A gyanúsított megmentette támadója életét

2021.02.23 14:07

A későbbi gyanúsított egy Mezőcsáton történt verekedés után stabil oldalfekvésbe helyezte támadóját, egyben bejelentést tett a segélyhívón.

 

Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 23 éves mezőcsáti férfival szemben. A gyanúsított 2021. február 21-én, hajnali két óra körül arra kérte ismerősét, hogy most már menjen haza, ugyanis szeretnének nyugovóra térni.
 
A 35 éves, szintén mezőcsáti férfi először haza is indult, majd visszatért a házhoz. Újra arra kérték a korábbi vendéglátók, hogy menjen. De nem tette, az udvaron a férfi mindenkit megöléssel fenyegetett, majd szavainak nyomatékot adva letörte egy autó visszapillantó tükrét.
 
A 23 éves férfi, akkor kiment az udvarra, ahol szóváltásba keveredett a 35 éves hangoskodóval, aki ütést indított a fiatalabb felé, de ő kivédte a támadást, egyben viszonozta azt két ütéssel. Az idősebb férfi a csapások miatt a földre esett, majd elvesztette az eszméletét.
 
Ezt követően a fiatalabb férfi úgynevezett stabil oldalfekvésbe helyezte a másikat, egyben értesítették a rendőrséget, és a mentőszolgálatot is a segélyhívón keresztül, hogy a földön fekvő férfi mihamarabb szakszerű ellátáshoz jusson.
 
boon.hu