A Fidesz úgy fél az Európai Ügyészségtől, mint ördög a tömjénfüsttől

2019.08.03 11:06

A közhiedelmekkel ellentétben nem minden tekintetben esett vissza a magyar kormány teljesítménye 2010 óta. A korrupció például minden létező felmérés szerint szintet ugrott az elmúlt kilenc évben.

Képtalálat a következőre: „európai ügyészség https”
 
Az európai országok költségvetései évente legalább 50 milliárd eurós bevételtől esnek el a határokon átívelő csalások miatt. Ezért az Európai Bizottság javaslatára tavaly októberben megalakult az Európai Ügyészség, amelynek feladata, hogy nyomozzon, vádat emeljen az EU-s költségvetéssel szemben elkövetett bűncselekmények ügyében. Az EU 28 tagállamából 22 ország már csatlakozott az Európai Ügyészséghez, Magyarország mellett pedig kifejezetten csak Lengyelország és Svédország nyilvánította ki, hogy nem vesz részt ebben a munkában.
 
Ennek fényében teljesen érthető az Igazságügyi Minisztérium Dr. Gurmai Zita írásbeli kérdésére adott válasza. A szocialisták országgyűlési képviselője csupán annyit szeretett volna megtudni, hogy vajon milyen alkotmányos nehézségbe ütközhet Magyarország csatlakozása az Európai Ügyészséghez, ha már ennek kivitelezését a magyar állam szemmel láthatóan nem tudja vállalni.
 

Képtalálat a következőre: „varga judit https”

A Varga Judit miniszter asszony vezette tárca több más ügyet is felölelő homályos válasza gyakorlatilag nem is érintette a feltett kérdést. Azt az okfejtést ugyanis nehéz érdemi feleletnek tekinteni miszerint „az Európai Unió az elmúlt időszakban több válsághelyzetet sem kezelt megfelelően, így gondoljunk a 2008-as gazdasági világválságra, melyet hibásan a restrikció eszközével próbáltak kezelni, majd a Schengeni és Dublini Egyezmények rendelkezéseivel szemben elősegítették az illegális bevándorlást. A Schengeni Egyezmény előírásait minden tagállamnak be kell tartania, ezen túlmenően a tagállamok saját szabályozásukat érvényesíthetik. Az Európai Unió megalapozatlan jogállamisági vádjai egyértelműen a migrációról folytatott politikai vitákra adott hibás válaszok.”
 
Pedig a korrupció terebélyesedése szembetűnő. A hazai fejlesztések jellemzően felültervezettek és túlárazottak: a projektek több mint 90 százaléka túlárazott, annak mértéke átlagosan 25 százalék. Ennek következtében az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2016-ban 13 vizsgálatot indított Magyarországon, amiből 11 esetben állapított meg szabálytalanságokat.
 
Ezzel Magyarország az élén áll a szabálytalanságokra utaló ügyek számának listáján. Az OLAF azonban nem tud közvetlenül bírósághoz fordulni, hanem az ügyészséghez tudja benyújtani az ajánlásait. A 2009 és 2016 közötti időszakban az OLAF 31 jelzéssel élt a magyar hatóságok felé, a magyar ügyészség azonban mindössze 3 esetben emelt vádat az érintettek ellen.
 
Orbán Viktornak minden bizonnyal van némi félnivalója Farkas Flórián vagy éppen Tiborcz István ügyei és más hasonló botrányok miatt. Ha ezeket az eseteket egy valóban független, európai uniós ügyész vizsgálná ki, akkor a nyomozás akár a miniszterelnök személyéig is eljuthatna.
 
hirklikk.hu