A fideszes családok éve: ki kinek adott hitelt Miskolcon?

2019.10.11 06:53

Az már régen nem csak szóbeszéd, hogy Kriza Ákos polgármester rokonai és földijei foglalták el a miskolci polgármesteri hivatal és az önkormányzati cégek legfontosabb posztjait az elmúlt kilenc évben. Azt is tudni, hogy Alakszai Zoltán édesanyja, Alakszainé dr. Oláh Annamária – aki Miskolc díszpolgára is lett a fideszes városvezetés idején – is a bennfentesek közé sorolható. Sőt – tőbb mint városi pletyka – ő az, aki mindenáron polgármestert szeretne csinálni a fiából. Olyannyira mindenáron, hogy Kriza Ákos – aki Alakszai bevallása szerint is a barátja – a Fidesz nem tetszése ellenére is – végigvitte a fiatalember jelölését párton belül.

Kriza Ákos átadja a diszplgári címet Alakszainé dr. Oláh Annamáriának
 
De barátságnál talán több is lehet a háttérben, mondjuk úgy, üzleti érdekek. Vegyük példaként Pálffy Kingát, a Miskolc Holding vezérigazgatóját, aki ugyancsak Kriza Ákos „atyafiságából” érkezett Miskolcra, és került a város cégeit tömörítő vállalat élére. A rokon két évvel ezelőtt várásolt egy penthouse lakást az Avalon lakóparkként is emlegetett házak egyikében. Úgy tudni, a lakáshoz saját lift is járt, és természetesen luxus.
 
A földhivatali tulajdoni lapon azonban egy érdekesség is szerepel: közel 59 millió forint hitelt kapott a lakásra. Igen ám, de kitől, honnan is érkezett a több mint félszáz millió forintos kölcsön, segítség? A Korona Takarékszövetkezet Felsőzsolcai kirendeltségétől, amelynek Alakszainé dr. Oláh Annamária az elnök-ügyvezető igazgatója. A név ismerős, ugye?
 
Érdemes megemlíteni, Pálffy Kinga és Alakszainé nem csupán Alakszai Zoltán által ismerhetik egymást, hiszen a takarékszövetkezet vezetője a Miskolc Holding Zrt. Felügyelőbizottságának elnöke is. AMi azt jelenti, ő felügyeli többek között azt is, hogy a vezérigazgató jól végzi-e a dolgát.
 
Ezek ismeretében valóban büszke lehet a Fidesz, sikerült megtölteni tartalommal a családok évét. Már, ami a fideszes családokat illeti.
 
Nagy Anna
borso24.com