A magyarok többsége nem hiszi, hogy hatással van a kormányra

2016.10.30 11:09

Utolsó helyen végzett Magyarország egy kilenc országot érintő kutatásban, ahol azt vizsgálták, mennyire hiszik az állampolgárok, hogy valós befolyással lehetnek a kormányra.

gttz

A magyarok 61 százaléka gondolja úgy, hogy nem tudja befolyásolni a ország vezetőinek munkáját. Ezzel a sereghajtók lettünk az amerikai Pew Research Center által készített felmérésben. A listát az Egyesült Államok polgárai vezetik, akiknek 56 százaléka hisz abban, hogy választások között is hatással lehet a kormányra.

A Magyar Nemzet szemléje szerint a magyarok 31 százaléka látja úgy, hogy hatással lehet a kabinet tevékenységére két választás között is, 61 százalék pedig, úgy tűnik, beletörődött, hogy nem tehet semmit.

Az állampolgárok politikai aktivitását vizsgáló kutatásból kiderül, hogy míg például a kenyábaiak 77 százaléka tenne valamit, akár utcára is vonulna a változás eléséért, nálunk ez csupán 44 százalék.

Hazánk politikai motiválatlanságát mutatja, hogy nálunk a legkisebb a szavazói kedv és nálunk a legkevesebb az önkéntes. Sőt, száz megkérdezettből mindössze heten állították, hogy vettek már részt politikai rendezvényen.

atv.hu