Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

Belépési szándéknyilatkozat

 A bezártság után tervezze meg gondtalan pihenését!....Segítünk!....Katintson a képre! 

 
Kedves Nyugdíjas Társak!
 
2021. május 28-án, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége tisztújító küldöttgyűlésén, a szervezet elnökévé választottak. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy mentorom, Teszárovics Miklós után, e nagy múltú szervezet vezetője lehetek.
Nemcsak az új vezetésről, hanem az éves Munka- és Rendezvényterv is elfogadásra került, amelyet ezúton is ajánlok minden Tagtárs kedves figyelmébe!
A jó szokások kiválóságot eredményeznek, amely kiválóság megjelenik azokban a jövőbeni programokban, amelyeket közösen kívánunk megvalósítani.
A hosszú és könyörtelen járvány után, sokkal könnyebb a lelket is gyógyítani, szervezetünk logójában is megjelenően:
„kéz a kézben”!
 
Rendezvényeinkre szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.
Miskolc, 2021. június 15.
 
Üdvözlettel: Lukács-Pete Mária
B-A-Z. NYÉSZ elnök

Alapvető személyi változásokról is döntött az év első 

- pandémia utánitagszervezet-vezetői értekezlete!

2021. május 28.


Képre kattintva összeállítás tekintgető meg az értekezletről!

A B.A.Z. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségégének
 
Közleménye
 
Miskolc, 2021. május 11.
 
 
Nagyon sok sürgető telefon, megkeresés érkezik Szövetségünk működésének folytatására, klubjainkat és a nyugdíjasokat is mozgósító tevékenységünk, rendezvényeink, társas összejöveteleink megtartására. Érdekeink viszont azt diktálják, hogy az Országos Operatív Törzs utasításainak megfelelően járjunk el:
 
Úgy tűnik, hogy a vírusjárvány enyhülése egyre inkább lehetőséget biztosít, az időseb korosztály érdekében végzett tevékenységünk folytatására. Bizonyos összejöveteleinket megtarthatjuk, viszont ezeken az összejöveteleken a részvétel feltétele, hogy minden résztvevőnek rendelkeznie kell VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL. Remélve azt, hogy mindenki beoltatta magát, e követelmény betartása – mely mindenki számára kötelező – saját- és a közösségeinkért, társainkért érzett felelősségünk, érdekünk.
 
 
Tudjuk, hogy személyes találkozásokra nem sok lehetőség volt, de reméljük, hogy nyugdíjas közösségeinket sikerült egyben tartani. Bizonyára voltak veszteségeink is közösségeinkben, közösségeink hozzátartozóiknak sorában – hisz néhányról a telefonon történt beszélgetéseink során értesülhettünk – Nekik elnökségünk nevében, együtt érző, őszinte részvétünket fejezzük ki. Biztosak vagyunk benne, hogy bánatukban, közösségeinkben vigasztalást-, baráti segítséget kaphatnak / kapnak.
 
Meggyőződésünk, (és nagyon fontos!), hogy közös akarattal közösségeinket – mely a problémák feloldását is szolgáló baráti segítséget nyújt tagjai számára – újra tudjuk indítani! Érdekvédelmi Szövetségünk elnöksége ezen munkálkodik!
 
Május 28-án, az elmúlt évet értékelő, és a Szövetség további működését is meghatározó vezetőségválasztást (meghívó mellékelve) tartunk! Nagyon fontos, hogy minden szervezetünk (vezetője, vagy helyettesítője által) képviseltesse magát! 
 
(A beszámolót most közzétesszük, a meghívót és a vezetőségben történő változások dokumentumait, levélben minden szervezetünknek megküldjük!) 
 
Az irodánk június hónapban újra várja (a megszokott napokon, és időben) bármilyen problémával hozzánk forduló nyugdíjasainkat! (A megrendelt, és át nem vett Generációnk újságot is át lehet venni!)
 
NYÉSZ – beszámolóban is jelzett – további programjairól küldöttértekezletünkön döntünk!
 
Kedves Nyugdíjas Társak!
 
Segítségetekkel eddig is sok eredményt felsorakoztató sikerekről adhatunk számot! Különösen az egyedül-, társ nélkül maradt nyugdíjas társaknak nyújtottunk menedéket, de programjaink, jó hangulatú összejöveteleink mindenki hasznos időtöltését-, felüdülését-, regenerálódását is szolgálta. 
 
Kérünk Benneteket legyetek továbbra is, segítői, az idősebb nemzedék érdekét szolgáló közös ügyünk tovább folytatásában!
 
MELLÉKLETEK:
 
 
Barát üdvözlettel: 
Teszárovics Miklós 
NYÉSZ. elnö

 

Percek alatt a Világ körül...

Nagyvárosok időjárása, élő képek közben


 

forrás:YouTube

Kérés honlaplátogatóinkhoz! 
 
Támogatásukat kérjük!
 
A továbbiakért kattintson a képre!

Hírek, aktualitások

Ezért fog nyerni a Fidesz 2022-ben

2021.06.15 16:47
A falusiak nem értik, hogyan lehetnek olyan hülyék a városiak, hogy az ellenzékre szavaznak ahelyett, hogy a kormánypártot támogatnák, amely annyi jót tett, tesz és fog tenni az emberekkel.   Nyolc kicsi baranyai falu több tucat lakóját kérdezte a Népszava sajtómunkása a...

Orbán semmibe veszi az időseket - iszonyatosan kevés pénzből élnek a nyugdíjasok

2021.06.15 15:05
Rengeteg nyugdíjas még 50 ezer forintnál is kevesebből sínylődik hónapról hónapra. Mészáros hoteljeire tehát van pénz, de a nyugdíjasok valódi megbecsülésére sajnálja Orbán. illusztráció   Elképesztően kevés pénzből élnek a magyar nyugdíjasok - írta meg az...

Elfogadták a költségvetést, a nettó jövedelmek várhatóan 7,7 százalékkal emelkedhetnek

2021.06.15 14:36
A hiányt 3 152,6 milliárd forintban állapították meg. Varga Mihály pénzügyminiszter expozét tart a Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 19-én   Fotó: Szigetváry Zsolt /...

Átment a pedofiltörvény, a Jobbik is megszavazta

2021.06.15 13:41
157 igen, 1 nem és 0 tartózkodás mellett mellett megszavazta kedden a parlament a pedofiltörvényt. Az ellenzék által benyújtott módosító javaslatokat kivétel nélkül nem tartotta fent az Országgyűlés. A Jobbik megszavazta a javaslatot, összesen 41-en nem szavaztak, az ellenzék...

Tordai Teri vallomása: rá kellett ébrednem, hogy a színház semmivel sem pótolható

2021.06.15 11:05
Tordai Terinek esze ágában sincs nyugdíjba vonulni. Fotó: Fuszek Gábor   Tordai Teri június 25-én veheti át a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját kiemelkedő pályájának elismeréseként. De esze ágában sincs még nyugdíjba vonulni!   Tordai Teri közel 60...

Szabó Tímea akciózott az Országgyűlésben (+videó)

2021.06.15 10:25
A Párbeszéd képviselője azzal vádolta a kormányoldalt kedden – napirend előtt – az Országgyűlésben, hogy összemossa a pedofil bűncselekményeket a mássággal, a homoszexualitással.   Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője azt mondta: szerinte az elmúlt 11 évben sok...

Fudan Egyetem, pedofiltörvény, költségvetés – szavazásdömping a parlamentben

2021.06.15 10:03
A jövő évi költségvetés mellett két olyan törvényről is szavaznak a tavaszi parlamenti ülésszak utolsó napján az Országgyűlésben, amely miatt az elmúlt napokban ezrek tüntettek Budapesten – legutóbb éppen a szavazás előtt egy nappal. korábbi felvétel   Feszített...

Mindössze 57 új koronavírus-fertőzöttet találtak, 10 beteg meghalt

2021.06.15 09:18
Mindössze 57 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 102 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Fotó: Kovács Attila   Elhunyt 10 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 935 főre...

Kínai oltást kaptak, de többszöri tesztelés után sem találtak ellenanyagot a szervezetükben (+videó)

2021.06.15 08:22
Egy nyugdíjas orvos és mérnök férje megfogadták Merkely Béla tanácsát, és harmadszorra a Semmelweis Egyetemre mentek antitest vizsgálatra.   Kínai oltást kaptak, de többszöri tesztelés után sem találtak ellenanyagot a szervezetükben. Erről beszélt az RTL Híradónak...

A szakdolgozók több mint fele arra készül, hogy elhagyja az egészségügyet

2021.06.15 07:51
A legtöbben az alacsony bér és az új egészségügyi jogviszony miatt tervezik a felmondásukat.   A szakdolgozók több mint fele távozni készül az egészségügyből – ez derül ki a Népszava szerint a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) friss...

Rusvai Miklós nem kertelt: elmondta, csak így érhető el a nyájimmunitás

2021.06.15 07:15
Több ezren lehetnek olyanok, akik nem adatták be maguknak a koronavírus elleni oltás második dózisát. Pedig korai még fellélegezni, pláne indokolatlan felelőtlenül viszonyulni a járványhelyzethez.   Rusvai Miklós víruskutató szerint ők már őszre védtelenné válhatnak a...

Brutális felmelegedés veszi kezdetét, érkezik a kánikula

2021.06.15 06:32
A hőmérséklet 26-29 fok körül alakul majd.   Sok napsütésben lesz részünk általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, de a Tiszántúlon több gomoly képződhet.   Egy-egy futó zápor csak az északkeleti, keleti határvidéken alakulhat ki. Az északias szél késő...

Komlóstetőtől Miskolctapolcáig – folytatódott a választókerületi bejárás

2021.06.14 17:49
Leomló támfal Bükkszentlászlón, óvodafelújítás és parkolóhely-hiány Komlóstetőn, illetve tervezés alatt álló fejlesztések Miskolctapolcán – folytatódott a választókerületek polgármesteri bejárása. A 15-ösben elért eredményeket és problémákat Gazdusné Pankucsi Katalin...
<< 1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>