Kovács Zoltán szerint drágább lenne lefújni a tűzijátékot, mint megtartani

2022.08.01 16:37

Az augusztus 20-i budapesti tűzijátékon 230 kilövési pontról indítják a rakétákat, a nagyobb elemek pedig 250 méterig fognak repülni. Kovács Zoltán szerint Európa legnagyobb tűzijátékát olyan programokkal vették körül, amik így már akár egy fesztiválnak is beillenének.

 
„Politikai hangulatkeltés” zajlik Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára szerint a budapesti augusztus 20-i, Európa legnagyobbjának hirdetett tűzijáték ellen. Kovács szerint a tűzijátékot „megint kipécézték”, hiszen „tavaly is megpróbálták ellehetetleníteni”.
 
Az államtitkár azt mondta, „ebben a pillanatban drágább lenne nem megtartani a tűzijátékot, mint megtartani”. Szerinte a költségek a tavalyi évhez képest sem a tűzijáték, sem a programsorozat esetében nem változtak. Kovács Zoltán a programokról azt mondta, akár már fesztiválként is értelmezhetők.
 
A tűzijátékot idén is 21 órakor kezdik hét fő kilövési pontról fellőni, körübelül félórás műsorra kell számítani. Tóth Ferenc, a NUVU Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn azt mondta, hogy a Margit híd és a Petőfi híd között 4,5 kilométeren szórták el a nagyobb kilövési pontokat, lesznek olyan elemek, amiket 250 méter magasra fognak felküldeni. Összesen azonban 230 kilövési pont lesz.
 
„A nemzeti összetartozás tudata, az egymásra való figyelés és a gondoskodás is tükröződni fog a programokban” – mondta Kovács Zoltán a rendezvénysorozatról, ami szerinte értelmezhető fesztiválként is. Kovács hétfőn mindenkit arra kért, hogy „méltóságteljesen” ünnepeljen augusztus 20-án.
 
Kovács Zoltán azt mondta, hétfőn ülésezett a rendezvény biztonságos és zavartalan lebonyolításáért felelős operatív törzs – igen, erre is van egy –, az ülésen pedig elfogadták a rendezvény biztonsági tervét.
 
hvg.hu