Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

Belépési szándéknyilatkozat

Több millió nyugdíjas sorsa a tét!

Képre kattintva megnézheti az akkori híradó-beszámulót

 
A magyar emberek kezébe adná a döntést a Nyugdíjas Parlament, már be is nyújtották a Választási Bizottsághoz azt a négy kérdést, melyekről népszavazást kezdeményeztek. 
 
Kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére is:

Ön miképpen voksolna egy jövőbeni lehetséges népszavazáson?
 

Szavazatát köszönjük!
 

Szövetségük tevékenységének kivonata


Képes összegzés 2019-ről...


 
A videó-összeállítás megtekintését követően:
 
További részletek ITT!
 

Évösszegző – Segítők köszöntése...
2019. december 13. 
 
 
 
Ady üzenetét tolmácsolták
Versmondó verseny Miskolcon
II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár
 
2019.november 23.
 
 

QR-kód

QR-kód

2019.03.24 14:35
Okostelefonjával – szkennelés után – egy gombnyomással elérheti a honlapot...    

Hírek, aktualitások

Már az egész világon körözik a vizes vb volt gazdasági igazgatóját

2020.01.29 13:21
Ha – ahogy sejtik – Dubajban bukkannak Balogh Sándorra, akkor az igazságügyi miniszternek kell kérnie a kiadatását.   Magyarországon érvényes elfogatóparancsok mellett december közepén előbb két európai, majd pár napra rá két nemzetközi elfogatóparancsot is közzétettek a budapesti vizes...

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés vezetői évindító sajtóbeszélgetést tartottak

2020.01.29 12:05
Évindító sajtóbeszélgetést rendeztek a partnerség jegyében a Megyeházán, az erről szóló tudósítás olvasható a megyei önkormányzat honlapján.     Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke és Szabó Gergely alelnök sajtóbeszélgetésre hívta a megyében működő sajtó vezetőit,...

Teljes látogatási tilalmat rendeltek el az egri kórházban

2020.01.29 11:44
Teljes látogatási tilalmat rendeltek el csütörtöktől az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók számának megnövekedése miatt az egri Markhot Ferenc kórházban - tájékoztatta az intézmény szerdán az MTI-t.     A kórház közleménye szerint Heves megyében is tovább nőtt az...

Lesz-e zöldügyi minisztérium most, hogy a Fidesz is rájött, kéne foglalkozni a klímavédelemmel?

2020.01.29 11:30
Egy mondatban vezette le a Miniszterelnökség, miért nem akar a kormány zöld ügyekkel foglalkozó minisztériumot. Fotó: azonali.hu-montazs   A kormány a környezetvédelmet kiemelt fontosságú ügynek tartja, viszont nem bürokrácianövelésben, hanem a bürokrácia csökkentésében...

Mégis hogy néz ki egy piac ott, ahonnan a koronavírus származik?

2020.01.29 09:36
Mit kínál egy wet market? Miért akar bárki ilyen körülmények között vásárolni? És egyáltalán mit vehetünk meg egy kínai piacon? A rövid válasz, hogy mindent. Fotó: Isaac Lawrence/ AFP   A kínai Vuhanból induló koronavírus nagy valószínűséggel a helyi piacról, az úgynevezett wet...

Óriási roham a nyugdíjaskedvezményért - kitolták a határidőt

2020.01.29 07:13
Január 20. helyett akár márciusig várhatnak még az eredményre azok a rászoruló nyugdíjasok, akik még tavaly pályáztak az Erzsébet-programon szociális üdülésre. Túl nagy az érdeklődés.   A 2020-ra szóló szociális üdülési Erzsébet-pályázatok beadási határideje már tavaly novemberben lejárt,...

Egy év alatt 42 százalékkal lett kevesebb a hamis pénz az országban

2020.01.29 06:44
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) napi gyakorisággal monitorozza a pénzhamisítás helyzetét, tavaly 42 százalékkal csökkent a kiszűrt hamis forintbankjegyek száma - írta a Magyar Hírlap.   Lefoglalt hamispénz ívek     A forint hamisításának hosszabb ideje tapasztalható...

Magas lázzal vitték kórházba a Kínából érkező repülő elsőtisztjét Budapesten

2020.01.29 06:02
Kedden este fél nyolc után nem sokkal landolt a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Shanghai Airlines Sanghajból érkező járata. A Magyar Hang értesülése szerint a személyzet egy tagját landolás után mentő szállította el, a lap forrása szerint a lázzal, hordágyon, eszméletlen állapotban...

Csenyéte: „Szörnyű tévképzetek élnek”

2020.01.28 18:08
A gettósodott falvakban élő cigányság olyan csapdában van, ahonnan nem látszik a kiút. Ladányi János erre már tizenöt évvel ezelőtt figyelmeztetett.A gettósodott falvakban élő cigányság olyan csapdában van, ahonnan nem látszik a kiút. Ladányi János erre már tizenöt évvel ezelőtt...

Csúszás mentesítsen okosan – a legjobb fegyverek a jeges járda ellen!

2020.01.28 16:10
Nem csak nagyon praktikus, de kifejezetten kötelező is, az ingatlanunkhoz tartozó járdafelületek csúszásmentesítése a fagyos és olykor csapadékos időben. Nyilvánvaló tehát, hogy ezzel télen foglalkoznunk kell. Azonban, hogy mit használhatunk és mi az, amit érdemes is, már korántsem olyan...

Merész jóslat: 1-2 év, és nem lesz szükség készpénzre Magyarországon?

2020.01.28 15:26
A Bankszövetség szerint márciusban most már tényleg elindul az azonnali fizetések rendszere; a várakozások szerint rövid idő alatt gyökeres változásokat hozhat az életünkben. Kártyával fizetek!     Március 2-án elindul az azonnali fizetések rendszere, alapszolgáltatásként 10...

Nem hatotta meg a forint a jegybankot - itt a kamatdöntés

2020.01.28 14:12
Változatlan feltételekkel indul az év a Magyar Nemzeti Bank az év első rendes kamatdöntésén nem változtak a kamatszintek. A monetáris tanácsot látszólag nem hatotta meg, hogy újabb negatív rekordokra lehet számítani a forintárfolyamban.   Nem változtatott a feltételeken a jegybank...

Kásler nyugtat: minden magyar kórház felkészült az új koronavírusos betegek fogadására

2020.01.28 12:43
Minden magyar kórház felkészült az új koronavírusos betegek fogadására – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.   Kásler Miklós hozzátette: a betegség Európában még csak elszórtan jelent meg, Magyarországon két esetben merült fel a gyanú, de...

Orbán ökle nagyon berágott az osztrák tévésekre (+videó)

2020.01.28 11:35
A Der Spiegel szerint Magyarországon felháborodást és elismerést egyaránt kiváltott az osztrák köztévé minap vetített szatirikus műsora, amely a magyar sajtó helyzetét taglalta. A „Jó estét, Ausztria” összeállításáról Kovács Zoltán gúnyosan azt írta a twitteren, hogy az remek munka volt, mivel...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>