A kormány soha nem fogja belátni, hogy melléfogott a Sinopharmmal

2021.08.02 17:38

„Ha engem kérdez, a kormány soha nem fogja belátni, s beismerni, hogy hibázott a Sinopharm vakcinával” – szögezte le Pusztai Erzsébet. A hétvégén tette közzé egy neves szakértőkből álló, független csoport a maga protokollját a harmadik oltásra, kvázi válaszként a kormány – sokak szerint eljárásrendnek nem is nevezhető – útmutatására. A korábbi egészségügyi államtitkár szerint néhány hónappal az eredeti oltás után, semmi nem indokolja a harmadikat, hacsak nem Sinopharmmal beoltott idősekről van szó.

 


„Ahelyett, hogy a kormány beismerné: a kínai oltóanyaggal beoltott hatvan évnél idősebbeknek szükségük van a harmadik oltásra, azt mondják, hogy mindenkinek lehetősége van harmadik oltás felvételére” – reagált Pusztai Erzsébet kérdésünkre, vajon mi kell még ahhoz, hogy a kormány belássa, melléfogott a Sinopharmmal?
 
Egyáltalán, szerinte eljuttatható-e a kormány odáig, hogy belássa, hibázott a Sinopharmmal? – ezt is megkérdeztük tőle. „Nem fogja belátni, nem fogja beismerni” – mondta a szakértő, aki szerint azonban nem csak ez a kormány célja a harmadik oltással, hanem az is, hogy megpróbálja elsózni a nyakukon maradt rengeteg kínai vakcinát.
 
El kell lőni a nyakunkon maradt sok millió adagot
 
Mint emlékezetes, a kormány csillagászati áron (az összes vakcina közül messze a legdrágábban) vásárolta milliószámra a Sinopharmot Kínától, mégpedig úgy, hogy annak nem volt európai engedélye. Majd pedig úgy kezdte el tömegesen oltani vele a hatvan évnél idősebb magyarokat, hogy maguk a gyártók, a kínaiak sem ajánlották az idősebbek oltására. Utóbb ki is derült, hogy a beoltott hatvan+ korosztály legalább negyedének a szervezetében nem alakult ki a védettség. Erre „válaszul” hirdette meg a kormány a harmadik oltás lehetőségét – de nem csak az érintetteknek, hanem mindenkinek.
 
Harmadik oltásként tehát még megpróbálják csökkenteni a felesleges készletet. Merthogy Sinopharmból Dunát lehet rekeszteni: a megvásárolt 5,2 millió dózisból (ami 2,6 millió ember beoltására elég) összesen nem egészen 2,1 millió adagot adtak be (ami valamivel több mint egymillió embert jelent) Tehát leszámítva azt a mennyiséget, amit a kormány elosztogatott a külföldi partnereknek, még mindig legalább 2,5-3 millió dózist tárolnak raktárakban.
 
Ez amúgy elképesztő mennyiségű forint felesleges kidobását is jelenti egyben, hiszen adagonként – hírek szerint 11500 forintot fizetett érte a magyar költségvetés. (S akkor nem számoltuk még a tárolás költségeit.)
 
Két eljárásrend
 
Mindennek fényében, nem okozott nagy meglepetést, hogy a harmadik oltás hivatalos, úgynevezett protokolljában is szinte mindenkinek a Sinopharmot ajánlgatják, még azoknak is, akik eleve ezt az oltóanyagot kapták meg az első két alkalommal  (itt láthatják), hogy melyik oltásra, melyiket kínálja a kormány harmadikként.
 
A kormány útmutatására mintegy válaszul neves szakértők a hétvégén nyilvánosságra hoztak egy saját eljárásrendet, ami semmiben nem mérhető össze a kormány táblázatával, merthogy szerintük a központi ajánlás nem tartalmaz igazi szakmai támogatást, és az orvosra, valamint a páciensre bízza a döntést, ahelyett, hogy tudományos bizonyítékokkal segítené azt. A harmadik oltásról Dr. Balkányi László orvosi tudásmérnök, Dr. Falus András immunológus, professzor emeritus, akadémikus, Dr. Ferenci Tamás klinikai biostatisztikus, habilitált egyetemi docens, Dr. Rékassy Balázs orvos, egészségügyi menedzser, Dr. Sarkadi Balázs kutatóorvos, akadémikus és Dr. Weltner János orvos dolgozta ki a szakmailag alátámasztott protokollt.
 
Pusztai Erzsébet szerint egyébként az egész harmadik oltás is csak azoknak a hatvan éven felülieknek lenne egyelőre szükséges, akik Sinopharmot kaptak. Úgy látja, hogy ebben az életkorban a számukra a legjobb a Pfizer lenne.
 
Nem kell egyelőre harmadik oltás
 
Ezek szerint ebben a kontextusban kell kezelnünk a kormány melldöngetését, hogy Magyarország az egyedüli ország Európában, amely lehetővé teszi a harmadik oltást? – tettük fel a kérdést. Pusztai emlékeztetett rá, hogy egész Európában nem létezik ajánlás harmadik oltásra, ami nem véletlen: nincsenek rá kutatási bizonyítékok. Miként arra sincsenek, hogy hatékony-e egyáltalán, vagy hogy lehet-e valami komplikációja. Amit egyedül lehet tudni, az az Astra és a Pfizer duója, mivel Angliában előfordult, hogy Astra után Pfizert adtak, s kiderült, hogy az ellenanyagszint ettől magasabbra futott.
 
„De ha tőlem kérdezik, én azt mondom, hogy néhány hónappal az eredeti oltást után semmi nem indokolja a harmadikat, hacsak nem először Sinopharmot kapott személyről van szó” – szögezte le Pusztai Erzsébet, aki hozzátette: más lesz a helyzet, ha majd lesz Pfizerből olyan módosított oltóanyag, amely bizonyítottan jobban hat az újabb variációk ellen, mint az eredeti.
 
Akkor majd az a helyzet fog előállni, mint a normál infuenza oltás esetében, amit évente vehetünk fel? – vetettük közbe. A szakértő szerint erre még nemigen lehet választ adni, hiszen egy éve van csak Pfizer. Egyelőre folyamatosan figyelik, hogy mi történik azoknak a védelmi szintjével, akiket az elsők között oltottak be. Az álláspont jelen pillanatban az, hogy egy évig biztosan védelmet nyújt a vakcina.
 
NVZS
hirklikk.hu