A Fidesz a saját emberét tartja csalónak Jászberényben

2019.11.01 18:47

Megszegte ígéretét Jászberény fideszes polgármestere: miután elérte, hogy az állítólagos választási csalások miatt megismételjék a szavazást, nem tett feljelentést. Az ellenzéki jelölt azonban megtette helyette.

Szabó Tamás, Budai Lóránt
 
 
Végül Budai Lóránt, az ellenzék közös polgármesterjelöltje tette meg azt a feljelentést, amit a fideszes Szabó Tamás ígért. Igaza van, hiszen, ha választási csalás miatt kell megismételni a voksolást, akkor ott bűncselekmény történt, és ha egy városvezetőnek ilyesmi jut a tudomására, akkor meg kell tennie a megfelelő lépéseket.
 
A 14 szavazattal vesztes fideszes jelölt egy olyan beadványt nyújtott be a választási bizottsághoz, amelyben név szerint említették a Fidesszel szövetséges Lungo Drom jászberényi elnökét is, tehát a saját emberüket áldozták fel azért, hogy a szavazást megismételjék – tájékoztatta a Hírklikket telefonon Budai Lóránt.
 
Az ellenzéki jelölt hozzátette, hogy mindenkinek az az érdeke, hogy kiderüljön az igazság, és pont kerüljön végre az ügy végére. Ha bűncselekmény történt, akkor azt a rendőrségnek ki kell vizsgálnia – mondta.
 
Mint ismeretes, a „Jászság fővárosában” november 10-én ismétlik meg a polgármester-választást, amitől egyre forróbb a jászberényi hangulat.
 
hirklikk.hu