A balesetek is bizonyítják: kell a négy sáv a 37-esre

2019.05.16 15:04

Komoly munka várható majd három éven keresztül a kivitelezéskor.

 

Elkezdik jövőre és 2023-ra befejezik a 37-es főút négysávúsítását Gesztely és Szerencs között. A beruházás nemcsak az útszakasszal közvetlenül érintett települések, de egész Zemplén számára fontos és meghatározó lehet, így érthetően nagy várakozás előzi meg.
 
Biztonságosabb lett
 
2007-ben adták át a 37-es főközlekedési út Miskolc és Gesztely közötti szakaszát a négysávosítási munkálatokat követően. A 8,5 kilométeres szakasz részeként a Bársonyos-csatorna fölött átépítették a már meglévő hidat, mellette az új nyomvonalon és a szervizút felett két új híd épült, szintén új hidat emeltek a meglévő mellett a Hernádon. Felújították az arnóti és a gesztelyi körforgalmú csomópont közvilágítási hálózatát, illetve zajvédő falakat építettek. A fejlesztés gyorsította a forgalmat és a Miskolcra bejutást, így az út mentén fekvő települések (Onga, Gesztely, Belegrád, Hernádkak, Hernádnémeti) felkapottak lettek, és a Miskolcról kiköltözők új célpontjai.
 
Emellett lényeges az is, hogy biztonságosabbá vált az érintett szakasz, ami nyomós érv a továbbépítés mellett is, hiszen a főút nagy forgalmat bonyolít, ennek megfelelően nem ritkák a balesetek, ami nemcsak az emberélet megóvása szempontjából kiemelt kérdés, hanem azért is, mert egy-egy többórás műszaki mentés, helyszínelés esetén komoly fennakadás keletkezik a forgalomban.
 
Mint bizonyította azt két baleset is a héten. Hétfőn délután a nagy szélben egy teherautó üres vontatmányát borította fel a szél. Ennél a balesetnél még személyi sérülés nem volt, de a mentés idejére félsávra szorították a forgalmat, melyet rendőrök irányítottak váltottan. Ennél is komolyabb volt a szerda reggeli eset, amelynek során három személyautó karambolozott, és amelynek három sérültje volt, egyiküket életveszélyes sérülésekkel röpítette kórházba a mentőhelikopter. A rendőrség az utat teljes szélességében lezárta, és kerülőútra terelte a forgalmat a helyszínelés idejére.
 
IMG_20190515_084018
 
 
Nagy munka
 
A beruházás tehát indokolt, de a terelőutakra a kivitelezés három éve alatt is szükség lehet majd, hiszen komoly munka következik, amelynek során új út épül, kivágják az út menti fákat, melyek helyére cserjesor kerül. A technikai megoldások ugyanazok lesznek, mint a már négysávos útszakaszon Miskolc és Gesztely között, így például minden mostani útkereszteződésben körforgalmakat építenek. Egy pluszelemet is tartalmaz a beruházás, ez a tarcali elágazásnál megépítendő körforgalom. Szerettük volna megtudni, várhatóan milyen ütemezéssel, kísérőmunkálatokkal, terelésekkel járhat a munka, kérdéseinkre a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nél későbbre ígértek választ.
 
Horváth Imre
boon.hu