Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

Belépési szándéknyilatkozat

 A bezártság után tervezze meg gondtalan pihenését!....Segítünk!....Katintson a képre! 

 
Kedves Nyugdíjas Társak!
 
2021. május 28-án, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége tisztújító küldöttgyűlésén, a szervezet elnökévé választottak. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy mentorom, Teszárovics Miklós után, e nagy múltú szervezet vezetője lehetek.
Nemcsak az új vezetésről, hanem az éves Munka- és Rendezvényterv is elfogadásra került, amelyet ezúton is ajánlok minden Tagtárs kedves figyelmébe!
A jó szokások kiválóságot eredményeznek, amely kiválóság megjelenik azokban a jövőbeni programokban, amelyeket közösen kívánunk megvalósítani.
A hosszú és könyörtelen járvány után, sokkal könnyebb a lelket is gyógyítani, szervezetünk logójában is megjelenően:
„kéz a kézben”!
 
Rendezvényeinkre szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.
Miskolc, 2021. június 15.
 
Üdvözlettel: Lukács-Pete Mária
B-A-Z. NYÉSZ elnök

Alapvető személyi változásokról is döntött az év első 

- pandémia utánitagszervezet-vezetői értekezlete!

2021. május 28.


Képre kattintva összeállítás tekintgető meg az értekezletről!

A B.A.Z. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségégének
 
Közleménye
 
Miskolc, 2021. május 11.
 
 
Nagyon sok sürgető telefon, megkeresés érkezik Szövetségünk működésének folytatására, klubjainkat és a nyugdíjasokat is mozgósító tevékenységünk, rendezvényeink, társas összejöveteleink megtartására. Érdekeink viszont azt diktálják, hogy az Országos Operatív Törzs utasításainak megfelelően járjunk el:
 
Úgy tűnik, hogy a vírusjárvány enyhülése egyre inkább lehetőséget biztosít, az időseb korosztály érdekében végzett tevékenységünk folytatására. Bizonyos összejöveteleinket megtarthatjuk, viszont ezeken az összejöveteleken a részvétel feltétele, hogy minden résztvevőnek rendelkeznie kell VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL. Remélve azt, hogy mindenki beoltatta magát, e követelmény betartása – mely mindenki számára kötelező – saját- és a közösségeinkért, társainkért érzett felelősségünk, érdekünk.
 
 
Tudjuk, hogy személyes találkozásokra nem sok lehetőség volt, de reméljük, hogy nyugdíjas közösségeinket sikerült egyben tartani. Bizonyára voltak veszteségeink is közösségeinkben, közösségeink hozzátartozóiknak sorában – hisz néhányról a telefonon történt beszélgetéseink során értesülhettünk – Nekik elnökségünk nevében, együtt érző, őszinte részvétünket fejezzük ki. Biztosak vagyunk benne, hogy bánatukban, közösségeinkben vigasztalást-, baráti segítséget kaphatnak / kapnak.
 
Meggyőződésünk, (és nagyon fontos!), hogy közös akarattal közösségeinket – mely a problémák feloldását is szolgáló baráti segítséget nyújt tagjai számára – újra tudjuk indítani! Érdekvédelmi Szövetségünk elnöksége ezen munkálkodik!
 
Május 28-án, az elmúlt évet értékelő, és a Szövetség további működését is meghatározó vezetőségválasztást (meghívó mellékelve) tartunk! Nagyon fontos, hogy minden szervezetünk (vezetője, vagy helyettesítője által) képviseltesse magát! 
 
(A beszámolót most közzétesszük, a meghívót és a vezetőségben történő változások dokumentumait, levélben minden szervezetünknek megküldjük!) 
 
Az irodánk június hónapban újra várja (a megszokott napokon, és időben) bármilyen problémával hozzánk forduló nyugdíjasainkat! (A megrendelt, és át nem vett Generációnk újságot is át lehet venni!)
 
NYÉSZ – beszámolóban is jelzett – további programjairól küldöttértekezletünkön döntünk!
 
Kedves Nyugdíjas Társak!
 
Segítségetekkel eddig is sok eredményt felsorakoztató sikerekről adhatunk számot! Különösen az egyedül-, társ nélkül maradt nyugdíjas társaknak nyújtottunk menedéket, de programjaink, jó hangulatú összejöveteleink mindenki hasznos időtöltését-, felüdülését-, regenerálódását is szolgálta. 
 
Kérünk Benneteket legyetek továbbra is, segítői, az idősebb nemzedék érdekét szolgáló közös ügyünk tovább folytatásában!
 
MELLÉKLETEK:
 
 
Barát üdvözlettel: 
Teszárovics Miklós 
NYÉSZ. elnö

 

Percek alatt a Világ körül...

Nagyvárosok időjárása, élő képek közben


 

forrás:YouTube

Kérés honlaplátogatóinkhoz! 
 
Támogatásukat kérjük!
 
A továbbiakért kattintson a képre!

Hírek, aktualitások

Mennyire termelik ki gyermekeink a nyugdíjat?

2021.06.14 09:28
A focihoz, az oktatáshoz, az egészségügyhöz és a nyugellátáshoz mindenki ért, mindenki jól értesült, s mindenki tud egy-két aktuális reformról, van véleménye. illusztráció   Ha például nyugdíj, köztudott, hogy az aktív dolgozók és nyugdíjasok aránya rohamosan és nagy...

Az elmúlt hét utolsó két napján 255 új fertőzöttet láttak el a szakemberek, elhunyt 21 beteg

2021.06.14 08:50
Ahogy előre bejelentették, a múlt hétvégén már nem közölt járványadatokat a kormányzati tájékoztató központ, így most ömlesztve érkeztek a számok.   Eszerint a hétvégén összesen 255 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 045 főre nőtt a...

Ez Törőcsik Mari hagyatékának egyik fő tétele: 40-50 millió forintot is érhet

2021.06.14 08:16
Az áprilisban elhunyt Törőcsik Mari velemi ingatlanjának értéke a becslések szerint 40-50 millió forint. Kérdéses azonban, hogy az önkormányzatnak lesz-e ennyi pénze megvenni az ingatlant azért, hogy emlékházként működtesse azt. Fotó: Máthé Zoltán /...

Negyedik hullám Magyarországon? Mégis miért és hogyan?

2021.06.14 06:46
Hivatalosan is bejelentették, hogy Magyarországon véget ért a koronavírus harmadik hulláma. Ehhez képest viszont az elmúlt napokban megszaporodtak azok a kormányzati és szakértői nyilatkozatok, amelyek egy újabb hullámra figyelmeztetnek. Mégis hogyan lehet ez? Fotó: Vajda...

Ezen a héten akár kánikula is lehet - itt vannak a részletek

2021.06.14 06:10
Fokozatosan melegszik az idő, az év 24. hetében jön az idei első tartós hőhullám. A hét második felében helyenként már 35 Celsius-fok feletti csúcsértékeket is mérhetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet...

Hétfőtől kedvezményesen vásárolhatnak a véradók: nekik is lesz plasztikkártyájuk

2021.06.13 17:25
Fél évig kedvezményesen vásárolhatnak az elfogadóhelyeken a véradók az Önkéntes véradó virtuális kártyával hétfőtől - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) a véradók világnapja alkalmából az MTI-vel. Felvételünkön egy ma már nyugdíjas, Békés...

A Hatoslottó nyerőszámai a 23. héten

2021.06.13 16:08
Kihúzták a Hatoslottó 2021/23. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálat, így a 24. játékhéten 393 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.   A Hatoslottó nyerőszámai a 23. játékhéten:   7; 8; 10; 25; 29; 44   Ezen a héten (23.) nem...

Ujhelyi István: így szavaztok ti! – Heti Fidesz-igenek, nemek, tartózkodások

2021.06.13 15:49
Bámulatos, ahogyan a kormányzati nyilvánosság képes elhallgatni, átformálni, elferdíteni mindent, ami számára kellemetlen. De ezt a gyakorlatot már jól ismerjük, nagy meglepetés nincs benne. Az elmúlt héten az Európai Parlament plenáris ülést tartott, amelyen számos...

Támadás érte a DK aktivistáit Budapesten

2021.06.13 15:02
Egyre durvul a kampány.   Megtámadták a XVI. kerületben a Demokratikus Koalíció aktivistáit – jelentette az atv.hu.   A portál szerint: A korábbi incidens után, mikor egy férfi fegyverrel fenyegetőzött Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje fórumán, most...

Kórházba került Medgyessy Péter

2021.06.13 14:21
Lábra állt, folyamatosan javul az állapota és az erőnléte Medgyessy Péternek, aki a múlt hónap végén meglehetősen komoly térdműtéten esett át. Korábbi felvétel     A Blikk  számolt be arról, hogy kórházban lábadozik a volt miniszterelnök, akin egy budai...

Tiltólistára kerültek az egyszer használatos műanyagok – mivel helyettesíthetők?

2021.06.13 11:50
A klímavédelmi akcióterv keretében Magyarországon is elindult a törvényalkotási folyamat az egyszer használatos műanyagok forgalomból való kivonásáról. Júliustól nem találkozhatunk műanyag szívószállal vagy evőeszközökkel, és búcsút kell mondanunk a nejlonzacskóknak. A Hetek...

Videóban köszönte meg a kormány a védőnők munkáját: "ez a munka csak elhivatottsággal végezhető"

2021.06.13 10:24
Videóban köszönte meg Nyitrai Zsolt és Kásler Miklós a védőnők munkáját vasárnap, a védőnők napján. illusztráció   Nyitrai Zsolt, a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a kormány Facebook-oldalára feltöltött videóban közölte: mintegy ötezer...

MVK: keddtől újra az első ajtónál kell felszállni

2021.06.13 10:08
Keddtől újra életbe lép az első ajtós felszállási rend és megszűnik a hőmérsékletmérés az ügyfélszolgálaton – tájékoztatta lapunkat a közlekedési vállalat. Azt írták, hogy a javuló járványhelyzet miatt június 15-étől az MVK járatain ismét érvénybe lép az első ajtós...
<< 2 | 3 | 4 | 5 | 6 >>