orbán-kormány

2018.06.22 10:23
Miközben a választások előtt a csapból is a milliárdos állami propaganda folyt a hazánkat fenyegető menekültáradatról, 279 menekültet mégis befogadott a magyar állam.   Az immár évek óta...

Orbán Viktor: "Mi azt mondjuk, hogy nem engedünk be senkit"

2018.06.22 09:56
A migráció nemzetbiztonsági ügy, abba civilek nem szólhatnak bele – közölte a kormányfő.   "Szép, kifinomult jogi munkának" nevezte a miniszterelnök az Alaptörvény szerdán elfogadott...

Történelmi mélységben a forint - már csak ez segíthet

2018.06.22 09:11
Történelmi mélypontja közelében a forint árfolyama az euróval szemben. A pozitív fordulathoz az kellene, hogy a dollár erősödése és a feltörekvő piacok gyengülése megforduljon.   Történelmi...

Durvul a helyzet! Egyre súlyosabb a munkaerőhiány a magyar zöldségtermesztésben

2018.06.22 08:23
Egyre komolyabb problémát okoz a zöldség-gyümölcs ágazatban a munkaerőhiány, ami mostanra már a termések minőségére is negatívan hathat. Idén a szabadföldi konzerv uborka és paprika, valamint a...

Ilyen egyszerűen fosztanak ki az ATM-nél: videón a csalók legújabb módszere

2018.06.22 07:56
Nyár elején vagyunk, sokaknak még hátra van a jól megérdemelt nyári szabadság. Ebben az időszakban azonban jelentősen megugrik a bankkártyás visszaélések száma, hiszen nyaralás alatt az emberek...

Ezekre a megyékre figyelmeztetést adtak ki zivatar miatt

2018.06.22 06:46
A Kiderül előrejelzése szerint pénteken kezdetben borult időre számíthatunk sokfelé esővel, záporral, elsősorban keleten zivatar is kialakulhat, majd a kora délutáni óráktól északnyugat felől...

Micsoda véletlen! Hát nem fideszes aktivista a miskolci időközi kamujelöltje?

2018.06.22 06:15
Eddig csak gyanítani lehetett, de mostantól biztos, hogy a Fidesz indított rá azonos vagy hasonló nevű kamujelölteket a miskolci időközi választás győzelemre esélyes ellenzéki indulójára, hogy...

77 évesen vehette át bizonyítványát egy budapesti nyugdíjas

2018.06.22 06:02
Jeles bizonyítványt vehetett át csütörtökön egy debreceni üzleti iskola legidősebb, 77 éves diákja: a budapesti Mák Istvánné gyógyszertári szakasszisztens képesítést szerzett.   Mák...

A Kassán elfogott terrorista miatt összehívták a nemzetbiztonsági bizottságot

2018.06.22 05:57
A nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi az MSZP-s Molnár Zsolt. A politikus azt kéri, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok számoljanak be a Kassán elfogott terrorista...

Ez ám a siker: a vágyott 800 ezer helyett 7 ezer nyugdíjas dolgozik

2018.06.21 19:11
Jövőre már nyugdíjas-szövetkezeti tagság sem kell ahhoz, hogy egy idős dolgozhasson akár a korábbi munkahelyén, akár máshol. Ezzel a szövetkezetek lényegében lehúzhatják a rolót.   Nem...

Ön is vett ilyen zsírégető tablettát? Erről mindenképp tudnia kell!

2018.06.21 18:09
Egy fővárosi raktárban több mint 60 000 doboz, jogszerűtlenül forgalomba hozott étrend-kiegészítőt vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A sikeres ellenőrzésre...

Újít a MÁV: még egyszerűbb lesz a vonatjegyek megvásárlása

2018.06.21 17:27
Megújul a MÁV online jegyvásárlási rendszere, június 20-tól elérhetővé válik a mentett bankkártyával történő fizetés, mellyel egy gombnyomással lehet majd a vonatjegyeket...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>