Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

Belépési szándéknyilatkozat

Idősek Világnapja 2020
 
A mai magyar idősebb nemzedéknek
nincs szégyellnivalója,
megbecsülésből is többet érdemel!
 
Tiszteletet az idős embereknek!

 

Október elseje késztette szövetségünk elnökét, 
hogy ez alkalomból megossza gondolatait
a honlapra látogatókkal
 
 

Tisztelt Nyugdíjas Társunk!

A romló pandémiás helyzet miatt KÖZLEMÉNYT adott ki szövetségünk elnöksége!

A részletek megismerhetőek a fenti képre kattintva!

,,Talpig arc-maszkban"
 
Megtartottuk ,,őszelői" tagszervezet-vezetői megbeszélésünket
Miskolc
2020. szeptember 04.
 
 

Karanténból az üdülőbe, maszkok biztonságában...
Hajdúnánás
2020. július 27. – augusztus 14.

Beszámolónk részletei a képre kattintva tudhatók meg!

A nyár kellős közepén 

– végre, most lehetett – 

tagszervezet-vezetői értekezletet tartottunk

 
2020. július 17.

A részletek a képre kattintva ismerhetőek meg!

A járvány enyhülése után... – Kirándulás Rókafarmra
 
2020. június 22.
 
Nyugdíjasok kiscsoportjának szabadidős programja Rókafarmon
 
 

 

A WORLD LIVE speciális verziója

(...ha rá kattint!) városról, városra...
(...időjárási helyzetképpel és zenei aláfestéssel.)

 

earthTV

Hírek, aktualitások

Müller Cecília: A középkorúak között terjed most a leginkább a vírus (

2020.10.20 13:25
Az országos tiszti főorvos a napi koronavírus adatok ismertetése után arról beszélt, hogy jelenleg 46 iskolában,és 21 óvodában találták meg a vírust. Összesen 156 osztályban zajlik digitális oktatás.   Müller Cecília elmondta, hogy a...

Riasztást adott ki a Magyar Posta - minden ügyfél érintett

2020.10.20 10:59
Vírusos levelet terjesztenek a Magyar Posta nevében. Vigyázat: a számítógépen, mobileszközön tárolt felhasználói adatok kerülnek veszélybe, ha megnyitjuk a káros email mellékletét - figyelmeztet az állami cég. Fotó: Szabó Dániel /...

Orbán Viktor is beoltatta magát influenza ellen

2020.10.20 10:30
„Csak bátran. Aki tudja, oltassa be magát influenza ellen!” – ezzel a kommentárral osztották meg Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán azt a képet, amely szerint a kormányfőt is beoltották. Az influenza elleni védőoltás mától ingyenesen...

2 millió magyar billeg a szakadék szélén: a korona-válság lökheti őket a mélybe

2020.10.20 10:17
Magyarországon 2019-ben majd 2 millió embert fenyegetett az elszegényedés vagy a társadalmi kirekesztettség réme. Rájuk leselkedhet most a legnagyobb veszély, a koronavírus-járvány második hullámának közepén, ugyanis a COVID-válság gazdasági...

Szomorú rekord: elhunyt 38 krónikus beteg – 989 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.10.20 09:03
989 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel  48 757 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 38 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1211 főre emelkedett,...

Kirúgták a gyöngyösi kórház vírusszkeptikus orvosát

2020.10.20 08:03
Pócs Alfréd az orvoskamara megyei elnöke, akitől a szervezet már korábban elhatárolódott. Elbocsátották a gyöngyösi Bugát Pál Kórházból dr. Pócs Alfrédot, az orvoskamara Heves megyei elnökét, akitől koronavírus-tagadó állításai miatt szeptemberben...

Ma már mehet influenza elleni vakcináért - összeszedtük a tudnivalókat az oltás előtt

2020.10.20 07:02
Bár influenza elleni védőoltás már régóta létezik, a koronavírus-járvány miatt talán még soha nem volt olyan nagy a jelentősége, mint idén. De egyáltalán hogyan és mikortól lehet beszerezni? Milyen típusai vannak? Ki adathatja be és kinek kell...

Szégyen, gyalázat, fideszes pártkatona - pártvélemények Varga Zs. András Kúria-elnökké választásáról

2020.10.20 06:11
Az országgyűlés kilenc évre választotta meg a legfőbb bírói fórum, a Kúria élére Varga Zs. Andrást.  A szavazásban több ellenzéki párt nem vett részt, a magyar bírók önigazgatási fóruma, az Országos Bírói Tanács pedig előzetes...

22 milliárd forinttal többet kaphat jövőre az MTVA

2020.10.20 06:02
117,71 milliárd forintos költségvetéssel számolhat 2021-ben a közmédiát működtető Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Költségvetési Bizottság hétfőn benyújtott javaslata szerint. Az MTVA épületegyüttese a Kunigunda...

„Rettenetesen ijesztő üvöltést hallottam” – Megszólalt Pista bácsi, akinek lyukóvölgyi kertjében lakmározott a Miskolcon bolyongó medve

2020.10.20 05:56
A szakemberek szerint eltévedt a vadállat, csak szeretne visszatérni az erdőbe. A barna medve több helyen is felbukkant a környéken   Fotó: Shuttesrtock   Élete legfélelmetesebb pillanatait élte át tegnap reggel Bukor István....

Megváltozik a kártyás fizetés az OTP-nél - minden ügyfelet érint

2020.10.19 18:03
November 2-től változások lesznek az OTP-nél az internetes bankkártyás vásárlás esetén. A bankkártya-tulajdonosoknak ugyanis több lépésben kell majd igazolniuk magukat, hogy valóban ők a használni kívánt kártya birtokosai. A változtatás a...

Jakab Péter egy zsák krumplival szemléltette a parlamentben, mit gondol Orbánról

2020.10.19 17:44
Azonnali kérdések: hétfő délután az ellenzéki politikusok kérdezték a miniszterelnököt, Orbán Viktort. Jakab Péter a borsodi időközi választás után szembesítette Orbánt a véleményével, ismét "krumplikirályozott".   Jakab Péter és a...

A Magyar Orvosi Kamara közölte, milyen változtatásokat kér a törvényben

2020.10.19 17:38
A Pintér Sándor belügyminiszterhez címzett levelében megírták a kormánynak, hogy milyen feltételekkel tudják elképzelni az orvosok átvezénylését és a másodállások vállalását. Ezeket a módosításokat szeretné elérni a MOK   A Magyar Orvosi...

Megválasztották Varga Zs. Andrást a Kúria elnökévé

2020.10.19 17:15
135 igen és 26 nem szavazattal a Kúria elnökévé választotta az Országgyűlés Varga Zsolt Andrást. A voksolás titkos volt. Varga Zs. András esküt tesz Fotó: parlament.hu   Varga az ELTE-n végzett jogászként 1995-ben, később ugyanitt szerzett...

Marad a magasabb adó az üzemanyagokon

2020.10.19 16:04
Az adózás szempontjából túl olcsó volt az olaj, így 2020 negyedik negyedévében is marad a magasabb adótétel az üzemanyagok esetében. Az adó miatt nem csökkennek az árak   Miközben az autósok idén rég nem látott számokkal találkozhattak a...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>