A Lánchidat már lezárták, délután az ellenzék tüntet

2019.02.10 09:04

Több demonstráció is lesz ma Budapesten, a forgalomkorlátozásokra, lezárásokra is érdemes figyelni.

Fotó: Máté Péter

 

Álljon le az Ország! Tüntetés Orbán évértékelőjén - címmel hirdettek meg több tüntetést is vasárnapra.
 
A demonstráció részeként a tüntetők blokád alá vonnák a Lánchidat reggel 8-tól éjfélig. A helyszínen lévő újságírók szerint 40-60 ember, és 30 autós van a hídon, amelyet a rendőrség fél 9 után nem sokkal le is zárt.
 
Délután egy órától a Hősök terén is indul egy tüntetés, a tervek szerint onnan a tüntetők a Lánchídra vonulnak.
 
A rendőrség egyébként megtiltotta volna a hídra tervezett tüntetést, de a Fővárosi Törvényszék a TASZ érveit fogadta el a rendőrséggel szemben és hatályon kívül helyezte a határozatot.
 
 
Az ellenzéki pártok is közös demonstrációt szerveznek vasárnap délutánra a Budai Várba a Szent György térre, Orbán Viktor új irodája elé.
 
"Közösen fogjuk felemelni a szavunkat a munkavállalók életét megnehezítő rabszolgatörvény ellen, elmondjuk, mi maradt ki Orbán Viktor évértékelőjéből, majd a rendezvény után az Állami Számvevőszék székháza elé vonulunk, hogy tiltakozzunk az ellenzéki pártok pénzügyi ellehetetlenítése ellen, és megvédjük a magyar demokráciát", áll az ellenzéki pártok közös közleményében.
 
Budapest-szerte sok helyen megváltozik a fogalmi és parkolási rend, erről itt talál bővebb információkat.
 
hvg.hu