2021-ben Hatvanpusztára, Felcsútra és a Kunigunda utcába vonulnának ’56 felkelői – véli Hadházy Ákos

2021.10.23 14:07

1956-ban A Műegyetem elől indultak az akkori rendszer ellen felkelők, majd a Bem szobor és a Kossuth tér következett, de merre vonulnának 2021-ben a tüntetők – tette fel magának a kérdést Hadházy Ákos képviselő közösségi oldalán. Szerinte egészen más lenne az útvonal….

 

A hivatalos állami megemlékezéseket azokon a helyeken celebrálják, ahová az 56-os hősök mentek 65 éve. Én viszont felkerestem néhány helyszínt, ahová most mennének a felkelők, ha ma élnének.”

Merre járna a ma “felkelő”?
 
Voltam az Orbán család hatvanpusztai luxusbirtokánál, az alcsúti golfklubnál (a tulajdonos Orbán papa, a bérlő a Gázszerelő), voltam a felcsúti stadionnál Orbán háza mellett és igen, voltam a Kunigunda utcában, az állami propagandatévé székházánál is.”
 
–írta Hadházy, majd hozzátette:
 
Vannak, akik azt mondják, ezt a rendszert csak forradalommal lehet megdönteni. Én azt mondom, hogy ez az, amit mindenképpen el kell kerülni.
 
De a tisztességes választások feltételeit kemény és határozott nyomásgyakorlással kellett volna kikényszerítenünk. Az elmúlt években ezt nem tettük meg, és valljuk be, alig tettünk érte valamit.
 
Emiatt van az, hogy a gyalázatos kormányzati teljesítmény, az alig leírhatóan nagy korrupció, a széteső állami szolgáltatások ellenére sajnos még mindig kétesélyes a 2022-es választás.
 
Az ellenzék viszont most úgy döntött, hogy harmadszorra is megpróbálja a kormány által diktált, tisztességtelen, egyenlőtlen feltételek mellett legyőzni a Fideszt
 
Erre szerencsére most a végre együttműködő pártok és az előválasztáson kiválasztott jelöltek miatt több az esély, mint korábban. De ezért nagyon-nagyon sokat kell még tennünk.
 
Igaz, ma nem kell kibumlizni Felcsútra vagy a Kunigunda utcába, elég kimenni a belvárosban a pártok közös naggyűlésére vagy éppen a Kétfarkú Kutyák békemenetére, van kisföldalatti, buszok, trolik, villamos, sok parkoló, szép idő. Jöjjenek minél többen!
 
Ha elegen leszünk….
 
De aztán rengeteg lesz a munka, aktivistának jelentkezni és további aktivistákat keresni, szervezni és szerveződni, aztán szórólapokat hordani és plakátokat ragasztani, pultozni és kopogtatni. Ha elegen leszünk, nyerhetünk.
 
És akkor nem forradalmároknak kell kikergetni ezekről a helyszínekről a tolvajokat, hanem törvényekkel a parlament fogja ezt megtenni.
 
A mai események részletei (maszkot hordjanak!)

forrás: facebok.com