A 2018-as választási részvétellel verhető a Fidesz

2019.05.16 16:11

Ha sikerül a tavalyi választási részvétel számait elérni, amikor összességében 50 ezerrel többen szavaztak Orbán ellen, akkor a 21 EP-mandátum felénél többet is megszerezhetnek az Európa-párti ellenzéki erők - mondta Ujhelyi István.

 
Azok fognak dönteni, akik elmennek szavazni. A Fidesznek az az érdeke, hogy a Kubatov-listát mozgósítsa, közben kígyót-békát kiabálnak az ellenzéki pártokra, így bizonytalanítva el az ellenzéki szavazókat” 
 
- állapította meg mosonmagyaróvári utcafórumán Ujhelyi István.
 
Ha május 26-án sikerül megismételni a 2018-as országgyűlési választások részvételét, amikor 50 ezerrel többen szavaztak a Fidesz ellen, akkor az ellenzéki Európa-párti erők a 21 mandátum felénél többet tudnak szerezni - jelentette ki az MSZP EP-képviselője.
 
Felidézte a 2014-es EP-választást, amikor a Fidesz azért tudott kiugró eredményt elérni, mert a csalódott ellenzéki szavazók nem mentek el választani, Orbán hívei viszont ott voltak. Ennek köszönhetően lett csak az orbáni érdekeket követő képviselőcsoportja a Fidesznek, amelynek tagjai azonban nem tudnak elszámolni azzal, mivel töltötték ötéves mandátumukat - összegzett Ujhelyi István, hozzátéve: “Ott kell lennünk május 26-án szavazni!”
 
hirklikk.hu